szerda, szeptember 21, 2011

Fwd: Példabeszéd a pénzügyi válság megértéséhez

Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság
megértésével, a következő sorok segíthetnek:

1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a
falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.

2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az
erdőbe összefogdosni őket.

3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a
beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak
abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy
20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek
majmokat fogni.

4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak
hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is
nagyon nehéz volt majmot fogni.

5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el
kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni,
aki a
nevében átveszi a majmokat.

6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek
ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom
nektek darabját 35 $-ért, és amikor az emberünk visszatér,
eladhatjátok neki 50 $-ért."

7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették
az összes majmot.

8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a
képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy,
mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Street-en...

péntek, szeptember 16, 2011

Fwd: A CORA áruház levele. (by Sévold)

A nyugdíjas férj

Miután nyugdíjba vonultam, a feleségem ragaszkodik hozzá, hogy
vásárlásnál elkísérjem a CORA-ba. Sajnos, a legtöbb férfihoz hasonlóan
a vásárlás engem halálra untat. Ezért legszívesebben gyorsan végeznék,
de a feleségem, a legtöbb nőhöz hasonlóan, imád össze-vissza
csellengeni a polcok között.

A tegnapi nap folyamán a feleségem kapott egy levelet a CORA
vezetőségétől, a következő tartalommal:

Tisztelt asszonyom!

Az elmúlt hat hónap folyamán az ön férje elég sok kellemetlenséget
okozott cégünknek, amit tovább nem vagyunk hajlandók tolerálni, ezért
úgy határoztunk, hogy az ön férjét persona non gratanak nyilvánítjuk,
és áruházunkból kitiltjuk. Megértése elnyerése végett az alábbiakban
felsorakoztatjuk férje videó felvételekkel bizonyítható tetteit.

Június 15. Leemelt a polcról 12 doboz óvszert, amiket egyenként a
gyanútlan vásárlók bevásárló kocsijába dobott.
Július 8. Az ajándék osztályon található összes csörgőórát 5 perces
időközökkel beállította csörgésre.
Július 29. Leemelt egy nagy flakon ketchup-ot, aminek tartalmát a
padlóra csöpögtette egészen a női vécéig.
Augusztus 7. Odament egy eladóhoz és komoly, hivatalos hangon közölte
vele, hogy vészhelyzet van az állateledel osztályon, kód 3 lépett
életbe, azonnal menjen oda és járjon el az előírásoknak megfelelően.
Az alkalmazott ennek megfelelően járt el, ami hatalmas pánikba
torkollt.
Augusztus 28. Elemelt egy „Vigyázz, nedves padló" táblát és elhelyezte
a szőnyegosztályon.
Szeptember 15. A sportosztályon felállított egy sátrat, és az arra
járó gyerekeknek azt mondta, aki hoz párnát és pokrócot az otthon
részlegből, azt beengedi a sátorba. A felhívásra 23 gyerek reagált
pozitívan.
Szeptember 23. Az egyik eladó megkérdezte tőle, hogy segíthetne-e
valamiben, amire a férje elkezdett üvöltözni, hogy miért nem hagyják
békén.
Október 4. Az egyik biztonsági kamerába belenézett, mintha tükör
lenne, közben az orrát piszkálta és a kiszedett eredményt bemutatta a
kamerának.
Október 10. A sportosztályon felvett egy vadászfegyvert, majd
fenyegető hangot megkérdezte az eladót, hogy hol vásárolhatna
idegnyugtató gyógyszert.
November 3. A gépkocsi osztályon különböző tölcséreket próbált ki
magán Madonna stílusban, amit az arra járóknak bemutatott.
November 18. Bebújt a konfekciós ruhákat tartó állványba, és amikor
valaki elhúzta a ruhákat rávisított „engem válassz, engem válassz."
November 21. A hangos bemondó hangjára embrió pózt vett fel a
szőnyegen és azt visította: „Már megint ezek a szörnyű hangok."
November 24. Bement egy próbafülkébe, várt két percet, majd
elkiáltotta magát. „Úristen, itt nincs vécépapír". Az egyik eladónő
elájult.

szerda, szeptember 14, 2011

Újra itt. Mégiscsak kellemesebb látvány...