LÁSZLÓ ENDRE: SZÍRIUSZ ÉS AZ EMBERKE - 1

Ajánlom e könyvet igaz barátsággal
Bujtás Amália szerkesztőnek,
aki a Rádióban sok szeretettel
gondozza a Szíriusz-sorozatokat.

BEVEZETŐ
amelyben Szíriusz kapitány tájékoztatja az olvasót

Kalandunk az emberkével Hold Államban, a 2481. esztendő október havában
kezdődött, és pontosan 20 napig tartott. Ennek azonban már több mint két éve.
Eddig hallgattunk róla, mert sajnos hallgatnunk kellett. A Világállam
űrkutatási minisztere rendelkezett így. Neki és bizalmas munkatársainak
röviden jelentettem a velünk történteket. Voltak, akik elhitték, de jócskán
akadtak kételkedők. A bizalmatlanok a tények elferdítésével, hamisítással,
szenzációhajhászással vádoltak bennünket. Szó szót követett, kis híján ölre
mentünk. Végül is az Űrhajózási Admiralitás Holdfőosztályának illetékes
vezetője vetett véget a méltatlan huzavonának. Megbízta az Európai
Tudományos Akadémia Kozmológiai Alosztályát az ügy alapos
kivizsgálásával. Engem, ifjú barátaimat (a Négyek Tanácsát), Leonidát, Perez
Casteirót, Emilio da Pontét, Aziz Hásimot, Roberto Namorát, Busch
nagypapát, a történtekben érdekelt iskolaigazgatókat, tanulókat és még sokan
másokat (Csibész műpulit is) számtalanszor kihallgatták, míg végül huszonöt
hónap múltán megszületett a számunkra kedvező döntés: állításunk nem
agyrém, nem bűnös misztifikáció, hanem valóságos, megtörtént esemény.
Közlését engedélyezik. Ezennel megkezdjük a közlést.


ELSŐ NAP

Ezen a napon Leonida Viktor Szíriusznak - imádott gazdájának - rosztovi
töltött karalábét szeretett volna főzni. Szeretett volna… de úgy látszott, hogy
óhaja csak óhaj marad, mert e derék háziasszony híres veteményesében
(egyetlen magán-veteményeskert a Holdon) a karalábé gumói bizony
keménnyé, rágóssá vénültek. Leonida azonban tudta, hogy ilyenkor mi a
teendő. Felhívta videfonon a 15-ös kupolavárost, a Központi Kertészetet,
annak is a vezetőjét: Pierre édesanyját.
- Jaj de jó, hogy ott találom, drága Helgám! - áradozott. - Töltött karalábét
főznék Viktor Szíriusznak ebédre, de az enyémek már fásak.
- Van karalábéja?
Helga Renard kedvesen ránevetett a képernyőről.
- Hány mázsát parancsol?
- Jaj, dehogy mázsát! Egy-két kilót.
- Annyi még akad. Ugyanis ma reggel három tonnával küldtem Otto
Steffnek az Ételgyárba. Ő is töltött karalábét csináltat, tízezer adaggal.
Szerencséje van, Leonida, ma nem kell a konyhában bíbelődnie.
Megrendelheti az ebédet, csőpostán házhoz szállítják.
- Dehogy rendelhetem! Dehogy rendelhetem! Viktor Szíriusz csak az én
főztömet eszi meg.
- Akkor pedig érte kell jönnie. Kap tőlem finom, fiatal karalábét.
- Megyek, lelkem! Hogyne mennék!
Hívta az önjáró kulikosarát, és elindult a minifurgon állomása felé.
A holdkéreg alatt mintegy öt méter mélységben közlekedő légpárnás
minifurgon sziszegve surrant nikkellel bélelt ón alagútjában.
Két perc alatt megtette a húsz kilométeres utat. Leonida kilépett a
bogárhátú várópavilonba, amelyet dús szőlőlugas borított, érett, haragosbordó
szemű, pompás fürtökkel ékeskedve. Körös-körül az óriás kupola alatt viruló
kertészetben mindenfajta zöldség: paprika, paradicsom, hagyma, káposzta,
sóska, saláta, karalábé… igen, gyönyörű, lila levelű karalábé pompázott.
- Jóholdat, Leonida asszonyság! Micsoda meglepetés! A büszke
kiskerttulajdonos leereszkedett a hivatásos kertészhez…
Lili Allen szólt hozzá, a bolondos Tom Allen csípős nyelvű felesége. Itt
dolgozott a 15-ös kupolavárosban.
- Jóholdat, Lili! Beszéltem az igazgatónőjével. Egy kevéske karalábét
ígért.
- Tudok róla, ki is készítettem már. Nézze, milyen szép!… Valódi Brassica
oleracea gongyloides!
(Lili Allen módfölött büszke volt filológiai ismereteire. A növények latin
neveit - akár kellett, akár nem - sűrűn előráncigálta.)
- Az az, lelkem… gongüli-micsoda… jól mondja… - helyeselt Leonida, és
fürgén rakosgatta a karalábéfejeket a kuliba.
Aztán megkérdezte: - Hogy vannak otthon? Mit csinál a férje?
- Jaj, ki tudja…
- Csak nincs valami baj?
- Nincs, baj nincs… de az a szegény ember annyit dolgozik, annyit fárad.
Nem könnyű rendfenntartónak lenni. Se éjjele, se nappala!… Képzelje, ma
éjjel is riasztották. Azonnal mennie kellett a 201-es körzetbe. A kupola
páncélburkolatán, két karbantartó szerelő dolgozott, ők láttak valami
furcsaságot odakinn a Mare Imbriumban, az urániumbányák tájékán. Azt
mondták, hogy káprázatos fényesség közeledett a fekete űrből,
elhomályosította a Napot, és valósággal vakított! Bizonygatták, hogy gömb
formájú volt, de időnként összelapult, majd megint kitágult! Száz méternél is
nagyobb lett az átmérője. Aztán valósággal ráült egy sziklás csúcsra, és mint
aki elfáradt, lihegett! Igen, lihegett!… Egy másik szerelő meg égre törő
sugárnyalábot látott. Másodpercenként változtatta a színét, és mintha a Hold
testéből lövellt volna ki! A messzi végtelenbe nyúlt… A szerelők
megrémültek, és felhívták a rendfenntartó alakulat parancsnokát, Gruber
ezredest, ő a férjem szakaszát küldte felderítésre. De tudja, hogy van az
ilyesmi. Mire mind a tízen belebújtak a szkafanderükbe, minifurganon a 201-
esbe utaztak, ott kizsilipeltek, már nem találtak semmit. Csak a csöndes,
fekete égboltot… Lehet, hogy vaklárma volt az egész, de szegény férjem nem
tudott még egyszer elaludni
Leonida ebéd után elmondta Szíriusz kapitánynak, mit mesélt neki a
kertészetben Lili Allen.
- Buta asszonyi pletyka! - Ez volt Viktor Szíriusz kapitány sommás
véleménye.