kedd, október 31, 2006

Hideg

Megvolt az elsô hideg, "téli" éjszaka. A WS1600 ugyan csak 3 óránként tárol adatcsomagot, de szerencsére 6:10 órakor volt a minimum -4.7°C, így a 10 perccel elôbbi állapot bôven belefér az amúgy is elég tág (szerintem +/- 0.4°C) hibahatárba.

hétfő, október 30, 2006

Áááálat...


Most csak két régebbi fotó, komment nélkül. Ill. az imádkozó sáskához anyi, hogy azon ritka makrófelvételeim egyike, ahol végre sikerült korrekt módon fókuszálni.

Megint kés


Ma reggeli hangulatomhoz ez illik :) valami másik orosz gyártó, a kés fantázianeve szintén Tûzmadár. Ezzel már mernék vágni is; szemben az elôzôvel, ami annyira szép, hogy csak néha venném ki a vitrinôl. :)

vasárnap, október 29, 2006

Megvolt a polgármester-választás...

...és (nem meglepô módon) megint Franka Tibor lett a gyôztes. Hát mit mondjak, nem örülök. Mondhatni, kurvára pesszimista vagyok. Az egyetlen reményem, hogy pontosan ugyanannyit nem fogunk érezni a jelenlétébôl, mint amennyire a köcsög Bók regnálásából sem érzékeltünk túl sokat, a stagnáláson kívül. És hát inkább a langymeleg, biztonságos stagnalás, mint hogy Dr. Martens és Lonsdale grófjának lángszavú találkahelye legyen Kerepes. Frankának nem gratulálok, pozitív érdeme (a stratégiailag fontos temetôkerítésen kívül) nincs - de választóinak gratulálok, bebizonyították azt a tézist, hogy egy nagyszájú juhász meg az arrogáns pulija könnyebben tereli a birkákat (mondom BIRKÁK!), mint a gondolkodó számvevô. Kíváncsi vagyok, hogy 2-3 év múlva lesz e annyi józanság a szemellenzôs jobberekben, hogy belássák a pofáraesést, vagy még akkor is mantrázni fogják, hogy a szélsôjobbnál szebb nem is történhetett Kerepessel. Ha meg tévedtem és Franka egy zseni, aki addigra gatyába rázta a falut, akkor bocs, tévedtem... (A cinikus-gunyoros szmájli hogy néz ki?)

Rózsás Erika meg szerintem azzal tenné a legjobbat magának meg a Szilasligetért Egyesületnek, ha lemondana a képviselôi mandátumáról, mert szerintem halálra fogja szekálni a Franka.

Politika itt legközelebb 2 hét múlva. :)

Vihar tovább.


Ez meg azért tetszik, mert sok minden látszik rajta. :) Nem a szomszéd házára gondolok, hanem a színekre. Érdekes, hogy balról hideg, kékes fény világította át a felhôket, jobbról pedig meleg narancsrózsaszín. A képközepén, a horizonton, amerre még nem fedte az eget felhôtakaró, narancssárgának látszott az ég. Nem túl jól látszik, de azért valamennyire észrevehetô az is, ahol esik az esô.

Ez pár perccel késöbb készült, a felhôk felett kezdtek megváltozni a színek, gondolom, ahogy bukott le a nap a horizont alá.

Vihar képei tovább


Na még 3 fotó ma délutánról. Nem hagytam ôket teljesen úgy, ahogy voltak, egy kicsit megpiszkáltam mindegyiket Picasa-val. Nem Photoshoppoltam, vagyis éppencsak enyhe kontraszt és színhômérséklet-modifikálás volt, így jobban visszaadják (legalábbis az én monitoromon) azt a színvilágot, amit láttam fotózáskor.


Ez a fotó az alatta levô folytatása, attól a képtôl kissé jobbra, vagyis kb. kelet-délkelet irányban fotózva.


Ezt a fotót ma délután lôttem. Félelmetes látvány volt, ahogy észanyugat felôl egy tömör felhôpaplan érkezett. Sajnos a kép nem adja vissza a hangulatot. Valahogy nem sikerülnek a fotóim :( nem értem. Biztosan én vagyok a fakezü, a Finepix S9500 nem számít rossz gépnek. Hiába használom 80-200 ISO érzékenységgel, zajos, pixeles lesz a kép maximális felbontásban is. Ha tömörítetlen RAW-ban használom, akkor is. A fókuszállítással permanensen problémáim vannak, tökmindegy, hogy auto vagy kézi. Majd teszek fel egy képet Matyiról, ott látszik, hogy a téma mögé fókuszál az automata. A képek nem lesznek plasztikusak, nem élesek, a színek élénkségét meg már el sem tudom képzelni ezzel a géppel. Nem létezik, hogy csak Photoshop-korrekciókkal lehet elérni telt színeket és zajtalan fotót. :( Nyaff.

Kés


Egy orosz oldalon találtam ezt a képet. Egy kis moszkvai manufaktúra, történelmi kardok replikáit, dísztôröket, késeket gyátanak. Kivétel nélkül gyönyörûek... az egyik kedvencem, a 30 centi hosszú Жар-птица, azaz Tûzmadár nevû van a képen. Rozsdamentes acélból, arany berakással, diófagyökér markolattal készült, az elejétôl kezdve a végéig kézimunka az egész. Meg is kérik az árát: 6.000 dolcsi. Mondjuk ilyen szépséget tényleg csak a gazdag és jó ízléssel megáldott gyûjtôk veszenek. Vagyis nem én. :)

csütörtök, október 26, 2006

csak úgy egy nyafi

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

Paul Verlaine: Ôszi chanson (1866)
Tóth Árpád fordítása

péntek, október 20, 2006

Csak úgy

Ez is egy régebbi kép, a Hungaroring 5B kapuja felettrôl nézve kb. keleti irányba. A kép közepén látható házak Szilas északnyugati szélét, a Ferenc Jóska kocsma utcájának helyét mutatják.

csütörtök, október 19, 2006

Van Helsing



Eszembe is jutott, tegnap este megnéztem újra a Van Helsing c. filmet. Kissé hosszú volt ugyan, moziban vagy fotelbôl kényelmesebb lenne, mint itt a csoffadt széken ülve, de továbbra is teccôs vala. Frankón eltalálták a képi világát az egésznek, Alan Silvestri zenéje pedig tökéletesen illik a képekhez. A vámpírocskák is jófélék :)

Virág


Ezt csak úgy. Ma nem sok semmirôl tudnék írni, egész nap itthon voltam Zsigával. Valami perverzitás kényszerít, hogy bele-beleolvassak a kerepesi politikai fórmokba - persze rögtön meg is bánom. Nyírják egymás olyan modorban, hogy még a Navracsicsnak is leesne az álla :-) talán Kövér Laca nem csodálkozna egyedül. És azt érzem, hiába lesz új választás 29.-én, utána sem fog semmi változni, csak elmélyül és eldurvul a polgármesteri hivatalon belül a személyes harc. Konkrétan Franka halálra fogja szekálni Rózsás Erikát, aminek valami csúnya dolog lehet csak a vége, attól tartok. :-( Ehh... minek is foglalkozok ezzel még a blogomban is, inkább ide is a Velvetbôl kéne ollóznom. :)

szerda, október 18, 2006

Valamelyik IQ-fighter jobber azzal mentegeti Frankát, hogy hát igen, megviselték az idegeit az ellene folytatott támadások, elszakadt a cérna és elege lett, ezért ordítozott a P.M. Hivatalban.

Szerintem meg abból van elege, hogy szembetalálkozott olyan ellenféllel, aki képes gondolkodni meg érvelni, nem megijedni tôle és birkaként lefeküdni az évtizedek óta begyakorolt kirekesztô mantrázásnak, aki szemellenzôs hungaristákon kívül találkozott már civilizált emberrel is, aki képes ész-érveket szembeállítani a modortalan letorkolással meg ordítozással, aki nem izomból akar megoldani olyan léptékû szociális és gazdasági problémákat, amekkorát Franka át sem tud látni. Nehéz lehet beismerni a szellemi fölényt alkoholizálásban megroppant idegrendszerrel; évek óta megvetéssel kiutáltnak lenni minden nem-szélsôjobbos fórumból meg pláne. Nehéz lehet szembesülni azzal is, hogy nem mindenki úgy ropja a csûrdöngölôt, ahogy Franka Tibor elképzelte, nem mindenki hajlandó birkaként elismerni, hálás bociszemekkel felnézni rá, és kiskutyaként farokcsóválva örömködni, hogy egy híres (sz'tem hírhedt) ex-újságíró szíveskedett leereszkedni a faluhoz kizárólag azért, hogy önzetlenül csupa jót és szépet hozzon ide. 500 millás hiány helyre nem hozatala, jól hangzó ígérgetések 5-800 millás majdani teljesíthetetlensége nem sikálható el némi látványos hereverével, 20 méter aszfaltozással meg 100 méter kerítéssel, ez ugyanis inkább arról szól, hogy "adjunk a parasztnak, az meg pofáját befogja és rám szavaz". Aki azt hiszi, hogy Franka hatalomra kerülésével (mert szemernyi kétség nem fér hozzá, hogy ô kerül hatalomra; mondom HATALOMRA, nem simán hivatalnoknak a falut szolgálandó) minden probléma megoldódik, a falu majd százszorszép lesz, aszfaltos minden utca, jönnek a milliárdos befektetôk és dübörög a gazdaság, az illúziókat kerget. Pontosítok: az sötét, mint az éjszaka Levédiában.

Gyengébbek kedvéért: Nem a rosszindulatú és idióta-egoista Bókról beszéltem.
Ezt olvastam az elöbb a szilasi topicon:

Franka és Bók megegyeztek. Bók azért nem lép vissza, hogy Franka biztosan nyerjen. Cserébe Franka nem vizsgálja Bókék tevékenységét. 1-2 régi, ismert ügyet elővesz, szöszmötöl velük, a végén azt mondja, sajnos elévültek. Franka nélkül is megszabadul a falu Bóktól.

Hát, elég szomorú, hogy így játszmáznak a fejünk fölött, még helyi szinten is... naív lennék, ha meglepôdnék. Így csak keserû ízt érzek a számban. Illik a képbe, mindkettôjük jellemrajzába. Taktikai húzásaik sorába is illik, Franka mai üvöltözésével a hivatalban meg két jelölt visszalépésével. Divide et impera.

Közlekedtem.

Kocsival. Bár ne tettem volna, csak elfáradtam az elmúlt három nap autózásai során. Semmivel nem haladtam gyorsabban, mintha tömegközlekedtem volna. Mindenütt sokan vannak, úitfelbontás, köcsög módon parkoló autók, szinkronizálatlan lámpák, tolakodók fontos emberek. A HÉV-bôl csak röhögnék rajtuk. Így rajtam röhögtek.
A Kerepesi tele volt, ezért kerülôutat választottam, a Füredi út fele mentem. Egész jól lehetett haladni, amíg sorompót nem kaptunk a Körvasút sornál. Néhány user lendületbôl megfordult és el valamerre - utólag tudom, hogy ôk voltak a tapasztaltak. :) Olyan 5-6 perc után kezdett gyanússá válni, hogy hol a vonat? és végre eszembe jutott leállítani a motort. Közben a biciklisták persze szép kényelmesen (hozzáteszem: teljes biztonságban) kerekeztek át a síneken, a csukott félsorompók között. Újabb 5 perc elteltével méltóságteljes lassúsággal, 22,7 km/h sebességgel átgördült elöttünk 1 darab szóló V63 mozdony és már mehettünk is. Hát marha sok értelme volt 10+ percre lecsukni a sorompót és feltartani az Örsrôl kimenô forgalmas utat. Aztán csodálkoznak, amikor a lemming-hajlamúak megkerülik a félsorompokat, mondván úgyse jön semmi. És úgy látszik, általában tényleg nem jön semmi.

Aztán következô kedvenc helyem, a Szlovák útról balra leforduló Lucernás utca, ahol a Cica utcán át lehet Csömör felé menekülni. Ha kicsit hosszabb a sor, akkor sok user úgy gondolja, hogy lehet a forgalommal szemben is közlekedni párszáz métert - és meg is teszik. Ma is volt több, csak ezt az egyet tudtam jól lefotózni. Opel Asztmás a Wallis céges kocsijával. És ô még a normálisabb hülyék közé tartozott, mert legalább lement az a szembesáv aszfaltjáról a túloldal poros padkájára, amikor már nem akadályozta a járdaszegély vagy mittudoménmi. Cirka 1 perc múlva utolértem, olyan tetû módon közlekedett végig, mintha egy 90 éves félvak nénike lett volna. Ideírom büdös bunkója rendszámát, ha nem látszana elég jól a fotókon: KIK-796

Na ennyi mára. Nyaff.



Most találtam ezt a képet. Kíváncsi vagyok, lesz e valamikor még legalább ekkora hó. :)

Politika, utoljára

Most azt olvasom, hogy Bók azt akarja, Rózsás Erika mondjon le a javára. Gondolom, ezt is a Franka-agit-prop-csoport terjeszti, érvényesüljön a divide-et-impera elve. Meg aszongy valamelyik idióta, hogy "Franka fog nyerni!! Mert csak Ő az egyedüli, aki képes helyre rakni Kerepest,Szilast Széphegyet." Ugyan miért? Mert írt pár könyvet? Vagy mert utál pár csoportot, akik nem olyanok, mint ô? Vagy mert arrogáns modorral sok mindent el lehet érni? Ehh... vakok az emberek. A gondolkodó, távlatokban tervezô, józan észre építô egyénnek sokkal kevesebb esélye van véghezvinni a terveit, mint egy hôzöngô, ordítozó, pillanatnyi érzelmekre spekuláló csoportnak.

Nagyon sok pénz lehet abban a hulladéklerakóban, ha ennyire elkeseredetten küzdenek a felügyeletéért....

Na jó, abbahagyom a politizálást, úgyis csak a bosszankodás lesz belôle....

kedd, október 17, 2006

Így készül a perzsamacska


Ez is most jött emailban :)

IQ-teszt

Ezt kaptam e-mailben. Tulajdonképpen elgondolkodtató a dolog.

Kozmikus indító esemény október 17-én. Több, mint 1 millió emberre van szükség.

2006. október 17-én egy kozmikus indító esemény történik. Ez a kezdete több hasonló eseménynek, amelyek napjaink és 2013. között zajlanak majd. Ezen a napon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely a 2. univerzumban lévő, magasabb dimenziók egyikéből érkezik. A Föld körülbelül 17 órán keresztül marad ebben a sugárban. Ez a sugár a szív csakrával rezonál, ragyog és fluoreszkál, a színe pedig kék/bíborvörös. Bár ebben a frekvencia-csoportban is rezeg, felette áll az 1. univerzum (amelybe a Föld is tartozik) színfrekvencia-spektrumának. Azonban lelketek természete, valamint a 2. univerzum frekvencia-csoportjaiban működő lélekcsoportok miatt, a hatás itt is érezhető lesz. Ez a hatás a következő: minden gondolat és érzelem az egymilliószorosára növekszik. Igen, minden megsokszorozódik, legalább az egymilliószorosára.
Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat – függetlenül attól, hogy jó, rossz, beteges, pozitív vagy negatív – egymilliószor erősebb lesz.
Mit jelent ez?
Mivel minden anyag gondolataitok eredményeképpen manifesztálódik (vagyis attól függően, hogy mire fókuszáltok), ez a sugár felgyorsítja ezeket a gondolatokat, és gyorsabb ütemben szilárdítja meg őket. Így egymilliószor gyorsabban jelennek meg az anyagi világban, mint egyébként. Azok számára, akik nem értenék: a gondolataid teremtik meg a valóságodat, az, amire összpontosítasz.
Így ez az UV sugár egy veszélyes eszköz lehet. Mivel, ha olyan gondolatokra fókuszálsz, amelyek számodra nem tetsző dolgokról szólnak, azok szinte azonnal megjelennek a valóságodban. Ugyanakkor ez az UV sugár ajándékká is válhat, ha úgy döntesz. Az október 17-i küldetésnek körülbelül egymillió olyan emberre van szüksége, akik ezen a napon pozitív, szelíd, és jóakaratú gondolatokra összpontosítanak; önmagukra, a Földre, és az egész emberiségre vonatkozóan. Te határozod meg gondolataid természetét, de ne feledd: bármire is fókuszálsz, az gyorsabban fog megvalósulni, mint egyébként. Lesznek, akik csodával határos eseményeket tapasztalnak meg.
Annyit kérünk csak, hogy pozitív gondolatokra összpontosíts ebben az időszakban: a szeretetre, a sikerre, a gyógyulásra, a gazdagságra, a kedvességre, a hálára.
Ez az UV sugár 2006. október 17-én teljes 17 órán át fejti ki a hatását.
Nem számít, hogy milyen időzónába tartozol, október 17-én körülbelül 10:17-től, október 18-án kb. 01:17-ig tart. A csúcspontja október 17-én, 17.10-kor lesz.
Nem szükséges meditációba merülnöd ezen időszak alatt, bár jó lenne, ha megtehetnéd. A kulcs időszak (időzónáktól függetlenül) a 17:10-es csúcspont. Ha ebben az időszakban lehetőséged van arra, hogy találj egy csendes helyet, akkor telepedj le ott, hogy fókuszálhass. A legjobb, ha a természet lágy ölén tudod tölteni ezt az időszakot: egy nagy fa tövében, vagy vízparton.
Gondolataidat összpontosítsd bármire, amire vágysz. Amire a Földnek és az emberiségnek szüksége van, az sok szeretetteljes, pozitív gondolat.
Mi 818-as kapunak hívjuk ezt az UV-sugárhoz kapcsolódó, indító eseményt.
Kérünk, juttasd el ezt az üzenetet annyi embernek az ismerőseid körében, amennyinek csak tudod, hogy ők is arra használhassák ezt a kozmikus indító eseményt, hogy pozitív, jóakaratú gondolatokra fókuszáljanak.
Körülbelül egymillió, aktív résztvevőre van szükségünk a Föld minden tájékáról. Kérünk, használj fel minden kommunikációs eszközt, amihez hozzáférsz. Juss el a lehető legtöbb emberhez. Kicsivel több, mint egymillió emberre van szükségünk ahhoz, hogy egy olyan változás induljon be az emberiség történetében, ami kiemeli az embereket az elkülönültség és szétdaraboltság állapotából, hogy az egyesülés és az egység állapotát hozza el számukra.
Ez egy lehetőség arra, hogy visszavegyétek, ami jogosan a tiétek: a békét és a bőséget a Föld és az emberiség számára.
Ez egy ajándék, válasz az imáitokra, egy úgynevezett életvonal, amely a ti univerzumotokból érkezik. Hogy mire használjátok, és hogy részt vesztek-e benne vagy sem, az rajtatok áll.

Elgondolkodtál? És mire jutottál? (Már ha végigolvastad.) Mert én azt a transzcendentális végkövetkeztetést tudtam csak levonni belôle, hogy hiába növekszik a Föld lakossága, a Naprendszer IQ-összessége állandó.

Nyaff.

hétfő, október 16, 2006

Megint politika

Tulajdonképpen nem is tudom, mi a fenének foglalkozok az egésszel, csak jól felbosszantom magamat. A Frakna-pártiak ordítoznak, hogy szegény jótét lélek, mindenki csak bántja, mocskolja, vádaskodnak,hazudoznak stb., bezzeg a Franka Tibor, az milyen egy jó ember, kifogástalan jellem, meg templomba jár (ez engem speciel totál hidegen hagy) mert itt lakott, meg itt járt iskolába, és a nyugdíjasklubban is szeretik (az is megérne pár asztalcsapkodást, mitôl is nyugdíjas egy '52-es születésû ember ((idöközben kiderült, baleset)) ) meg már rendelt földmunkagépet, hogy majd ô rendberakja a Sólyom utcát (ja, pont a Sólyom, ahol a fél utca HIT-gyülis, akikkel köztudottan imádják egymást Frankáék), meg a temetôkerítést is megcsináltatja. Igaz, a temetô megtelt, szinte nincs hova temetni, de az új kerítés az fontosabb. Bár lehet ezért kell, hogy már ne tudjon senki bejutni? Valamelyik idióta Franka-ellenzô meg tömi tele a topicokat Frankáról szóló sztorikkal, hogy milyen irredenta, szélsôjobbos, kirekesztô stb. Még ha az is, hát egy idô után tele ám az ember hócsukája ezzel a barommal, mert egy minimális IQ felett mindenki el tudja dönteni, hogy hisz valakinek vagy nem, ez az agybadöngölôs náci módszer meg kimondottan taszít. Az ember olvas és gondolkodik. Magam is meg tudom ítélni, mit gondoljak, ez a fikázógépek nem befolyásol... Pölö itt van elôttem Franka szórólapja, amit a tavasszal a választásokkor Szécsényben terjesztett - akkor éppen országgyûlési képviselônek indult. Csak a lényeget másolom be és kommentálom. Voilà:

Úgy lettem újságíró, majd rádiós és televíziós riporter, végül politikus, hogy párton kívüliként nem állt mögöttem senki, csak elôttem. (Ennek némileg ellentmond a szórólapon virító logója a Jobbiknak, a Magyar Nemzeti Szövetségnek meg valami árpádsávos-rovásírással ékesített mélymagyar szervezetnek. A párttagsági könyv az egy dolog, a párthoz kötôdés, párttámogatás meg egy másik. Meg nem volt az úr vmi MIÉP-képviselô vagy miabánat...? és a kerepesi Fidesz-támogatást most bele se kevertem még.) Egy vagyok azok közül a nógrádi emberek közül (izé.... mégse kerepesi...?), akiknek sorsát kerékbe törte az 1990-es rendszerváltoztatás. [...] Édesanyám alsótoldi, édesapam szandai születésû. (Ismét a kerepesi gyökerek.) Éltünk Cserhátszentivánon, Bercelen, Ordason, Becskén végül Budapest közelébe sodort bennünket a megélhetés kényszere. (Gondolom ez a kényszerített hely lehet a favorizált Kerepes. Érdekes, most milyen büszke rá...) [...] Tenni akarok ellene! Méghozzá nem hamis színekben, Budapestrôl Szécsénybe "ejtôernyôzve". (Izé, akkor Budapestrôl Kerepesre ejtôernyôzve az mi? Nem hamis szín? Vagy bérelt lakással már hiteles az ember?) Két esztendeje Alsótoldon (Az se Kerepes, asszem....) lakom, ott építkezem. (Tudjuk, panziót.) Naponta találkozom és beszélgetek a nógrádi emberekkel, sôt ugyanazt az egyre kisebb és keserûbb kenyeret eszem, mint Önök. (Eddig csak a sört hallottam folyékony kenyérnek nevezni, az Unicumot nem - apropó Unicum! A Zwack aztán igazán zsidó, nem is értem, hogy képes meginni egy igaz magyar...) Közösek a gondjaink. (Hinnye, minden nógrádi embernek új Hyundai Santa Fe-t kell vennie. Irigylem a gondjaikat.) Tavaly harangot vettem az alsótoldi templom részére, keresztet állítottam Cserhátszentivánon, elkészíttettem hat falu tábláit és virágtartóit, rendbe tetettem kirándulóhelyeit. (Szép gesztus, csak éppen nem old meg semmit, és fôleg az égvilágon nem mond el semmit a politikusi, képviselôi kvalitásokról. Látványos pótcselekvés az igazi problémák megoldása helyett, amikkel meg lehet fogni jópár választót.) Én nem Nógrádból akarok élni - én Nógrádban élek! (Halkan jegyzem meg, hogy Kerepes Pest megyében van - hova lett tavasztól ôszig a fene nagy nógrádi lokálpatriótizmus?) [...]

A programot nem másolom be, végülis nincs benne semmi új, pár tétel szinte szó szerint visszaköszön Kerpesen. Látszatintézkedések, némi arrogáns meg paranoid felhanggal kísérve: "Megakadályozni", "rosszabb, mint a falurombolás", "jussunkat követeljük", "szándékos megbénítását", stb.

A szórólap másik oldalán folytatódik:


[...]Parlamentbe kerülésem esetén nem vagyok hajlandó felvenni a több százezer forintos képviselôi fizetésemet, mert az átlagos reálbérek [stb. ....] (Szép gesztus, jól hangzik, persze hiszi a piszi. Pár sorral késôbb:) Amíg ezt nem sikerül elérnem, addig a hazai átlagkereset feletti járandóságomat a szécsényi válsztókerület óvodáinak és iskoláinak ajánlom fel. (Mármint azt, amit nem hajlandó felvenni? Vagy az üzleteibôl bejövô haszonról beszél? Hogy is van ez? Mindenesetre ez nem szerepelt a kerepesi programban - gondolom a kerepesi bruttó 700 ezres polgármesteri fizu azért megmozgatta a fantáziáját.)


Szóval érdekes. Illetve érdekes a fenét, bosszantó. Az is bosszantott, amikor a Területi Választási Bizottság érvénytelenítette a Helyi V.B. határozatát, márminthogy akkor mégis Franka Tibor a polgármester, akkor Görgényi E., Franka kampányfônöke (meg állítólag a nôje) folyamatosan hisztizett, (fejezzek ba a hazudozást meg ne mocskolódjanak - ilyesmi stílusban) csupán mert a falu weblapján nem frissítették a hírt. Igaz, hétvége volt, normális hivatalnok nem megy a munkája közelébe, miért is javították volna vasárnap...? Kedden javították, oszt' jónapot. Most, hogy a bíróság jogerôs ítélettel megsemmisítette a polgármesterválasztás eredményét, az ô honlapjukon, a szabadvelemeny.atw.hu -n még mindig gyôztes polgármesterként szerepeltetik Frankát. Ez persze konkrétan dezinformáció, sokkal inkább megtévesztés, mint egy hír le nem közlése. Ejnye Görgényi néni, most miért nem tetszik hisztizni....?

Na mindegy.... Ez a véleményem, változni meg úgyse fog semmi. Szomorú, hogy ennyi birka van a faluban (és nem Rózsás Erika mondta, hanem én mondom, hogy BIRKA), aki azt hiszi, hogy a Fidesz meg a jobbos támogatás csakis egy szakmailag kompetens vezetôt (szinte nevezhetjük JEL-nek avagy Messiásnak is) jelenthet a falunak. Az fel sem merül bennük, hogy Franka a Fidesznek sem lesz szalonképes...? Márpedig elég nehéz lehet még egy fideszes többségû megyei közgyûléssel is együtt dolgoznia egy évtizedek óta nyíltan szélsôjobbos nézeteket hirdetô polgármesternek, nicht wahr?

A jobberek meg nyugodjanak le, még ha ballibsinek is számítok ezek után, majd amikor egy balos beszél ilyen baromságokat, azt ugyanígy szétcincálom... :)

Szász Feri


Most szólt Erika, hogy ma délután meghalt Szász Feri. Tudtuk, hogy beteg volt, de nem gondoltam, hogy elmegy... 1-2 hete még itt láttam sétálni a folyosón. Egyidôs volt apámmal, együtt dolgoztak hosszú ideig. Feri az utolsó "bútordarabok" egyike volt a régi Német Tanszékrôl, sajátos elôadási és beszédstílusát sokan kinevették, de azt hiszem, szakmai kompetenciájához egy szemernyi kétség sem férhetett sose. Der langhaarige mit der Hirtentasche jellegzetes alakja volt a magyar germanisztikának, bölcsészhallgatók generációi fognak rá emlékezni.

Nyugodjék békében.

Politika....


Új önkormányzati választások lesznek Kerpesen. Franka Tibor gyôzött november elsején, de megóvták, majd az óvást elvetették, aztán a bíróság jogerôsen visszavonta a polgármester-választás eredményét. Arra alapozták az egész történetet, hogy a Kerepes Rádió kampányanyagot sugárzott a kampánycsend alatt. Biztos így volt, de lényegtelen - marhaság az egész, mert ki az az idióta a rengeteg (2 darab) hallgató közül, akit érdemben befolyásolna a mûsor? Egyikük sem, ugyebár. Komolytalan indok volt. Ami már sokkal komolyabb, hogy egy revizionista, szélsôjobbos, magát politikusnak képzelô bajkeverô került volna a polgármesteri székbe. Fût-fát ígért, amik teljesítése egy számítás szerint a falu kb. 500 milliós tartozását megfejelte volna cirka 8-900 millával. Nem hiszem, hogy közvetlen ellenfele, Rózsás Erika hipphopp meg tudná oldani a pénzügyi gondokat, mégis, jóval több tapasztalata van a falu mûködésérôl, meg fôleg arról, hogy ki és hol követett el hibákat az elmúlt években. A stílusról nem is beszélve. Elküldeni kúvaannyába a Népszabi riporterét azért, mert meg merte kédezni Frankát, hogy mi a véleménye a történtekrôl... ez azért meredek. Rózsás E. legalább civilizált alak. Igaz, nem jegyez 12 revizionista könyvet (amik legyenek bármily ôszonte jó szándékból írodottek is), de mégiscsak az Übermensch magyarságról szól, ergo a "többiek" kirekesztésérôl. Kíváncsi lennék, mit szólnának a t. szélsôjobbos urak, ha az osztrákok is a Nagy-Magyarország matricához hasonló képekkel közlekednének az utcán.... (folyt. köv.)

Most tovább gyûrûzik a választási hiszti. Eddig csak mérsékelten szidták egymást, most már elkezdôdött a nácizás meg a "lehet költözni Izraelbe" jellegû duma is. Nagyszerû.

És hogy ebben mi a nyafi? Az, hogy a tököm tele van már a politikusokkal.

vasárnap, október 15, 2006

Zene

Megint zenét hallgatok. Divna Ljubojevic egyszerûen megunhatatlan. Nem is tudom, hányadszor hallgatom, de még mindig lenyûgöz. Annyira tiszta hangja van, nem is tudom, kit tudnék mellette említeni. Kapásból csak Miriam Stockley ugrik be, bár ô egy árnyalatnyival karcosabban énekel. Kicsit furi, tudathasadásos, hogy ennyire szeretem, mert nagyon távol áll tôlem a vallásosság, pláne a katolicizmus - ô pedig igazán egy régi görög liturgiát, az "Agni parthene" címût ad elô úgy, olyan érzékenységgel, ami utánozhatatlan. Hallottam ugyanezt a Valaam kolstor szerzeteseinek elôadásában, akik szerintem a világ legjobb ortodox férfikórusa - de a közelébe se jönnek divna Ljubojevicnek. Végre megtaláltam a szövegét is görögül, de nagyon megkopott a tudásom, nem bírom folyékonyan olvasni.... :(

Ezt a jós.ggû hölgyeményt meg valamelyik nap lôttem az Örsön, teljesen véletlenül :) kezemben tartottam a gépet, nyomogattam az exponálógombot és feltöltéskor láttam meg, hogy a kép középpontjában ez van. Zsuzsinak persz enem lehetett megmagyarazni, de sebaj. :)

Van egy fotóm, amire maximum fakezû amatôrként lehetnék büszke, objektív külsô szemlélôként nem igazán. Nekem mégis tetszik. :) Valamikor kora este fotóztam, a szomszéd háza felett látszik a Göncölszekér. 25 sec záridô, nem retusáltam rajta semmit, csak a beégett pixeleket szedtem ki.

Fotó

Hmmm, ezt a fotót még régebben lôttem, a HP M417-essel. Igazából nem is egy jó kép, de próbának megteszi.

Miért pont Nyafi?

Mert mindig van valami bajom... nyafis vagyok. :)