hétfő, október 16, 2006

Megint politika

Tulajdonképpen nem is tudom, mi a fenének foglalkozok az egésszel, csak jól felbosszantom magamat. A Frakna-pártiak ordítoznak, hogy szegény jótét lélek, mindenki csak bántja, mocskolja, vádaskodnak,hazudoznak stb., bezzeg a Franka Tibor, az milyen egy jó ember, kifogástalan jellem, meg templomba jár (ez engem speciel totál hidegen hagy) mert itt lakott, meg itt járt iskolába, és a nyugdíjasklubban is szeretik (az is megérne pár asztalcsapkodást, mitôl is nyugdíjas egy '52-es születésû ember ((idöközben kiderült, baleset)) ) meg már rendelt földmunkagépet, hogy majd ô rendberakja a Sólyom utcát (ja, pont a Sólyom, ahol a fél utca HIT-gyülis, akikkel köztudottan imádják egymást Frankáék), meg a temetôkerítést is megcsináltatja. Igaz, a temetô megtelt, szinte nincs hova temetni, de az új kerítés az fontosabb. Bár lehet ezért kell, hogy már ne tudjon senki bejutni? Valamelyik idióta Franka-ellenzô meg tömi tele a topicokat Frankáról szóló sztorikkal, hogy milyen irredenta, szélsôjobbos, kirekesztô stb. Még ha az is, hát egy idô után tele ám az ember hócsukája ezzel a barommal, mert egy minimális IQ felett mindenki el tudja dönteni, hogy hisz valakinek vagy nem, ez az agybadöngölôs náci módszer meg kimondottan taszít. Az ember olvas és gondolkodik. Magam is meg tudom ítélni, mit gondoljak, ez a fikázógépek nem befolyásol... Pölö itt van elôttem Franka szórólapja, amit a tavasszal a választásokkor Szécsényben terjesztett - akkor éppen országgyûlési képviselônek indult. Csak a lényeget másolom be és kommentálom. Voilà:

Úgy lettem újságíró, majd rádiós és televíziós riporter, végül politikus, hogy párton kívüliként nem állt mögöttem senki, csak elôttem. (Ennek némileg ellentmond a szórólapon virító logója a Jobbiknak, a Magyar Nemzeti Szövetségnek meg valami árpádsávos-rovásírással ékesített mélymagyar szervezetnek. A párttagsági könyv az egy dolog, a párthoz kötôdés, párttámogatás meg egy másik. Meg nem volt az úr vmi MIÉP-képviselô vagy miabánat...? és a kerepesi Fidesz-támogatást most bele se kevertem még.) Egy vagyok azok közül a nógrádi emberek közül (izé.... mégse kerepesi...?), akiknek sorsát kerékbe törte az 1990-es rendszerváltoztatás. [...] Édesanyám alsótoldi, édesapam szandai születésû. (Ismét a kerepesi gyökerek.) Éltünk Cserhátszentivánon, Bercelen, Ordason, Becskén végül Budapest közelébe sodort bennünket a megélhetés kényszere. (Gondolom ez a kényszerített hely lehet a favorizált Kerepes. Érdekes, most milyen büszke rá...) [...] Tenni akarok ellene! Méghozzá nem hamis színekben, Budapestrôl Szécsénybe "ejtôernyôzve". (Izé, akkor Budapestrôl Kerepesre ejtôernyôzve az mi? Nem hamis szín? Vagy bérelt lakással már hiteles az ember?) Két esztendeje Alsótoldon (Az se Kerepes, asszem....) lakom, ott építkezem. (Tudjuk, panziót.) Naponta találkozom és beszélgetek a nógrádi emberekkel, sôt ugyanazt az egyre kisebb és keserûbb kenyeret eszem, mint Önök. (Eddig csak a sört hallottam folyékony kenyérnek nevezni, az Unicumot nem - apropó Unicum! A Zwack aztán igazán zsidó, nem is értem, hogy képes meginni egy igaz magyar...) Közösek a gondjaink. (Hinnye, minden nógrádi embernek új Hyundai Santa Fe-t kell vennie. Irigylem a gondjaikat.) Tavaly harangot vettem az alsótoldi templom részére, keresztet állítottam Cserhátszentivánon, elkészíttettem hat falu tábláit és virágtartóit, rendbe tetettem kirándulóhelyeit. (Szép gesztus, csak éppen nem old meg semmit, és fôleg az égvilágon nem mond el semmit a politikusi, képviselôi kvalitásokról. Látványos pótcselekvés az igazi problémák megoldása helyett, amikkel meg lehet fogni jópár választót.) Én nem Nógrádból akarok élni - én Nógrádban élek! (Halkan jegyzem meg, hogy Kerepes Pest megyében van - hova lett tavasztól ôszig a fene nagy nógrádi lokálpatriótizmus?) [...]

A programot nem másolom be, végülis nincs benne semmi új, pár tétel szinte szó szerint visszaköszön Kerpesen. Látszatintézkedések, némi arrogáns meg paranoid felhanggal kísérve: "Megakadályozni", "rosszabb, mint a falurombolás", "jussunkat követeljük", "szándékos megbénítását", stb.

A szórólap másik oldalán folytatódik:


[...]Parlamentbe kerülésem esetén nem vagyok hajlandó felvenni a több százezer forintos képviselôi fizetésemet, mert az átlagos reálbérek [stb. ....] (Szép gesztus, jól hangzik, persze hiszi a piszi. Pár sorral késôbb:) Amíg ezt nem sikerül elérnem, addig a hazai átlagkereset feletti járandóságomat a szécsényi válsztókerület óvodáinak és iskoláinak ajánlom fel. (Mármint azt, amit nem hajlandó felvenni? Vagy az üzleteibôl bejövô haszonról beszél? Hogy is van ez? Mindenesetre ez nem szerepelt a kerepesi programban - gondolom a kerepesi bruttó 700 ezres polgármesteri fizu azért megmozgatta a fantáziáját.)


Szóval érdekes. Illetve érdekes a fenét, bosszantó. Az is bosszantott, amikor a Területi Választási Bizottság érvénytelenítette a Helyi V.B. határozatát, márminthogy akkor mégis Franka Tibor a polgármester, akkor Görgényi E., Franka kampányfônöke (meg állítólag a nôje) folyamatosan hisztizett, (fejezzek ba a hazudozást meg ne mocskolódjanak - ilyesmi stílusban) csupán mert a falu weblapján nem frissítették a hírt. Igaz, hétvége volt, normális hivatalnok nem megy a munkája közelébe, miért is javították volna vasárnap...? Kedden javították, oszt' jónapot. Most, hogy a bíróság jogerôs ítélettel megsemmisítette a polgármesterválasztás eredményét, az ô honlapjukon, a szabadvelemeny.atw.hu -n még mindig gyôztes polgármesterként szerepeltetik Frankát. Ez persze konkrétan dezinformáció, sokkal inkább megtévesztés, mint egy hír le nem közlése. Ejnye Görgényi néni, most miért nem tetszik hisztizni....?

Na mindegy.... Ez a véleményem, változni meg úgyse fog semmi. Szomorú, hogy ennyi birka van a faluban (és nem Rózsás Erika mondta, hanem én mondom, hogy BIRKA), aki azt hiszi, hogy a Fidesz meg a jobbos támogatás csakis egy szakmailag kompetens vezetôt (szinte nevezhetjük JEL-nek avagy Messiásnak is) jelenthet a falunak. Az fel sem merül bennük, hogy Franka a Fidesznek sem lesz szalonképes...? Márpedig elég nehéz lehet még egy fideszes többségû megyei közgyûléssel is együtt dolgoznia egy évtizedek óta nyíltan szélsôjobbos nézeteket hirdetô polgármesternek, nicht wahr?

A jobberek meg nyugodjanak le, még ha ballibsinek is számítok ezek után, majd amikor egy balos beszél ilyen baromságokat, azt ugyanígy szétcincálom... :)

Nincsenek megjegyzések: