Ezen a napon, Sol-329-kor, a meghívottak a kormányzói palota
tanácstermében pontosan megjelentek. (Antonin bácsi olyan volt, mint egy
hóember. A feje bepólyázott fehér golyó, szeménél, szájánál lyukakkal.)
Ugyanekkor találkozott a Négyek Tanácsának háromra olvadt tagsága is
Leonida néni ovális reggelizőasztala mellett. Tejszínhabos csokoládét ittak,
mazsolás kuglófot eszegettek hozzá… nem nagy lelkesedéssel. Rosszkedvük
oka nem a fogyasztott ételek minőségében keresendő. Leonida néni reggelije a
szokásos nagyon finom volt, buzgó kínálása is a régi. Aggódtak a gyerekek.
Berci már tegnap este részletesen beszámolt nekik a lunamobil "tüzes"
kalandjáról. Tájékoztatóját Szíriusz bácsi dolgozószobájában tartotta. Ott és
akkor értesültek a mai rendkívüli ülésről és Berci meghívásáról is.
- Hogy ez a Vasgyúró milyen mázlista! - mondta a kis Pinton. - A
kormányzó bácsival fog tanácskozni!
- Tökmag, ne légy szemtelen - vágott vissza Berci -, örülj, hogy nem
téged sütögettek az ördögök!
Leonida menten megragadta a szót:
- Bizony, lehet, hogy az ördögök művelték!
Tegnap ezen nevettek. Ma azonban…
- Ha az az iszonyú felmelegedés nem természeti tünemény volt, hanem
valaki csinálta, félelmetes ember lehet - mondta Liuna.
- Ember? Dehogyis ember - tiltakozott Leonida -, hanem maga a Sátán!
- Leonida néni, kérem, sátán nincs.
- Jól van, jól van, tudom, hogy nincs sátán. Nincs ördög, nincs gonosz
szellem, nincs boszorkány, nincs tündér, ez mind mese és babona. De akkor
mondjátok meg nekem, ki akarhatta hamuvá égetni azokat az ártatlan
gyerekeket? Kinek vétettek?
Pierre válaszolt, megfontoltan, okosan, mint mindig:
- Nyilván senkinek. A felmelegedés valószínűleg nem ellenük irányuló
merénylet volt. Véletlenül belekeveredtek. Szíriusz bácsiék majd
kikövetkeztetik, megfejtik, hogy mi történt…
Közben telt az idő. Nyugtalanságuk fokozódott.
- Jöhetnének már!
Eltelt egy óra… kettő… három… közeledett Sol-325…
- Nemsokára itt az ebéd ideje!
De Sol-325 elmúlt, és elmúlt Sol-324 is…
- Gyertek, legalább ti egyetek! Van egy kis maradék töltött karalábém.
Viktor Szinusz alig kóstolta meg… Liuna, hová mész?
- Hazaszólok anyukámnak, hogy ne várjon az ebéddel. Pinton azonnal
csatlakozott:
- Én is!
Kis szünet következett, aztán Pierre végre kimondta a kérdést, amely
valamennyiük fejében megfogant:
- Vajon miért nem videfonált haza Szíriusz bácsi?… Akkor nem
aggódnánk.
- Máskor egy-két óra alatt végeztek. - sopánkodott Leonida. - Most már
hatodik órája tárgyalnak!
- Vagy nem tárgyalnak - jegyezte meg Pinton.
- Hát mi a csudát tesznek?
- Mit tudom én! Talán rájöttek a titkok nyitjára, és most végzik az
ellenőrző próbákat… talán elutaztak a Földre, jelenteni a Világállam
elnökének… talán ebédelnek vagy szundiznak…
Pierre félbeszakította:
- Ne bohóckodj, Pinton! Valami komoly oka lehet a hallgatásuknak.
Liuna mosolyogva megjegyezte:
- Például bedöglöttek a kormányzói palota videfonközpontjában a gépek.
- Az kizárt dolog! Ott van Roberto. Tíz perc alatt kijavítja a hibát.
Nem folytathatták a találgatást, mert e pillanatban megszólalt a Szíriusz-
ház kapujának háromhangú harangjátéka: szó-dó-re.
Rövid, döbbent csend után szinte suttogta Leonida néni:
- Megjöttek… - és elindult ajtót nyitni.
Tárult a nehéz kapuszárny… Ott álltak a bebocsátást kérők: Viktor Szíriusz
és Kocsis Berci, ölében Csibész műpulival.
- Mé… mért nem videfonáltak, hogy késnek?
- Akartunk, de nem működtek a kormányzósági készülékek.
- Ó!… De hiszen ott volt Roberto Namora.
- Nem tudta megjavítani. Nem talált semmi hibát. Egyszerűen
megsüketültek, megvakultak a videfonok… De miért tárgyaljuk ezt a
kapuban? Beenged, kedves Leonida?
- Ó… Bocsánat!… Tessék!
- Jóholdat, mindenkinek! - lépett be Szíriusz kapitány.
- Jóholdat kívánok!
- Jóholdat, Szíriusz bácsi! - hajolt meg Pierre. - Ilyen sokáig tartott?
Megfejtették a rejtélyt? Elintéztek mindent?
Szíriusz komoran szólt:
- Nem tartott ilyen sokáig. Nem fejtettük meg a rejtélyt Nem intéztünk el
semmit.
Majd látva a döbbent arcokat, mosolyogva hozzátette:
- No, azért ne rémüldözzetek! Nem derítettünk ki ugyan semmi jót, de
semmi rosszat sem. Üljetek le, elmesélem szép sorjában. A kormányzó azzal
kezdte, hogy két szokatlan jelenségre hívták fel a figyelmét. Az egyik
tegnapelőtt, a másik tegnap történt. Kezdjük az elsővel. Két kitűnő kupola-
karbantartó barátunk rendkívüli fényeket észlelt a 201-esen végzett javítás
közben.
- Mit kellett javítaniuk a kupolán? - kérdezte Pierre.
- A meteorkontroll meteoritbecsapódást jelzett rajta. Hamar megtalálták a
helyet. Az 1007/28-as táblán a kettős acélüvegréteget átütötte egy mogyoró
nagyságú meteorit. A Fluo-Fix azonnal tömítette a nyílást.*
[* A holdi kupolavárosokat rendkívül ütésálló és rugalmas acélüveg félgömbök
borítják. A burkolat dupla falú, és a két réteg között cirkuláló Fluo-Fix rögzítőfolyadék
védi a kupola alatt tartózkodók életét.]
- Szavahihetők voltak a karbantartók?
- Feltétlenül. Külön-külön kérdeztük ki őket, és egyformán mondták el a
történteket.
- Nem lehettek összebeszélve?
- Gondoltunk arra is. Ikeno Toyama ravasz keresztkérdéseire is hibátlanul
válaszoltak. Végül hiteles bizonyíték is előkerült, igazolva azt, hogy a
fényjelenség valóban létezett
Liuna csodálkozott.
- Milyen hiteles bizonyíték, Szíriusz bácsi? Talán lefotózta valaki a
fénygömböt?
- Nem, nem. Annál sokkal meggyőzőbb. Fotóval csalni is lehet.
Üzemzavarral nem… No, mindjárt elmagyarázom. Perez Casteiro azt kérdezte
tőlük: "Meg tudnák mondani, hány órakor kezdődött a fényjelenség, és
meddig tartott?" Mire azt válaszolták: "Pontosan tudjuk. Sol-338-kor
riasztottak minket. A munkánkat már jórészt elvégeztük, pár perc híján Sol-
337 lehetett. Hallgattuk a szkafanderünk sisakjába épített kis rádió műsorát.
Ez munkaköri kötelességünk. Az űrben dolgozó szerelővel így tart állandó
kapcsolatot a központ. Ha szükséges, megszakítják a műsort, és utasításokat
adnak. Most ilyesmi nem történt, de abban a pillanatban, amikor a bemondónő
így szólt: a pontos idő Sol-337… megjelent a keleti égbolt horizontján, a
ragyogó Nappal átellenben az a rettenetesen fényes kis pont, mely gyorsan
közelített, és valósággal vakított. A szokásos 5-ös fokozat helyett a
legsötétebb fényszűrőt, a 12-est kellett beállítanunk, hogy a szemünk elviselje
a fényt…" Ekkor Roberto Namora hirtelen közbeszólt: "Meg tudnák azt is
mondani, hogy a fényjelenség meddig tartott?" Váratlanul megszólalt
Muhammad Csandra is, a Lyra stacionárius űrállomás parancsnoka, és
megismételte Roberto kérdését. Az idősebbik karbantartó volt a szóvivő. "Ezt
csak hozzávetőleg tudjuk, mert nem mértük. De úgy becsüljük, hogy 12-13
percig tartott. 15 percnél semmiképpen sem tovább, mert a beépített időmutató
csöngetéssel jelzi a negyedórákat. És a fény még csöngetés előtt megszűnt."
Ekkor különös kérdéssel fordult Muhammad Csandra; a Lyra parancsnoka
Roberto barátunkhoz: "Namora úr! Elmondja ön, vagy mondjam én?" Roberto
udvariasan válaszolt: "Ön az idősebb, mondja ön."
Liuna felugrott.
- Elmondom én! Kitalálom!
Szíriusz helyeselt:
- Bravó, kislányom! Halljuk!
- Úgy gondolom, hogy a jelenség pontos idejének meghatározása mindkét
tudományos intézmény vezetőjének eszébe juttatott valamit.
- Eddig kitűnő! Mondd csak tovább!
- A Lyra is, a Központi Híradástechnikai Intézet is éjjelnappal üzemel, és
elektromos energiával dolgozik. Lehetséges, hogy a megadott időpontban
mindketten észleltek valami szokatlant. Ez bizonyíték lenne a javából!
- Ez pedig helyes következtetés volt a javából! - dicsérte meg Szíriusz a
piros hajú kislányt. - Valóban, a Lyra és a Híradástechnika ügyeletese
feljegyezte, hogy tegnapelőtt éjszaka, pontosan Sol-337-kor 14 percig tartó
áramszünet kezdődött. Okát nem lehetett kideríteni. A Lyrán első fokú
riadókészültséget rendeltek el. Ez végre döntően bizonyította, hogy a
karbantartók nem képzelődtek. Ekkor a kormányzó fölvetette, vajon nincsen-e
összefüggés a fényjelenségek és a lunamobil felforrósodása között.
Berci jelentkezett szólásra.
- Én úgy gondoltam, hogy van. Az időpont és a helyszín nagyjában
egyezik, a holdjárót is bizonyára elektromos sugárzás Vagy irányított
elektromos erőtér támadhatta meg. Nyilvánvaló, hogy…
- Nem volt nyilvánvaló - vette vissza a szót Szíriusz kapitány.
- Azt mondták, a feltételezést semmi sem bizonyítja.
Leonida felháborodva tiltakozott:
- És a nyolc megégett gyerek nem bizonyíték?!
- Arra, hogy a két jelenség összefügg, nem.
- Talán mégis…
Szíriusz helyesel:
- Ezt mondtuk mi is: talán. És folyt a vita órákon át, eredménytelenül.
Bizonyíték… bizonyíték kellene! És mivel egy mikronnal sem jutottunk
előbbre, önként jelentkező férfiakból "helyszínelő csoportot" alakítottunk,
további bizonyítékok felkutatására.
- Természetesen mindenki jelentkezett önként - vélte Liuna.
- Még a kormányzó is! Erre én, mint legidősebb, kineveztem magamat a
csoport vezetőjének, és két tagot soroltak mellém: Ikeno Toyamát és Roberto
Namorát. Szkafandert öltöttünk, és "halálmegvető bátorsággal" kiszálltunk a
helyszínre.
Liuna tréfásan felkiáltott:
- Juj!
- Bizony "juj" volt. Mert Roberto Namora mérőműszereket hozatott az
intézetből. Végiggyalogoltuk a lunamobil teljes útját… a hernyótalpak éles
nyoma vezetett minket… a felvert por még mindig a semmiben lógott… és a
talaj alatt és fölött minden sziklát és minden porkupacot megmértünk. Több
órán át szorgalmasan dolgoztunk, kutyagoltunk vagy tíz kilométert,
mocskosak lettünk tetőtől talpig… és nem találtunk semmit. A Műszaki
Tanács végül is megállapította: a két jelenség vagy összefüggött, vagy nem.
Ismeretlen erő véletlen inzultusa lehetett, vagy tudatos támadása.
Liuna véleményt nyilvánított:
- Nesze semmi, fogd meg jól!
Pintonban felébredt a kíváncsiság:
- Miért kell jói megfogni a semmit?
Pierre "rendet" teremtett:
- Megvonom, a szót! Liuna nem válaszolhat!… Kérem Szinusz bácsit,
folytassa!
- Folytatom. Megállapítottuk, akár így volt, akár úgy, az erő eltávozott.
Elhagyta a Holdat. A különös jelenségek megszűntek, az emberek
megnyugodhatnak.
Liuna kételkedett.
- Azt tetszik gondolni, hogy ezzel befejeződött a dolog?
- Te mit gondolsz, kislányom?
- Ha természeti tünemény volt, akkor talán be. Ha valaki vagy valakik
műve… nem hiszem, hogy ilyen óriási energiamennyiséget ok nélkül,
céltalanul elpazaroljanak… akkor azt gondolom, hogy nem fejeződött be.
- Én is ezt gondolom.
Liuna kerekre nyitotta szemét, amely szürkébe hajló kék volt, mint a finn
tavak tükre.
- Ha ezt tetszik gondolni, akkor miért állapították meg, hogy az erő
eltávozott, hogy elhagyta a Holdat?
- Mert lehat, hogy elhagyta.
- És ha nem hagyta, el?
- Ha ezt, mondanánk az embereknek, tudod-e, mi történne? Felborulna
államunkban a rend, izgulnának, nem dolgoznának, menekülnének a
Holdról… pánik törne ki. Most valóban úgy látszik: befejeződött. Persze nem
biztos. Ezért nekünk figyelni kell! A legcsekélyebb szokatlan eseményt észre
kell vennünk. Mert lehet, hogy az erő csak lapít valahol, de színre léphet
bármely pillanatban. Nyitva kell tartanunk a szemünket.
Pinton lelkesen ígérte:
- Nyitva fogjuk tartania szemünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése