rohadtul tele a fejem minden mással,.úgyhogy per pill post hiányában kénytelenek lesztek megvárni, amíg MeMo végre közöl fotókat az aranyszínű Chargerről, amivel mostanában jár... :)

Ványadt bácsi

Egy klasszikus kabaré :)

Újra itt. Ma nincs post, inkább jazzt hallgatok. Egy amerikai arc, Don Immel nevű harsonás játszik, olyan finoman, mintha trombitát használna.

Csendélet

Újra itt. Ma nincs post... majdcsak lesz még rá lehetőség. Frrrranciakulcs! Kis kárpótlás:

Újra itt. Elvétve szoktam csak személyes fotókat feltenni - most ez az egyik ilyen eset. :) Zsiga nemrég volt 5 éves, a szülinapi buliját csak tegnap tartottuk. Görkorit kapott a nagynénnyitül és vadul gyakorol:



Matyi még régebben megtanult korcsolyázni rendesen jégen, neki nem volt olyan gond újra belejönni:



Eközben a Rettenetes Vérengző Vadállat szemmel tart mindent:

Arthur C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve

- A kérés kissé szokatlan - mondta Wagner doktor, úgy vélte, példás önuralommal. - Tu­domásom szerint ez az első eset, hogy egy tibeti kolostor automata számítógépet kér valakitől. Nem szándékom firtatni, de sose hittem volna, hogy az önök. . . ő. . . rendje sok hasznát venné egy ilyen masinának. Meg tudná mondani, hogy tulajdonképpen mire óhajtják használni?
- Örömmel - felelte a Láma, miközben megigazította selyemtalárját, és gondosan eltette a logarlécet, melyet valutaátszámításoknál használt. - Az önök Mark-5 számí­tógépe minden szokványos matematikai műveletet elvégez, egészen a tízjegyűekig. Munkánk természete folytán bennünket a betűk érdekelnek, nem a számok. Szeret­nénk, ha megváltoztatnák a kimenő áram­köröket, s a gép számoszlopok helyett betű­ket nyomna.
- Nem egészen értem. . .
- Egy tervről van szó, amelyen három év­százada dolgozunk, lényegében a lámako­lostor alapítása óta. Az ön szemében bizo­nyára érthetetlen, de kérem, hallgasson elfo­gulatlanul, míg megmagyarázom.
- Kérem.
- Voltaképpen igen egyszerű. Egy kimuta­tást szerkesztünk, amely Isten összes lehet­séges nevét tartalmazza majd.
- Hogyan?
- Jó okkal hisszük - folytatta rendületlenül a Láma -, hogy saját konstrukciójú ábécénk nem több mint kilenc betűje elegendő mindezen nevek leírására.
- És ezt csinálják három évszázada?
- Ezt. Számításaink szerint a feladat elvég­zéséhez körülbelül tizenötezer év szüksé­ges.
- Ó! - Wagner doktor mintha kissé elképedt volna. - Most már értem, miért akart egy gépet bérelni tőlünk. De végül is mi ennek a tervnek a célja?
A Láma habozott egy rövid pillanatig, Wag­ner pedig azon tűnődött, hogy talán meg­sértette. Lehet, de a válaszban nyoma sem volt neheztelésnek.
- Legyen rítus, ha tetszik, de hitünk sarkalatos eleme. A legfőbb Lény tenger sok neve - Isten, Jehova, Allah és a többi - mind csak ember alkotta címke. Meglehetősen nehéz filozófiai probléma rejlik itt, amit ne feszegessünk, de valahol a számításba jövő betűk összes lehető kombinációja között vannak azok, amelyeket Isten igazi neveinek mondhatunk. A betűk szisztematikus permutációjával próbáljuk valamennyit összeírni.
- Értem. Az AAAAAAAAAA-nál kezdték. . . és a ZZZZZZZZZ-ig mennek. . .
- Pontosan, csak éppen saját speciális ábé­cénkkel dolgozunk. Az elektronikus írógé­peket erre átállítani természetesen csekély­ség. Jóval érdekesebb probléma az áramkö­röket úgy megszerkeszteni, hogy kizárjuk a nevetséges kombinációkat. Egy betű sem fordulhat elő például háromnál többször egymás után.
- Háromnál? Bizonyára kettőt gondol.
- Háromnál. Ez a helyes. Sajnos, azt hiszem, túl soká tartana, míg megmagyaráznám ön­nek, miért, akkor is, ha beszélné a nyelvünket.
- Én is azt hiszem. . . - vágta rá gyorsan Wagner.
- Folytassa csak.
- Szerencsére az önök automata számító­gépét nem lesz nehéz erre a munkára alkal­mazni. Ha már egyszer a programozás meg­felelő, sorban permutálni fog minden betűt, és nyomtatásban adja az eredményt. Ami nekünk tizenötezer évig tartott volna, a gép elvégezheti száz nap alatt.
Wagner doktor aligha vett tudomást az el­halkuló hangokról, melyek a mélyből, Man­hattan utcáiról jöttek. Más világban volt, ter­mészetes, és nem az ember alkotta hegyek világában. Magasan, távoli sziklafészkeik­ben türelmesen dolgoztak ezek a szerzete­sek, nemzedék nemzedék után, értelmetlen szavak jegyzékét szerkesztették. Van-e hatá­ra az emberiség ostobaságainak? Minden­esetre sejtetnie sem szabad legbensőbb gondolatait. A vevőnek mindig igaza van. . .
- Semmi kétség - felelt a doktor -, a Mark-5-­ön elvégezhetők az átalakítások úgy, hogy efféle jegyzékeket nyomtasson. Sokkal aggaszóbb kérdés a gép felszerelése és keze­lése. Tibetbe eljutni, éppen most, nem lesz könnyű.
- Ez a mi dolgunk. Az alkatrészek elég kicsik, repülővel szállíthatók, ez volt az egyik szempont abban, hogy az önök gépét válasz­tottuk. Ha Indiáig elhozzák őket, majd gondoskodunk a továbbszállításról.
- És két mérnökünket kívánja szerződtet­ni?
- Igen, három hónapra, amíg a terv tartana. - Ezt Personnel el tudja intézni, az kétség­telen. - Wagner doktor néhány sort firkantott az írómappájába. - Most már csak két dolog marad hátra...
Mielőtt befejezhette volna a mondatot, a Láma kis papírdarabot húzott elő.
- Hiteles követelésegyenlegem az Ázsiai Banknál.
- Köszönöm. Ügy látszik, ez... őő... rend­ben van. A másik dolog olyan semmiség, hogy nem is tudom, megemlítsem-e, de meg­lepően gyakran hanyagol el az ember valamit, mert evidens. Milyen elektromos energiafor­rásuk van?
- Egy dízelgenerátor, 110 volton 50 kilo­wattot termel. Mintegy öt évvel ezelőtt állí­tottuk be, teljesen megbízható. Sokkal ké­nyelmesebbé tette a kolostor életét, termé­szetesen valójában az imamalom motorjainak a meghajtására szereltük fel.
- Természetesen - visszhangozta Wagner doktor. - Gondolhattam volna.

A párkányról szédítő volt a kilátás, de idővel mindenütt megszokik az ember. Három hónap után George Hanleyt hidegen hagyta a hatszázötven méteres szakadék vagy az alant hú­zódó völgy mezőinek messzi tarkasága. A szél gyalulta köveknek támaszkodott, s komoran meredt a távoli hegyekre, melyeknek a neve sem érdekelte soha.
George arra gondolt, hogy ekkora őrültség­ben még soha nem volt része. A "Shangri-La Terv", ahogy valaki a laborokban elkeresztelte. A Mark-5 hetek óta hektárszám ontotta magá­ból a szózagyvalékos íveket. A számítógép szí­vósan átcsoportosította a betűket, minden osztályt kimerítve, mielőtt rátért a következőre. Amint az ívek kibújtak az elektronikus írógé­pekből, a szerzetesek gondosan felszabdalták és óriási könyvekbe ragasztották őket. Még egy hét - hála az égnek! -, és befejezik. De mi­lyen titokzatos számítások győzték meg a szerzeteseket arról, hogy a százbetűs szavak­kal már szükségtelen vesződniük, azt George nem tudta. Gyakori lidérces álmai közé tarto­zott, hogy a terv valahogyan megváltozik, és a Nagy Láma (akit persze Sam Jaffe-nek hívtak, bár egy csöppet sem hasonlított rá) bejelenti, hogy a tervet meghosszabbítják, előrelátható­an 2060-ig. Képesek rá.
George hallotta, hogy csapódik a szélben a nehéz ajtó. Chuck jött ki, odalépett mellé a párkányhoz. Chuck azon szivarok egyikét szívta, amelyek nagy népszerűséget biztosí­tottak neki a szerzetesek körében: a fráterek láthatóan igen szívesen hódoltak az élet ki­sebb-nagyobb gyönyöreinek. Ez legalább mellettük szólt: lehet, hogy ütődöttek, de nem erénycsőszök. Azok a gyakori leruccanások a faluba, például. . .
- Ide figyelj, George! - mondta Chuck jelentőségteljesen. - Megtudtam valamit. Baj van!
- Micsoda?! Csak nem a gép döglött be? ­Ez volt a legrosszabb, amit George el tudott képzelni. A hazatérését késleltette, aminél borzasztóbb semmi sem lehetett. Ott tartott már, hogy egy kereskedelmi tévéadást is mennyei mannának vélt volna, mert az ott­hont jelentette.
- Nem... egész másról van szó. - Chuck le­telepedett a párkányra, ami szokatlan volt ná­la, mert egyébként mindig félt, hogy leesik. - Most végre rájöttem, hogy mire megy az egész.
- Nem értem... azt hittem, tudjuk.
- Persze... tudjuk, miért törik magukat a szerzetesek. De nem tudtuk, miben törik a fe­jüket. Őrült hülyeség...
- Na, mondj valami újat! - mordult rá George.
- ...de az öreg Sam épp most adta le az egészet. Tudod, hogy minden délután beug­rik, és figyeli, hogy hullanak a kész papírok. Szóval ez egyszer elég izgatottnak látszott, már amennyire izgulni képes. Mikor mond­tam neki, hogy az utolsó szakaszban vagyunk, azt kérdezi azzal a pazar angol akcentusával: gondolkodtam-e már rajta, hogy miben törik a fejüket. Vonogattam a vállam, erre megmondta.
-Te vagy a fej! Folytasd!
- Szóval azt hiszik, hogy ha belajstromoz­zuk az összes nevét - éspedig körülbelül ki­lencmilliárdra számítanak -, azzal Isten ren­delését teljesítették. Az emberi nem véghez­vitte, amiért megteremtették, és nincs értel­me tovább létezni. Sőt a puszta gondolata is majdhogy istenkáromlás.
- Akkor mit várnak tőlünk? Legyünk ön­gyilkosok?
- Arra nincs szükség. Mihelyt kész a lista, színre lép az Isten, és egyszerűen becsukja a boltot. . . remek!
- Ahá, értem. Munkánk befejezése a világ végét jelenti.
Chuck ideges, kurta nevetést hallatott.
- Éppen ezt mondtam Samnek. És tudod, mit felelt? Rám nézett, eszelősen, mint a hü­lyére, és azt mondta. "Nem ilyen semmiségről van szó."
George elgondolkodott egy pillanatig.- Ezt nevezem széles látókörnek - jelentette ki azu­tán. - De szerinted mit kellene tenni? Nem ér­tem, miért zavarna ez egy csöppet is bennün­ket. Elvégre eddig is tudtuk, hogy hülyék.
- Az ám, de nem látod, mi lehet belőle? Ha a lista teljes, és nem szólal meg a Végítélet Harsonája vagy akármi, amire várnak, minket vádolhatnak. A mi gépünket használták. Ne­kem egy csöppet sem tetszik a helyzet.
- Értem - mondta George lassan. - Ebben van valami. De, tudod, ilyesmi már máskor is történt Kölyökkoromban, lent Louisianában, volt egy tökfej prédikátorunk, aki azt mondta, hogy jövő vasárnap vége a világnak. Emberek százai hittek neki, a házukat is eladták. Semmi sem történt, de azért nem vadultak meg, mint várni lehetne Egyszerűen úgy vették, hogy el­számította magát, és változatlanul hittek neki. Néhányan mind a mai napig hisznek neki.
- Jó, jó, de ez nem Louisiana, ha még nem vetted volna észre. Csak ketten vagyunk, ezek a papok meg százával. Tetszenek ne­kem, és őszintén fogom sajnálni az öreg Samet, mikor életműve fordítva sül el, de szí­vesebben lennék valahol másutt.
- Én is, mégpedig hetek óta. De nem tehetünk semmit, amíg a szerződésünk le nem jár, és meg nem érkezik a gép, hogy elrepítsen bennünket
- Persze - mondta Chuck elgondolkozva -, de azért egy kis szabotázst bármikor megpró­bálhatnánk.
- Próbálhatnánk a fenét! Sokkal rosszabb lenne.
- Nem, kigondoltam valami jót. Figyelj rám! A számítógép négy nap múlva végez, a mostani napi húszórás menetben. A repülő egy hét múlva ér ide. Oké, akkor egyszerű a dolgunk. Valamelyik gépvizsgálatnál ráaka­dunk valamire, amit ki kell cserélni, valamire, ami néhány napra feltartja a munkát Persze kijavítjuk, de nem túl gyorsan. Ha jól időzítjük a dolgokat, mikor az utolsó név kiugrik a re­giszterből, lent lehetünk a repülőtéren. Akkor már nem kaphatnak el bennünket
- Nekem ez nem tetszik. Életemben elő­ször lécelek le egy munkától. Különben is gyanússá válnánk. Nem. Én egy tapodtat se mozdulok innen, jöjjön, aminek jönnie kell!
- Nekem még mindig nem tetszik a dolog ­mondta egy hét múlva, amikor a szilaj kis he­gyi pónik lefelé vitték őket a szerpentinen. ­És ne hidd, hogy azért lépek meg, mert be­ijedtem. Csak éppen sajnálom azokat a ko­pott ürgéket odafenn, és nincs kedvem körülöttük lenni, amikor rájönnek, hogy milyen szédült balekok voltak. Vajon Sam hogy viseli majd?
- Különös - felelt Chuck -, amikor elkö­szöntem tőle, az villant át az agyamon, tud­ja, hogy átrázzuk, de nem bánja, mert azt is tudja, hogy a gép szabályosan működik, és a munkának nemsokára vége. Azután... de persze neki nincs azután...
George megfordult a nyeregben, és vé­gigpásztázta a hegyi utat. Ez volt az utolsó pont, ahonnan még tisztán kivehető volt a lámák kolostora. A zömök, szögletes épüle­teket sötét árnyéktömbbé rajzolta a naple­mente hunyó izzása; itt-ott fények csillog­tak, mint kabinablakok egy óceánjáró olda­lán. Természetesen elektromos fények, s ezek közös áramkörön osztoztak a Mark-5-­tel. "De meddig osztoznak még? - tűnődött George. - Pozdorjává törik-e a szerzetesek a számítógépeket dühükben és csalódásuk­ban? Vagy nyugodtan leülnek, és újra kez­dik számításaikat?

Pontosan tudta, mi történik fenn a hegyen ebben a pillanatban. A Nagy Láma segédle­tével feltehetően ezüsttalárban körülülik az íveket, melyeket a fiatalabb szerzetesek odahordtak az írógépektől, és a nagy köte­tekbe ragasztottak. Senki nem szól egy szót sem. Csak a papírra csapódó billentyűk ko­pognak szakadatlan, véget nem érő záporo­zással. mert maga a Mark-5 teljes csendben suhant át a másodpercenként több ezer mű­veleten. "Három hónap ebből - gondolta George -, s bárki a falra mászna tőle."
- Ott van! - kiáltott Chuck, s a völgybe mutatott. - Hát nem szép?
"De mennyire!" - gondolta George A vi­harvert, öreg DC-3 úgy feküdt a kifutópálya végén, mint egy parányi ezüstkereszt. Két óra múlva a szabadság és az épelméjűség felé fogja repíteni őket A gondolat gyönyörűséggel töltötte el. miközben a póni béké­sen baktatott a lejtőn lefelé.
A Himalája gyorsan leszálló éjszakája már majdnem beborította őket. Szerencsére na­gyon jó volt az országút - mert kiépített or­szágutak haladtak erre -, és mindkettőjük­nél volt zseblámpa. A legkisebb veszély sem mutatkozott, csupán a metsző hideg volt kellemetlen. Felettük tisztán tündökölt az ég, az ismerős, barátságos csillagokkal. "Legalább nem kell félni - gondolta George -, hogy a pilóta a légköri viszonyok miatt nem tud majd felszállni: Egyedül ez ag­gasztotta még.
Dudorászni kezdett, de mindjárt abba­hagyta. Ez a sok roppant hegycsúcs, amely körös-körül úgy villogott, mint egy fehér csuklyás szellemhad, nem kedvezett a túl­áradó érzelmeknek. George az órájára pil­lantott
- Egy órán belül oda kell érnünk! - kiál­tott hátra válla fölött Chucknak. Aztán eszé­be jutott még valami. - Vajon végzett-e a számítógép? Körülbelül most van itt az ide­je.
De mert Chuck nem válaszolt, George gyorsan hátrafordult a nyeregben. Alig látta Chuck arcát, egy fehér oválist, amint a mennybolt felé fordult.
- Nézd! - suttogta Chuck, és George fel­pillantott az égre. (Mert mindenben elérke­zik egyszer az utoljára.)
Odafenn szépen, sorban kialudtak a csil­lagok.

Nagy Zoltán fordítása

Újra itt. Az első kép egész jó lett ahhoz képet, hogy kézből, éjszaka, vaku nélkül lőttem, nem? A második meg a Schwägerin-ről meg Zsigáról magáért beszél. :)