Újra itt. Boldog új évet, aranyos, drága olvasó! :)
Tessék nekem szurkolni, hogy írhassak sok postot a jövőben... :)
szerda, december 31, 2008
vasárnap, december 28, 2008
szombat, december 27, 2008
szerda, december 24, 2008
kedd, december 23, 2008
Highwayman
I was a highwayman. Along the coach roads I did ride
With sword and pistol by my side
Many a young maid lost her baubles to my trade
Many a soldier shed his lifeblood on my blade
The bastards hung me in the spring of twenty-five
But I am still alive.
I was a sailor. I was born upon the tide
And with the sea I did abide.
I sailed a schooner round the Horn to Mexico
I went aloft and furled the mainsail in a blow
And when the yards broke off they said that I got killed
But I am living still.
I was a dam builder across the river deep and wide
Where steel and water did collide
A place called Boulder on the wild Colorado
I slipped and fell into the wet concrete below
They buried me in that great tomb that knows no sound
But I am still around..I'll always be around..and around and around and
around and around
I fly a starship across the Universe divide
And when I reach the other side
I'll find a place to rest my spirit if I can
Perhaps I may become a highwayman again
Or I may simply be a single drop of rain
But I will remain
And I'll be back again, and again and again and again and again..
With sword and pistol by my side
Many a young maid lost her baubles to my trade
Many a soldier shed his lifeblood on my blade
The bastards hung me in the spring of twenty-five
But I am still alive.
I was a sailor. I was born upon the tide
And with the sea I did abide.
I sailed a schooner round the Horn to Mexico
I went aloft and furled the mainsail in a blow
And when the yards broke off they said that I got killed
But I am living still.
I was a dam builder across the river deep and wide
Where steel and water did collide
A place called Boulder on the wild Colorado
I slipped and fell into the wet concrete below
They buried me in that great tomb that knows no sound
But I am still around..I'll always be around..and around and around and
around and around
I fly a starship across the Universe divide
And when I reach the other side
I'll find a place to rest my spirit if I can
Perhaps I may become a highwayman again
Or I may simply be a single drop of rain
But I will remain
And I'll be back again, and again and again and again and again..
vasárnap, december 21, 2008
Fwd:
---------- Forwarded message ----------
From: Sevold
Date: 2008/12/21
Date: 2008/12/21
MÁV álláshirdetés:
MÁV - Most Állunk, Várjál!!!
Munkatársaink európai - sőt mi több, világ - szintű szolgáltatást nyújtanak!
Elítéljük a rohanó életvitelt, vonataink megfontoltan, vagy sehogysem közlekednek!
Interaktív szolgáltatások keretében az utasok maguk takaríthatják ki az ülőhelyet, ha le szeretnének ülni!
Odafigyelünk szemünk egészségére: állandó fényviszonyt biztosítanak intelligens ablakaink, amelyek piszoktól sötétülnek. Este nem kapcsolunk lámpákat, hogy nyugalma teljes legyen!
Az extrém sportok kedvelőinek: nyáron teljesen feltekerjük a fűtést, télen soha.
A wc-ben se lámpa, se tükör, se papírtörlő, ezzel tudatosítva a természetes nomád élet szépségeit!
A csatlakozásokat nem hangoljuk össze, hogy ön ne érezze magát egy gépi rendszer tehetetlen részeként!
Várótermeink közbiztonsága érvényesíti az evolúciós folyamatokat: csak az erős marad életben!
Utasbarát menetrendek: megjegyezhető mennyiségre csökkentettük a járatszámokat!
Banki szolgáltatások: nagyobb mennyiségű készpénzét beválthatja menetjegyre!
Odafigyelünk a környezetünk egészségére: hetente legalább 3x vonatmentes napokat tartunk az egész országban, elviselhető mértékűre csökkentve a káros-anyag kibocsátást!
Bevezettük a szubjektív felelősség fogalmát: munkatársaink csak a haszonból részesülnek, a hiányt nem kell befizetniük!
Jelentkezz csapatunkba, nálunk megvalósíthatod magad, gátlásaid levetkőzheted. Ha iskolában elnyomtak, nincsenek barátaid, sőt még a szüleid szerint is hülye vagy, akkor gyere hozzánk dolgozni! Ma már a legtöbb munkatársunk kinőtte gátlásait és teljes lelkinyugalommal szop.t egy egész országot!!!
MÁV - sztrájktól-sztrájkig!
VDSZSZ = Vonakodva Dolgozó Szarházi Szemetek
MÁV - Most Állunk, Várjál!!!
Munkatársaink európai - sőt mi több, világ - szintű szolgáltatást nyújtanak!
Elítéljük a rohanó életvitelt, vonataink megfontoltan, vagy sehogysem közlekednek!
Interaktív szolgáltatások keretében az utasok maguk takaríthatják ki az ülőhelyet, ha le szeretnének ülni!
Odafigyelünk szemünk egészségére: állandó fényviszonyt biztosítanak intelligens ablakaink, amelyek piszoktól sötétülnek. Este nem kapcsolunk lámpákat, hogy nyugalma teljes legyen!
Az extrém sportok kedvelőinek: nyáron teljesen feltekerjük a fűtést, télen soha.
A wc-ben se lámpa, se tükör, se papírtörlő, ezzel tudatosítva a természetes nomád élet szépségeit!
A csatlakozásokat nem hangoljuk össze, hogy ön ne érezze magát egy gépi rendszer tehetetlen részeként!
Várótermeink közbiztonsága érvényesíti az evolúciós folyamatokat: csak az erős marad életben!
Utasbarát menetrendek: megjegyezhető mennyiségre csökkentettük a járatszámokat!
Banki szolgáltatások: nagyobb mennyiségű készpénzét beválthatja menetjegyre!
Odafigyelünk a környezetünk egészségére: hetente legalább 3x vonatmentes napokat tartunk az egész országban, elviselhető mértékűre csökkentve a káros-anyag kibocsátást!
Bevezettük a szubjektív felelősség fogalmát: munkatársaink csak a haszonból részesülnek, a hiányt nem kell befizetniük!
Jelentkezz csapatunkba, nálunk megvalósíthatod magad, gátlásaid levetkőzheted. Ha iskolában elnyomtak, nincsenek barátaid, sőt még a szüleid szerint is hülye vagy, akkor gyere hozzánk dolgozni! Ma már a legtöbb munkatársunk kinőtte gátlásait és teljes lelkinyugalommal szop.t egy egész országot!!!
MÁV - sztrájktól-sztrájkig!
VDSZSZ = Vonakodva Dolgozó Szarházi Szemetek
péntek, december 19, 2008
szerda, december 17, 2008
szombat, december 13, 2008
Fwd: Bölcsességek!
HONNAN TUDOD,HOGY FELNŐTTÉL?
1. A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
2. Több kaja van a hűtőben mint sör.
3. Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
4. Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban.
5. A hírcsatornát nézed.
6. A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
7. A nyári vakáció három hónapról három napra zsugorodik.
8. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
9. Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
10. Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mesélnek.
1. A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
2. Több kaja van a hűtőben mint sör.
3. Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
4. Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban.
5. A hírcsatornát nézed.
6. A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
7. A nyári vakáció három hónapról három napra zsugorodik.
8. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
9. Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
10. Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mesélnek.
11. Nem tudod, mikor zár a Mc´Donalds.
12. A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak .
12. A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak .
13. A kutyádat kutyakonzervvel eteted, nem hamburger maradékkal.
14. Megfájdul a hátad, ha a fotelben alszol.
15. Nem szunyókálsz délutánonként.
16. A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
17. Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
18. A reggelit reggel eszed.
19. Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
15. Nem szunyókálsz délutánonként.
16. A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
17. Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
18. A reggelit reggel eszed.
19. Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
20. Ha egy ismerősödnek gyereke lesz, nem szörnyülködsz, hanem gratulálsz.
21. Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy jelet, ami nem igaz rád.
22. És amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a barátoknak, mert tudod, hogy ők se találnak...
21. Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy jelet, ami nem igaz rád.
22. És amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a barátoknak, mert tudod, hogy ők se találnak...
péntek, december 12, 2008
szerda, december 10, 2008
Ray Bradbury - A világ utolsó éjszakája
- Mit csinálnál, ha tudnád, hogy ez a világ utolsó éjszakája?
- Hogy mit? Ezt komolyan kérded?
- Igen. Komolyan.
- Nem tudom. Még sose gondolkodtam rajta.
A férfi kitöltött egy kis kávét. Hátul a két kicsi lány játszott építőkockákkal, a nappali szoba szőnyegén, a lámpák zöldes fényében. Az esti levegőben a pörkölt kávé könnyű, tiszta illata lebegett.
- Nos, ideje lenne gondolkodnod rajta.
- Ezt nem mondod komolyan.
A férfi bólintott.
- Háború?
A férfi a fejét rázta.
- Csak nem hidrogén- vagy atombomba?
- Nem.
- Vagy baktérium-hadviselés?
- Egyik sem - mondta a férfi és elgondolkodva kevergette kávéját. - Csak annyi, mondjuk, mint mikor egy könyv becsukódik.
- Ezt nem értem.
- Nem, és tulajdonképpen én sem; csak érzem. És néha megrémülök, néha meg még azt sem csak békességet érzek. - Ránézett a két kicsi lányra; szőke hajuk csillogott a lámpa fényében. - Eddig még nem szóltam róla. Négy napja álmodtam először.
- Mit?
- Az álmomat. Azt, hogy minden véget ér. Egy hang közölte. Nem valaminek vagy valakinek a hangja, akire emlékeznék: csak egy hang, és azt mondta: a Földön minden megáll. Másnap nemigen gondoltam rá, de mikor bementem a hivatalba, és megpillantottam Stan Willist, amint a délután közepén merengve néz ki az ablakon, és azt mondtam: "Nem adnám egy vak lóért, ha tudnám, mi jár az eszedben, Stan" - ő meg azt mondta, fura dolgot álmodott az éjszaka, s mielőtt még elmondta volna az álmát, már tudtam, mi az. Elmondhattam volna neki én is, de ő mondta el, s én hallgattam.
- Ugyanazt álmodta, mint te?
- Pontosan. Mondom, ugyanazt álmodtam én is.
Még csak meg sem lepődött. Sőt megkönnyebbült. Aztán, csak a hecc kedvéért, körbejártuk a szobákat, ő is, és, én is. Nem beszéltünk össze. Csak elindultunk magunktól, s mindenütt azt láttuk, hogy az emberek maguk elé merednek, az asztal lapját, a kezüket nézik, vagy kibámulnak az ablakon. Beszéltem is egyik másikkal. Ugyanígy Stan.
- Ők is ugyanazt álmodták?
- Mind. Pontosan.
- És te hiszel benne?
- Igen. Még semmiben nem voltam biztosabb.
- És mikor lesz vége? Mármint a világnak.
- Számunkra valamikor ma éjszaka, aztán, ahogy az éjjel továbbhalad a Föld körül, a többieknek is mindenütt. Huszonnégy óra, és mindenkinek vége.
Egy darabig csak ültek, és hozzá se nyúltak a kávéjukhoz. Aztán lassan a szájukhoz emelték, megitták, s közben egymást nézték.
- Hát ezt érdemeltük? - kérdezte az asszony.
- Ez nem érdem kérdése; egyszerűen csak nem megy tovább. Látom, nem is vitatod. Miért?
- Talán nekem is megvan rá az okom.
- Ugyanaz, mint a többieknek a hivatalban?
Az asszony lassan bólintott.
- Csak nem akartam szólni. Én tegnap éjjel álmodtam. Az asszonyok az utcában ma erről beszélgettek. Az álmukról. Azt hittem, véletlen. - Fölvette az esti lapot. - Az újságban nincs benne.
- Minek, úgyis mindenki tudja.
A férfi hátradőlt a székében, az asszonyt figyelte.
- Félsz?
- Nem. Azt hittem, fogok, de nem.
- Hol az a híres létfenntartási ösztön, amiről annyit beszélnek?
- Nem tudom. Talán ha az ember logikusnak tart valamit, nem izgul miatta: Ez pedig logikus. Az életmódunkból csak ez következhetett.
- Nem éltünk nagyon rosszul, ugye?
- Nem, De nagyon jól sem. Azt hiszem, épp az a baj: nemigen törődtünk semmi mással, csak önmagunkkal, míg a világ jó része nyakig volt a szörnyűbbnél szörnyűbb gondokban.
A két kicsi lány kacagott a nappaliban.
- Azt hittem, az emberek majd üvölteni fognak az utcán, hogy ilyesmi vár rájuk.
- Nem hiszem. Ami valóság, attól az ember sosem üvölt.
- Tudod, nekem semmi más nem fog hiányozni, csak te meg a gyerekek. Sem a várost, sem a munkámat nem szerettem, csak titeket hármotokat. Semmi más nem fog hiányozni, talán csak az évszakok változása meg egy pohár jéghideg víz, ha meleg van, meg talán az alvás. De hogy vagyunk képesek rá, hogy csak üljünk itt, és erről így beszélgessünk?
- Mert egyebet nem tehetünk.
- Nyilván; mert ha tehetnénk, megtennénk. Azt hiszem, a világtörténelemben ez az első eset, hogy mindenki pontosan tudja, mi lesz vele az éjszaka.
- Kíváncsi volnék, hogy ma este, az elkövetkező néhány órában a többiek mit csinálnak.
- Színházba mennek, rádiót hallgatnak, nézik a tévét, lefektetik a gyerekeket, s lefeküsznek maguk is, mint mindig.
Mint mindig… s ebben van valami, amire joggal büszkék lehetnek.
Egy pillanatig némán ültek, aztán a férfi kitöltött magának még egy csésze kávét.
- És mit gondolsz, miért épp ma éjjel?
- Csak.
- És miért nem bármelyik más éjjel, az elmúlt évszázadban, ötszáz vagy akár ezer évvel ezelőtt?
- Talán mert még sose volt a történelemben 1969. október 19-e, most meg az van, ez az egész; mert ez a dátum jelentősebb, mint eddig bármelyik másik; mert épp ebben az évben áll úgy minden, ahogy áll világszerte, s ezért kell hogy vége szakadjon.
- Ma éjjel erre is meg arra is bombázó repülőgépek szelik át az óceánt, menetrendszerűen, és soha nem érnek földet.
- Ez is hozzátartozik a miérthez.
- Nos - mondta a férfi, és felállt -, akkor most mi legyen? Elmosogassunk?
Elmosogattak, s az edényt különös gonddal rakták helyére. Fél kilenckor lefektették a két kicsi lányt, búcsúzóul mindketten kaptak egy-egy puszit, aztán felgyújtották az ágyuk mellett az éjjeli lámpát, és épp egy picit nyitva hagyták az ajtót.
- Kíváncsi lennék… - mondta a férfi, mikor a hálószobából kijött, s pipával a kezében megállt, s egy pillanatra visszanézett.
- Mire?
- Hogy az ajtó teljesen becsukódik-e, vagy egy csöppet nyitva marad, hogy behatoljon némi fény.
- Én arra lennék kíváncsi: vajon a gyerekek tudják-e?
- Nem, dehogyis.
Leültek, újságot olvastak, beszélgettek, zenét hallgattak a rádión, aztán együtt ültek a kandalló elé, nézték a parazsat, miközben az óra elütötte a fél tizenegyet, tizenegyet, és fél tizenkettőt. A többiekre gondoltak; a világon mindenkire, s hogy hogyan töltötték az estéjükét.
- Nos… - mondta a férfi végül.
Megcsókolta a feleségét, hosszú időre.
- Mi jók voltunk egymásnak.
- Nincs kedved sírni? - kérdezte a férfi.
- Azt hiszem, nincs.
Végigmentek a házon, leoltották a lámpákat, bementek a hálószobába, megálltak az éjszaka hűvös sötétjében, levetkőztek, s visszahajtották a paplant.
- Olyan finom, tiszta a lepedő.
- Fáradt vagyok.
- Mind fáradtak vagyunk.
Bebújtak az ágyba, s feküdtek hanyatt.
- Egy pillanat - mondta az asszony.
A férfi hallotta, hogy fölkel, és kimegy a konyhába. De jött is már vissza.
- Nyitva hagytam a mosogató csapját.
Volt ebben valami nagyon mulatságos, és a férfi elnevette magát. Az asszony is nevetett, mert tudta, miért olyan mulatságos az, amit csinált. Aztán nagy sokára abbahagyták a nevetést, s csak feküdtek az ágyban az éjszaka hűvösében, fogták egymás kezét, s a fejük összehajlott.
- Jó éjszakát - mondta a férfi.
- Jó éjszakát - mondta az asszony.
Göncz Árpád fordítása
- Hogy mit? Ezt komolyan kérded?
- Igen. Komolyan.
- Nem tudom. Még sose gondolkodtam rajta.
A férfi kitöltött egy kis kávét. Hátul a két kicsi lány játszott építőkockákkal, a nappali szoba szőnyegén, a lámpák zöldes fényében. Az esti levegőben a pörkölt kávé könnyű, tiszta illata lebegett.
- Nos, ideje lenne gondolkodnod rajta.
- Ezt nem mondod komolyan.
A férfi bólintott.
- Háború?
A férfi a fejét rázta.
- Csak nem hidrogén- vagy atombomba?
- Nem.
- Vagy baktérium-hadviselés?
- Egyik sem - mondta a férfi és elgondolkodva kevergette kávéját. - Csak annyi, mondjuk, mint mikor egy könyv becsukódik.
- Ezt nem értem.
- Nem, és tulajdonképpen én sem; csak érzem. És néha megrémülök, néha meg még azt sem csak békességet érzek. - Ránézett a két kicsi lányra; szőke hajuk csillogott a lámpa fényében. - Eddig még nem szóltam róla. Négy napja álmodtam először.
- Mit?
- Az álmomat. Azt, hogy minden véget ér. Egy hang közölte. Nem valaminek vagy valakinek a hangja, akire emlékeznék: csak egy hang, és azt mondta: a Földön minden megáll. Másnap nemigen gondoltam rá, de mikor bementem a hivatalba, és megpillantottam Stan Willist, amint a délután közepén merengve néz ki az ablakon, és azt mondtam: "Nem adnám egy vak lóért, ha tudnám, mi jár az eszedben, Stan" - ő meg azt mondta, fura dolgot álmodott az éjszaka, s mielőtt még elmondta volna az álmát, már tudtam, mi az. Elmondhattam volna neki én is, de ő mondta el, s én hallgattam.
- Ugyanazt álmodta, mint te?
- Pontosan. Mondom, ugyanazt álmodtam én is.
Még csak meg sem lepődött. Sőt megkönnyebbült. Aztán, csak a hecc kedvéért, körbejártuk a szobákat, ő is, és, én is. Nem beszéltünk össze. Csak elindultunk magunktól, s mindenütt azt láttuk, hogy az emberek maguk elé merednek, az asztal lapját, a kezüket nézik, vagy kibámulnak az ablakon. Beszéltem is egyik másikkal. Ugyanígy Stan.
- Ők is ugyanazt álmodták?
- Mind. Pontosan.
- És te hiszel benne?
- Igen. Még semmiben nem voltam biztosabb.
- És mikor lesz vége? Mármint a világnak.
- Számunkra valamikor ma éjszaka, aztán, ahogy az éjjel továbbhalad a Föld körül, a többieknek is mindenütt. Huszonnégy óra, és mindenkinek vége.
Egy darabig csak ültek, és hozzá se nyúltak a kávéjukhoz. Aztán lassan a szájukhoz emelték, megitták, s közben egymást nézték.
- Hát ezt érdemeltük? - kérdezte az asszony.
- Ez nem érdem kérdése; egyszerűen csak nem megy tovább. Látom, nem is vitatod. Miért?
- Talán nekem is megvan rá az okom.
- Ugyanaz, mint a többieknek a hivatalban?
Az asszony lassan bólintott.
- Csak nem akartam szólni. Én tegnap éjjel álmodtam. Az asszonyok az utcában ma erről beszélgettek. Az álmukról. Azt hittem, véletlen. - Fölvette az esti lapot. - Az újságban nincs benne.
- Minek, úgyis mindenki tudja.
A férfi hátradőlt a székében, az asszonyt figyelte.
- Félsz?
- Nem. Azt hittem, fogok, de nem.
- Hol az a híres létfenntartási ösztön, amiről annyit beszélnek?
- Nem tudom. Talán ha az ember logikusnak tart valamit, nem izgul miatta: Ez pedig logikus. Az életmódunkból csak ez következhetett.
- Nem éltünk nagyon rosszul, ugye?
- Nem, De nagyon jól sem. Azt hiszem, épp az a baj: nemigen törődtünk semmi mással, csak önmagunkkal, míg a világ jó része nyakig volt a szörnyűbbnél szörnyűbb gondokban.
A két kicsi lány kacagott a nappaliban.
- Azt hittem, az emberek majd üvölteni fognak az utcán, hogy ilyesmi vár rájuk.
- Nem hiszem. Ami valóság, attól az ember sosem üvölt.
- Tudod, nekem semmi más nem fog hiányozni, csak te meg a gyerekek. Sem a várost, sem a munkámat nem szerettem, csak titeket hármotokat. Semmi más nem fog hiányozni, talán csak az évszakok változása meg egy pohár jéghideg víz, ha meleg van, meg talán az alvás. De hogy vagyunk képesek rá, hogy csak üljünk itt, és erről így beszélgessünk?
- Mert egyebet nem tehetünk.
- Nyilván; mert ha tehetnénk, megtennénk. Azt hiszem, a világtörténelemben ez az első eset, hogy mindenki pontosan tudja, mi lesz vele az éjszaka.
- Kíváncsi volnék, hogy ma este, az elkövetkező néhány órában a többiek mit csinálnak.
- Színházba mennek, rádiót hallgatnak, nézik a tévét, lefektetik a gyerekeket, s lefeküsznek maguk is, mint mindig.
Mint mindig… s ebben van valami, amire joggal büszkék lehetnek.
Egy pillanatig némán ültek, aztán a férfi kitöltött magának még egy csésze kávét.
- És mit gondolsz, miért épp ma éjjel?
- Csak.
- És miért nem bármelyik más éjjel, az elmúlt évszázadban, ötszáz vagy akár ezer évvel ezelőtt?
- Talán mert még sose volt a történelemben 1969. október 19-e, most meg az van, ez az egész; mert ez a dátum jelentősebb, mint eddig bármelyik másik; mert épp ebben az évben áll úgy minden, ahogy áll világszerte, s ezért kell hogy vége szakadjon.
- Ma éjjel erre is meg arra is bombázó repülőgépek szelik át az óceánt, menetrendszerűen, és soha nem érnek földet.
- Ez is hozzátartozik a miérthez.
- Nos - mondta a férfi, és felállt -, akkor most mi legyen? Elmosogassunk?
Elmosogattak, s az edényt különös gonddal rakták helyére. Fél kilenckor lefektették a két kicsi lányt, búcsúzóul mindketten kaptak egy-egy puszit, aztán felgyújtották az ágyuk mellett az éjjeli lámpát, és épp egy picit nyitva hagyták az ajtót.
- Kíváncsi lennék… - mondta a férfi, mikor a hálószobából kijött, s pipával a kezében megállt, s egy pillanatra visszanézett.
- Mire?
- Hogy az ajtó teljesen becsukódik-e, vagy egy csöppet nyitva marad, hogy behatoljon némi fény.
- Én arra lennék kíváncsi: vajon a gyerekek tudják-e?
- Nem, dehogyis.
Leültek, újságot olvastak, beszélgettek, zenét hallgattak a rádión, aztán együtt ültek a kandalló elé, nézték a parazsat, miközben az óra elütötte a fél tizenegyet, tizenegyet, és fél tizenkettőt. A többiekre gondoltak; a világon mindenkire, s hogy hogyan töltötték az estéjükét.
- Nos… - mondta a férfi végül.
Megcsókolta a feleségét, hosszú időre.
- Mi jók voltunk egymásnak.
- Nincs kedved sírni? - kérdezte a férfi.
- Azt hiszem, nincs.
Végigmentek a házon, leoltották a lámpákat, bementek a hálószobába, megálltak az éjszaka hűvös sötétjében, levetkőztek, s visszahajtották a paplant.
- Olyan finom, tiszta a lepedő.
- Fáradt vagyok.
- Mind fáradtak vagyunk.
Bebújtak az ágyba, s feküdtek hanyatt.
- Egy pillanat - mondta az asszony.
A férfi hallotta, hogy fölkel, és kimegy a konyhába. De jött is már vissza.
- Nyitva hagytam a mosogató csapját.
Volt ebben valami nagyon mulatságos, és a férfi elnevette magát. Az asszony is nevetett, mert tudta, miért olyan mulatságos az, amit csinált. Aztán nagy sokára abbahagyták a nevetést, s csak feküdtek az ágyban az éjszaka hűvösében, fogták egymás kezét, s a fejük összehajlott.
- Jó éjszakát - mondta a férfi.
- Jó éjszakát - mondta az asszony.
Göncz Árpád fordítása
kedd, december 09, 2008
szombat, december 06, 2008
péntek, december 05, 2008
csütörtök, december 04, 2008
hétfő, december 01, 2008
szombat, november 29, 2008
csütörtök, november 27, 2008
szerda, november 26, 2008
vasárnap, november 23, 2008
csütörtök, november 20, 2008
kedd, november 18, 2008
Régi szovjet mesefilm :)
Pöti nosztalgia ;)
Пусть бегут неуклюже
Пешеходы по лужам,
А вода - по асфальту рекой.
И неясно прохожим
В этот день непогожий,
Почему я веселый такой.
Я играю на гармошке
У прохожих на виду...
К сожаленью, день рожденья
Только раз в году.
Прилетит вдруг волшебник
В голубом вертолете
И бесплатно покажет кино,
С днем рожденья поздравит
И, наверно, оставит
Мне в подарок пятьсот "эскимо".
Пусть бегут неуклюже
Пешеходы по лужам,
А вода - по асфальту рекой.
И неясно прохожим
В этот день непогожий,
Почему я веселый такой.
Я играю на гармошке
У прохожих на виду...
К сожаленью, день рожденья
Только раз в году.
Прилетит вдруг волшебник
В голубом вертолете
И бесплатно покажет кино,
С днем рожденья поздравит
И, наверно, оставит
Мне в подарок пятьсот "эскимо".
péntek, november 14, 2008
Lockheed Super Constellation
Újra itt. Connie - a legszebb utaszállítógép az összes közül. Anno, sok évvel ezelőtt ebben a gépben ültem... ott köllött volna maradni :-( akár hangártakarítónak is.
csütörtök, november 13, 2008
kedd, november 11, 2008
vasárnap, november 09, 2008
csütörtök, november 06, 2008
Fwd: ICE
In Case of Emergency = Sérülés esetén kiértesítendő
A mentősök, tűzoltók stb. arra jöttek rá, hogy baleseteknél és más szerencsétlenségeknél, a szerencsétlenül járt személyeknél fellelhető a mobil telefon. A mentőakciónál azonban ők nem tudják, hogy a számtalan név közül kit értesítsenek hozzátartozóként a balesetről. Ezért olyan ajánlást tettek, hogy mindenki tegye be a mobiljába a szükség esetén értesítendő személy(-ek) nevét és számát. Ilyen esetekre jött létre az ICE (In Case of Emergency) nemzetközi pszeudonim. E név alatt bejegyezhetnénk azoknak a személyeknek a nevét és telefonszámát, akiket az ilyen esetekben értesíthetnek a mentők, tűzoltók, ill. a rendőrség. Amennyiben több személyt kívánnánk megadni, akkor ICE1, ICE2, ICE3 stb. pszeudonim alatt lehet őket feltüntetni. Ez a megoldás egyszerű, nem kerül semmibe, és hatékony lehet. Amennyiben érdemesnek találja, kérem, továbbítsa ezt az e-mailt ismerőseinek, hogy egyre jobban elterjedjen.
(by HorheCeruza)
kedd, november 04, 2008
péntek, október 31, 2008
csütörtök, október 30, 2008
vasárnap, október 26, 2008
Mai hülyeség
Újra itt.
Jajbakker nem ezt akartam :) de ha már itt van, hagyom. :-) Eredetileg az alábbit szántam mai postnak:
szombat, október 25, 2008
Mitsubishi MMR25 podracer
Újra itt. A neten turkálva beleakadtam ebbe a... öööö... izébe. Sprachlos bin ich... ne kérdezd tőlem, hogy mi a túró ez, én sem tudom. Egy újabb Mitsubishi Micsoda. Üzemanyagcella nano-kompozit-líthium-bigyusz adja neki az energiát, cirka 1600 (!) km hatótávval. Minden kerékben (vagy mi az) összesen 9 motor van - egy nagy, ami forgatja a többi, nyolc kis bigyót, amiknek szintén van egy-egy saját kis motorjuk. Ablak nincs, kamera ad 360 fokos kilátást, bár sehol nem látok rajta objektívet.
A mozgásban levő "kocsit" mutató fotók is piszok jók, bár annyira futurisztikus az egész, hogy eléggé Photoshop-gyanús a dolog.
Egy biztos - nem szeretnék itthon gumit cserélni rajta. :)
péntek, október 24, 2008
kedd, október 21, 2008
Fwd: Kapaszkodik a drága...
From: Tóth Balázs <Balazs.Toth@****.hu>
Date: Tue, Oct 21, 2008 at 9:50 AM
Subject: Fwd: Kapaszkodik a drága...
To: Szabó János <zak.zakowski@***.com>
Date: Tue, Oct 21, 2008 at 9:50 AM
Subject: Fwd: Kapaszkodik a drága...
To: Szabó János <zak.zakowski@***.com>
hétfő, október 20, 2008
szombat, október 18, 2008
csütörtök, október 16, 2008
kedd, október 14, 2008
vasárnap, október 12, 2008
szombat, október 11, 2008
Szíriusz kapitány és az emberke konyec
Újra itt. Na jó, elegem van Szíriusz kapitány leközléséből, nem várom meg a szavazás végét sem. Akit érdekel a folytatás illetve az egész végig, itt megtalálja. Ma is fos napom lesz; de ha túlélem, ígérem, vasárnap összehozok egy rendes postot. ;) (Nem MeMo, muffok nem lesznek benne. :P )
péntek, október 10, 2008
Szíriusz kapitány és az emberke - negyedik nap
Ezen a napon - hétfő volt - nem történt semmi említésre méltó esemény. Nem
riasztotta a holdlakókat sem repülő fényjelenség, sem pörkölő forróság. A
Négyek Tanácsának tagjai délelőtt iskolában voltak, délután minifurgonon
kupolavárosból kupolavárosba utaztak, becirkálták a fél Hold Államot,
ugyancsak nyitva tartották a szemüket, de sehol semmi gyanúsat nem
észleltek. A megelőző napok izgalmaihoz képest unalmasán csendes volt
minden. Liuna a plasztikinóba vágyakozott, videfonon beszervezte Bercit és
Pintont, de Pierre-t sehol sem találta…
Mert Pierre fenn ült ötszáz méter magasan, a 27-es kupolaváros
kilátóharangjában, süttette meztelen hátát az azúrkék acélüveggel
megszelídített +30 fokos napsugárral. Csend volt, nyugalom és békesség…
Egyszer csak hallja, hogy nyikorog a kosárlift acélkábele, valaki jön.
Fortissimo verte szét a némaságot. Berci és Pinton diadalüvöltése:
- Huj! Huj!… Megvan! Megtaláltuk!
Nyomukban a kacagó Liuna és a csaholó Csibész.
- Mit kuksolsz itt, vezérem? Ábrándozol, ábrándozol? Talán szerelmes
vagy?
- Vau! Vau!
- Hallod? Csibész is ezt kérdezi!
Pierre dacosan válaszolt:
- Nem vagyok szerelmes. Nem szoktam szerelmes lenni.
- Elég baj az nekem! Jaj! Jaj! - bolondozott a lány. Pierre gorombán
ráförmedt:
- Ne kezdd el újra! Ezerszer megmondtam, vedd tudomásul végre, hogy
nem vagyok beléd szerelmes, és ha felnövök, nem veszlek el feleségül!
Csengettyűfutam volt Liuna nevetése.
- Jó, Jó! Fel ne robbanj!… Tudomásul vettem. Majd feleségül vesz valaki
más.*
[*Liuna Steff és Pierre Renard 2490. május 30-án kötött házasságot.]
Pinton türelmetlenkedett.
- Butaságokat beszéltek! Szerelem… szerelem… Itt most más a téma! A
mozi!
- Azám! A plasztikinóba készülünk! Jössz-e velünk, Jegenye?
Ezt Kocsis Berci kérdezte.
- Mit játszanak? - érdeklődött Pierre.
- A Gyilkos fogkefét. Krimiparódia. Sokat lehet nevetni.
- Hánykor kezdődik?
- Sol-292-kor.
- Addig még kerek két óránk van… Jó, megyek én is. De előbb üljetek le.
A Négyek Tanácsa röpgyűlést tart Számot adtok a mai megfigyelésekről.
- Éljen! Éljen! - lelkesedett Pinton.
- Te mit éljenzel?
- Szeretem a röpgyűlést. Mindenki elmondhatja a magáét. - Van
mondanivalód?
- De van ám! Érdekes! Ma történt!
- Akkor kezdd el!
Pinton tiltakozott:
- Dehogy kezdem! Majd a röpgyűlésen! Előbb az elnök üdvözölje a
megjelenteket, azután kérjen fel szólásra.
- Ha neki ez kell… Pierre, üdvözöld! - mondta Liuna.
- Rendben… Kedves tagtársak! Üdvözlöm a megjelenteket. Rendkívüli
röpgyűlésünket megnyitom. Pinton Casteiro tagtársat illeti a szó.
- Nagyszerű! Így már más!… Bejelentem a tisztelt tagságnak, hogy ma
szomorú hírt hallottam. A 3-as számú Hold Általános Iskola harmadik
osztályában, azaz az én osztályomban…
Berci közbekiabál:
- Ne csigázd a kíváncsiságunkat! Mi volt az a hír? Mondd már!
- Hiszen mondom… Tudjátok, hogy volt egy jóbarátom, osztálytársam,
nagyon kedves kislány, Yudi Hásim…
Liuna természetesen tudta, kiről van szó.
- Akinek a papája, Aziz Hásim édesapám ételgyárában főszakács, a
melegkonyha vezetője, édesanyja, a kövér Leila cukrásznő a tésztaüzemben…
Ismerem őket. Törökországból származnak. A kis Yudi valóban kedves és
csinos. Mi történt vele? Miért mondtad, hogy jóbarátod volt? Csak nem érte
valami baleset?
- Nem! Nem!… Ma bejött az osztályfőnöknő, és azt mondta: "Gyerekek,
az igazgató bácsi részére csőpostán érkezett egy levél…"
Berci okoskodva megjegyezte:
- Mi az, hogy csőpostán? A Holdon nincs csőposta! Csak az ételgyár
termékei, a reggelik, ebédek és vacsorák érkeznek csővezetéken!
Pinton erősködött:
- Márpedig a tanár néni azt mondta: "…csőpostán érkezett egy levél.
Felolvasom. »Tisztelt igazgató úr! Bejelentem, hogy kislányom, Yudi Hásim,
aki az ön vezetése alatt álló iskola növendéke, nagyszüleihez a Földre
költözött. Ott folytatja tanulmányait. Aziz Hásim.«"
Berci megnyugodott.
- Így mindjárt más! Ez a levél érkezhetett csőpostán, vagyis az ételgyár
csővezetékén. De mondd tovább!
- Nincs tovább. Yudi kimaradt. Ma már nem is jött iskolába.
Pierre rosszallón megállapította:
- Hát ez nem valami falrengető hír. És az égvilágon semmi köze a
titokzatos erő föltételezett újabb jelentkezéséhez. Pinton tagtárs! Máskor
gondolja meg jobban, mit hoz az értekezlet elé!
riasztotta a holdlakókat sem repülő fényjelenség, sem pörkölő forróság. A
Négyek Tanácsának tagjai délelőtt iskolában voltak, délután minifurgonon
kupolavárosból kupolavárosba utaztak, becirkálták a fél Hold Államot,
ugyancsak nyitva tartották a szemüket, de sehol semmi gyanúsat nem
észleltek. A megelőző napok izgalmaihoz képest unalmasán csendes volt
minden. Liuna a plasztikinóba vágyakozott, videfonon beszervezte Bercit és
Pintont, de Pierre-t sehol sem találta…
Mert Pierre fenn ült ötszáz méter magasan, a 27-es kupolaváros
kilátóharangjában, süttette meztelen hátát az azúrkék acélüveggel
megszelídített +30 fokos napsugárral. Csend volt, nyugalom és békesség…
Egyszer csak hallja, hogy nyikorog a kosárlift acélkábele, valaki jön.
Fortissimo verte szét a némaságot. Berci és Pinton diadalüvöltése:
- Huj! Huj!… Megvan! Megtaláltuk!
Nyomukban a kacagó Liuna és a csaholó Csibész.
- Mit kuksolsz itt, vezérem? Ábrándozol, ábrándozol? Talán szerelmes
vagy?
- Vau! Vau!
- Hallod? Csibész is ezt kérdezi!
Pierre dacosan válaszolt:
- Nem vagyok szerelmes. Nem szoktam szerelmes lenni.
- Elég baj az nekem! Jaj! Jaj! - bolondozott a lány. Pierre gorombán
ráförmedt:
- Ne kezdd el újra! Ezerszer megmondtam, vedd tudomásul végre, hogy
nem vagyok beléd szerelmes, és ha felnövök, nem veszlek el feleségül!
Csengettyűfutam volt Liuna nevetése.
- Jó, Jó! Fel ne robbanj!… Tudomásul vettem. Majd feleségül vesz valaki
más.*
[*Liuna Steff és Pierre Renard 2490. május 30-án kötött házasságot.]
Pinton türelmetlenkedett.
- Butaságokat beszéltek! Szerelem… szerelem… Itt most más a téma! A
mozi!
- Azám! A plasztikinóba készülünk! Jössz-e velünk, Jegenye?
Ezt Kocsis Berci kérdezte.
- Mit játszanak? - érdeklődött Pierre.
- A Gyilkos fogkefét. Krimiparódia. Sokat lehet nevetni.
- Hánykor kezdődik?
- Sol-292-kor.
- Addig még kerek két óránk van… Jó, megyek én is. De előbb üljetek le.
A Négyek Tanácsa röpgyűlést tart Számot adtok a mai megfigyelésekről.
- Éljen! Éljen! - lelkesedett Pinton.
- Te mit éljenzel?
- Szeretem a röpgyűlést. Mindenki elmondhatja a magáét. - Van
mondanivalód?
- De van ám! Érdekes! Ma történt!
- Akkor kezdd el!
Pinton tiltakozott:
- Dehogy kezdem! Majd a röpgyűlésen! Előbb az elnök üdvözölje a
megjelenteket, azután kérjen fel szólásra.
- Ha neki ez kell… Pierre, üdvözöld! - mondta Liuna.
- Rendben… Kedves tagtársak! Üdvözlöm a megjelenteket. Rendkívüli
röpgyűlésünket megnyitom. Pinton Casteiro tagtársat illeti a szó.
- Nagyszerű! Így már más!… Bejelentem a tisztelt tagságnak, hogy ma
szomorú hírt hallottam. A 3-as számú Hold Általános Iskola harmadik
osztályában, azaz az én osztályomban…
Berci közbekiabál:
- Ne csigázd a kíváncsiságunkat! Mi volt az a hír? Mondd már!
- Hiszen mondom… Tudjátok, hogy volt egy jóbarátom, osztálytársam,
nagyon kedves kislány, Yudi Hásim…
Liuna természetesen tudta, kiről van szó.
- Akinek a papája, Aziz Hásim édesapám ételgyárában főszakács, a
melegkonyha vezetője, édesanyja, a kövér Leila cukrásznő a tésztaüzemben…
Ismerem őket. Törökországból származnak. A kis Yudi valóban kedves és
csinos. Mi történt vele? Miért mondtad, hogy jóbarátod volt? Csak nem érte
valami baleset?
- Nem! Nem!… Ma bejött az osztályfőnöknő, és azt mondta: "Gyerekek,
az igazgató bácsi részére csőpostán érkezett egy levél…"
Berci okoskodva megjegyezte:
- Mi az, hogy csőpostán? A Holdon nincs csőposta! Csak az ételgyár
termékei, a reggelik, ebédek és vacsorák érkeznek csővezetéken!
Pinton erősködött:
- Márpedig a tanár néni azt mondta: "…csőpostán érkezett egy levél.
Felolvasom. »Tisztelt igazgató úr! Bejelentem, hogy kislányom, Yudi Hásim,
aki az ön vezetése alatt álló iskola növendéke, nagyszüleihez a Földre
költözött. Ott folytatja tanulmányait. Aziz Hásim.«"
Berci megnyugodott.
- Így mindjárt más! Ez a levél érkezhetett csőpostán, vagyis az ételgyár
csővezetékén. De mondd tovább!
- Nincs tovább. Yudi kimaradt. Ma már nem is jött iskolába.
Pierre rosszallón megállapította:
- Hát ez nem valami falrengető hír. És az égvilágon semmi köze a
titokzatos erő föltételezett újabb jelentkezéséhez. Pinton tagtárs! Máskor
gondolja meg jobban, mit hoz az értekezlet elé!
csütörtök, október 09, 2008
Szíriusz kapitány és az emberke - harmadik nap
Ezen a napon, Sol-329-kor, a meghívottak a kormányzói palota
tanácstermében pontosan megjelentek. (Antonin bácsi olyan volt, mint egy
hóember. A feje bepólyázott fehér golyó, szeménél, szájánál lyukakkal.)
Ugyanekkor találkozott a Négyek Tanácsának háromra olvadt tagsága is
Leonida néni ovális reggelizőasztala mellett. Tejszínhabos csokoládét ittak,
mazsolás kuglófot eszegettek hozzá… nem nagy lelkesedéssel. Rosszkedvük
oka nem a fogyasztott ételek minőségében keresendő. Leonida néni reggelije a
szokásos nagyon finom volt, buzgó kínálása is a régi. Aggódtak a gyerekek.
Berci már tegnap este részletesen beszámolt nekik a lunamobil "tüzes"
kalandjáról. Tájékoztatóját Szíriusz bácsi dolgozószobájában tartotta. Ott és
akkor értesültek a mai rendkívüli ülésről és Berci meghívásáról is.
- Hogy ez a Vasgyúró milyen mázlista! - mondta a kis Pinton. - A
kormányzó bácsival fog tanácskozni!
- Tökmag, ne légy szemtelen - vágott vissza Berci -, örülj, hogy nem
téged sütögettek az ördögök!
Leonida menten megragadta a szót:
- Bizony, lehet, hogy az ördögök művelték!
Tegnap ezen nevettek. Ma azonban…
- Ha az az iszonyú felmelegedés nem természeti tünemény volt, hanem
valaki csinálta, félelmetes ember lehet - mondta Liuna.
- Ember? Dehogyis ember - tiltakozott Leonida -, hanem maga a Sátán!
- Leonida néni, kérem, sátán nincs.
- Jól van, jól van, tudom, hogy nincs sátán. Nincs ördög, nincs gonosz
szellem, nincs boszorkány, nincs tündér, ez mind mese és babona. De akkor
mondjátok meg nekem, ki akarhatta hamuvá égetni azokat az ártatlan
gyerekeket? Kinek vétettek?
Pierre válaszolt, megfontoltan, okosan, mint mindig:
- Nyilván senkinek. A felmelegedés valószínűleg nem ellenük irányuló
merénylet volt. Véletlenül belekeveredtek. Szíriusz bácsiék majd
kikövetkeztetik, megfejtik, hogy mi történt…
Közben telt az idő. Nyugtalanságuk fokozódott.
- Jöhetnének már!
Eltelt egy óra… kettő… három… közeledett Sol-325…
- Nemsokára itt az ebéd ideje!
De Sol-325 elmúlt, és elmúlt Sol-324 is…
- Gyertek, legalább ti egyetek! Van egy kis maradék töltött karalábém.
Viktor Szinusz alig kóstolta meg… Liuna, hová mész?
- Hazaszólok anyukámnak, hogy ne várjon az ebéddel. Pinton azonnal
csatlakozott:
- Én is!
Kis szünet következett, aztán Pierre végre kimondta a kérdést, amely
valamennyiük fejében megfogant:
- Vajon miért nem videfonált haza Szíriusz bácsi?… Akkor nem
aggódnánk.
- Máskor egy-két óra alatt végeztek. - sopánkodott Leonida. - Most már
hatodik órája tárgyalnak!
- Vagy nem tárgyalnak - jegyezte meg Pinton.
- Hát mi a csudát tesznek?
- Mit tudom én! Talán rájöttek a titkok nyitjára, és most végzik az
ellenőrző próbákat… talán elutaztak a Földre, jelenteni a Világállam
elnökének… talán ebédelnek vagy szundiznak…
Pierre félbeszakította:
- Ne bohóckodj, Pinton! Valami komoly oka lehet a hallgatásuknak.
Liuna mosolyogva megjegyezte:
- Például bedöglöttek a kormányzói palota videfonközpontjában a gépek.
- Az kizárt dolog! Ott van Roberto. Tíz perc alatt kijavítja a hibát.
Nem folytathatták a találgatást, mert e pillanatban megszólalt a Szíriusz-
ház kapujának háromhangú harangjátéka: szó-dó-re.
Rövid, döbbent csend után szinte suttogta Leonida néni:
- Megjöttek… - és elindult ajtót nyitni.
Tárult a nehéz kapuszárny… Ott álltak a bebocsátást kérők: Viktor Szíriusz
és Kocsis Berci, ölében Csibész műpulival.
- Mé… mért nem videfonáltak, hogy késnek?
- Akartunk, de nem működtek a kormányzósági készülékek.
- Ó!… De hiszen ott volt Roberto Namora.
- Nem tudta megjavítani. Nem talált semmi hibát. Egyszerűen
megsüketültek, megvakultak a videfonok… De miért tárgyaljuk ezt a
kapuban? Beenged, kedves Leonida?
- Ó… Bocsánat!… Tessék!
- Jóholdat, mindenkinek! - lépett be Szíriusz kapitány.
- Jóholdat kívánok!
- Jóholdat, Szíriusz bácsi! - hajolt meg Pierre. - Ilyen sokáig tartott?
Megfejtették a rejtélyt? Elintéztek mindent?
Szíriusz komoran szólt:
- Nem tartott ilyen sokáig. Nem fejtettük meg a rejtélyt Nem intéztünk el
semmit.
Majd látva a döbbent arcokat, mosolyogva hozzátette:
- No, azért ne rémüldözzetek! Nem derítettünk ki ugyan semmi jót, de
semmi rosszat sem. Üljetek le, elmesélem szép sorjában. A kormányzó azzal
kezdte, hogy két szokatlan jelenségre hívták fel a figyelmét. Az egyik
tegnapelőtt, a másik tegnap történt. Kezdjük az elsővel. Két kitűnő kupola-
karbantartó barátunk rendkívüli fényeket észlelt a 201-esen végzett javítás
közben.
- Mit kellett javítaniuk a kupolán? - kérdezte Pierre.
- A meteorkontroll meteoritbecsapódást jelzett rajta. Hamar megtalálták a
helyet. Az 1007/28-as táblán a kettős acélüvegréteget átütötte egy mogyoró
nagyságú meteorit. A Fluo-Fix azonnal tömítette a nyílást.*
[* A holdi kupolavárosokat rendkívül ütésálló és rugalmas acélüveg félgömbök
borítják. A burkolat dupla falú, és a két réteg között cirkuláló Fluo-Fix rögzítőfolyadék
védi a kupola alatt tartózkodók életét.]
- Szavahihetők voltak a karbantartók?
- Feltétlenül. Külön-külön kérdeztük ki őket, és egyformán mondták el a
történteket.
- Nem lehettek összebeszélve?
- Gondoltunk arra is. Ikeno Toyama ravasz keresztkérdéseire is hibátlanul
válaszoltak. Végül hiteles bizonyíték is előkerült, igazolva azt, hogy a
fényjelenség valóban létezett
Liuna csodálkozott.
- Milyen hiteles bizonyíték, Szíriusz bácsi? Talán lefotózta valaki a
fénygömböt?
- Nem, nem. Annál sokkal meggyőzőbb. Fotóval csalni is lehet.
Üzemzavarral nem… No, mindjárt elmagyarázom. Perez Casteiro azt kérdezte
tőlük: "Meg tudnák mondani, hány órakor kezdődött a fényjelenség, és
meddig tartott?" Mire azt válaszolták: "Pontosan tudjuk. Sol-338-kor
riasztottak minket. A munkánkat már jórészt elvégeztük, pár perc híján Sol-
337 lehetett. Hallgattuk a szkafanderünk sisakjába épített kis rádió műsorát.
Ez munkaköri kötelességünk. Az űrben dolgozó szerelővel így tart állandó
kapcsolatot a központ. Ha szükséges, megszakítják a műsort, és utasításokat
adnak. Most ilyesmi nem történt, de abban a pillanatban, amikor a bemondónő
így szólt: a pontos idő Sol-337… megjelent a keleti égbolt horizontján, a
ragyogó Nappal átellenben az a rettenetesen fényes kis pont, mely gyorsan
közelített, és valósággal vakított. A szokásos 5-ös fokozat helyett a
legsötétebb fényszűrőt, a 12-est kellett beállítanunk, hogy a szemünk elviselje
a fényt…" Ekkor Roberto Namora hirtelen közbeszólt: "Meg tudnák azt is
mondani, hogy a fényjelenség meddig tartott?" Váratlanul megszólalt
Muhammad Csandra is, a Lyra stacionárius űrállomás parancsnoka, és
megismételte Roberto kérdését. Az idősebbik karbantartó volt a szóvivő. "Ezt
csak hozzávetőleg tudjuk, mert nem mértük. De úgy becsüljük, hogy 12-13
percig tartott. 15 percnél semmiképpen sem tovább, mert a beépített időmutató
csöngetéssel jelzi a negyedórákat. És a fény még csöngetés előtt megszűnt."
Ekkor különös kérdéssel fordult Muhammad Csandra; a Lyra parancsnoka
Roberto barátunkhoz: "Namora úr! Elmondja ön, vagy mondjam én?" Roberto
udvariasan válaszolt: "Ön az idősebb, mondja ön."
Liuna felugrott.
- Elmondom én! Kitalálom!
Szíriusz helyeselt:
- Bravó, kislányom! Halljuk!
- Úgy gondolom, hogy a jelenség pontos idejének meghatározása mindkét
tudományos intézmény vezetőjének eszébe juttatott valamit.
- Eddig kitűnő! Mondd csak tovább!
- A Lyra is, a Központi Híradástechnikai Intézet is éjjelnappal üzemel, és
elektromos energiával dolgozik. Lehetséges, hogy a megadott időpontban
mindketten észleltek valami szokatlant. Ez bizonyíték lenne a javából!
- Ez pedig helyes következtetés volt a javából! - dicsérte meg Szíriusz a
piros hajú kislányt. - Valóban, a Lyra és a Híradástechnika ügyeletese
feljegyezte, hogy tegnapelőtt éjszaka, pontosan Sol-337-kor 14 percig tartó
áramszünet kezdődött. Okát nem lehetett kideríteni. A Lyrán első fokú
riadókészültséget rendeltek el. Ez végre döntően bizonyította, hogy a
karbantartók nem képzelődtek. Ekkor a kormányzó fölvetette, vajon nincsen-e
összefüggés a fényjelenségek és a lunamobil felforrósodása között.
Berci jelentkezett szólásra.
- Én úgy gondoltam, hogy van. Az időpont és a helyszín nagyjában
egyezik, a holdjárót is bizonyára elektromos sugárzás Vagy irányított
elektromos erőtér támadhatta meg. Nyilvánvaló, hogy…
- Nem volt nyilvánvaló - vette vissza a szót Szíriusz kapitány.
- Azt mondták, a feltételezést semmi sem bizonyítja.
Leonida felháborodva tiltakozott:
- És a nyolc megégett gyerek nem bizonyíték?!
- Arra, hogy a két jelenség összefügg, nem.
- Talán mégis…
Szíriusz helyesel:
- Ezt mondtuk mi is: talán. És folyt a vita órákon át, eredménytelenül.
Bizonyíték… bizonyíték kellene! És mivel egy mikronnal sem jutottunk
előbbre, önként jelentkező férfiakból "helyszínelő csoportot" alakítottunk,
további bizonyítékok felkutatására.
- Természetesen mindenki jelentkezett önként - vélte Liuna.
- Még a kormányzó is! Erre én, mint legidősebb, kineveztem magamat a
csoport vezetőjének, és két tagot soroltak mellém: Ikeno Toyamát és Roberto
Namorát. Szkafandert öltöttünk, és "halálmegvető bátorsággal" kiszálltunk a
helyszínre.
Liuna tréfásan felkiáltott:
- Juj!
- Bizony "juj" volt. Mert Roberto Namora mérőműszereket hozatott az
intézetből. Végiggyalogoltuk a lunamobil teljes útját… a hernyótalpak éles
nyoma vezetett minket… a felvert por még mindig a semmiben lógott… és a
talaj alatt és fölött minden sziklát és minden porkupacot megmértünk. Több
órán át szorgalmasan dolgoztunk, kutyagoltunk vagy tíz kilométert,
mocskosak lettünk tetőtől talpig… és nem találtunk semmit. A Műszaki
Tanács végül is megállapította: a két jelenség vagy összefüggött, vagy nem.
Ismeretlen erő véletlen inzultusa lehetett, vagy tudatos támadása.
Liuna véleményt nyilvánított:
- Nesze semmi, fogd meg jól!
Pintonban felébredt a kíváncsiság:
- Miért kell jói megfogni a semmit?
Pierre "rendet" teremtett:
- Megvonom, a szót! Liuna nem válaszolhat!… Kérem Szinusz bácsit,
folytassa!
- Folytatom. Megállapítottuk, akár így volt, akár úgy, az erő eltávozott.
Elhagyta a Holdat. A különös jelenségek megszűntek, az emberek
megnyugodhatnak.
Liuna kételkedett.
- Azt tetszik gondolni, hogy ezzel befejeződött a dolog?
- Te mit gondolsz, kislányom?
- Ha természeti tünemény volt, akkor talán be. Ha valaki vagy valakik
műve… nem hiszem, hogy ilyen óriási energiamennyiséget ok nélkül,
céltalanul elpazaroljanak… akkor azt gondolom, hogy nem fejeződött be.
- Én is ezt gondolom.
Liuna kerekre nyitotta szemét, amely szürkébe hajló kék volt, mint a finn
tavak tükre.
- Ha ezt tetszik gondolni, akkor miért állapították meg, hogy az erő
eltávozott, hogy elhagyta a Holdat?
- Mert lehat, hogy elhagyta.
- És ha nem hagyta, el?
- Ha ezt, mondanánk az embereknek, tudod-e, mi történne? Felborulna
államunkban a rend, izgulnának, nem dolgoznának, menekülnének a
Holdról… pánik törne ki. Most valóban úgy látszik: befejeződött. Persze nem
biztos. Ezért nekünk figyelni kell! A legcsekélyebb szokatlan eseményt észre
kell vennünk. Mert lehet, hogy az erő csak lapít valahol, de színre léphet
bármely pillanatban. Nyitva kell tartanunk a szemünket.
Pinton lelkesen ígérte:
- Nyitva fogjuk tartania szemünket!
tanácstermében pontosan megjelentek. (Antonin bácsi olyan volt, mint egy
hóember. A feje bepólyázott fehér golyó, szeménél, szájánál lyukakkal.)
Ugyanekkor találkozott a Négyek Tanácsának háromra olvadt tagsága is
Leonida néni ovális reggelizőasztala mellett. Tejszínhabos csokoládét ittak,
mazsolás kuglófot eszegettek hozzá… nem nagy lelkesedéssel. Rosszkedvük
oka nem a fogyasztott ételek minőségében keresendő. Leonida néni reggelije a
szokásos nagyon finom volt, buzgó kínálása is a régi. Aggódtak a gyerekek.
Berci már tegnap este részletesen beszámolt nekik a lunamobil "tüzes"
kalandjáról. Tájékoztatóját Szíriusz bácsi dolgozószobájában tartotta. Ott és
akkor értesültek a mai rendkívüli ülésről és Berci meghívásáról is.
- Hogy ez a Vasgyúró milyen mázlista! - mondta a kis Pinton. - A
kormányzó bácsival fog tanácskozni!
- Tökmag, ne légy szemtelen - vágott vissza Berci -, örülj, hogy nem
téged sütögettek az ördögök!
Leonida menten megragadta a szót:
- Bizony, lehet, hogy az ördögök művelték!
Tegnap ezen nevettek. Ma azonban…
- Ha az az iszonyú felmelegedés nem természeti tünemény volt, hanem
valaki csinálta, félelmetes ember lehet - mondta Liuna.
- Ember? Dehogyis ember - tiltakozott Leonida -, hanem maga a Sátán!
- Leonida néni, kérem, sátán nincs.
- Jól van, jól van, tudom, hogy nincs sátán. Nincs ördög, nincs gonosz
szellem, nincs boszorkány, nincs tündér, ez mind mese és babona. De akkor
mondjátok meg nekem, ki akarhatta hamuvá égetni azokat az ártatlan
gyerekeket? Kinek vétettek?
Pierre válaszolt, megfontoltan, okosan, mint mindig:
- Nyilván senkinek. A felmelegedés valószínűleg nem ellenük irányuló
merénylet volt. Véletlenül belekeveredtek. Szíriusz bácsiék majd
kikövetkeztetik, megfejtik, hogy mi történt…
Közben telt az idő. Nyugtalanságuk fokozódott.
- Jöhetnének már!
Eltelt egy óra… kettő… három… közeledett Sol-325…
- Nemsokára itt az ebéd ideje!
De Sol-325 elmúlt, és elmúlt Sol-324 is…
- Gyertek, legalább ti egyetek! Van egy kis maradék töltött karalábém.
Viktor Szinusz alig kóstolta meg… Liuna, hová mész?
- Hazaszólok anyukámnak, hogy ne várjon az ebéddel. Pinton azonnal
csatlakozott:
- Én is!
Kis szünet következett, aztán Pierre végre kimondta a kérdést, amely
valamennyiük fejében megfogant:
- Vajon miért nem videfonált haza Szíriusz bácsi?… Akkor nem
aggódnánk.
- Máskor egy-két óra alatt végeztek. - sopánkodott Leonida. - Most már
hatodik órája tárgyalnak!
- Vagy nem tárgyalnak - jegyezte meg Pinton.
- Hát mi a csudát tesznek?
- Mit tudom én! Talán rájöttek a titkok nyitjára, és most végzik az
ellenőrző próbákat… talán elutaztak a Földre, jelenteni a Világállam
elnökének… talán ebédelnek vagy szundiznak…
Pierre félbeszakította:
- Ne bohóckodj, Pinton! Valami komoly oka lehet a hallgatásuknak.
Liuna mosolyogva megjegyezte:
- Például bedöglöttek a kormányzói palota videfonközpontjában a gépek.
- Az kizárt dolog! Ott van Roberto. Tíz perc alatt kijavítja a hibát.
Nem folytathatták a találgatást, mert e pillanatban megszólalt a Szíriusz-
ház kapujának háromhangú harangjátéka: szó-dó-re.
Rövid, döbbent csend után szinte suttogta Leonida néni:
- Megjöttek… - és elindult ajtót nyitni.
Tárult a nehéz kapuszárny… Ott álltak a bebocsátást kérők: Viktor Szíriusz
és Kocsis Berci, ölében Csibész műpulival.
- Mé… mért nem videfonáltak, hogy késnek?
- Akartunk, de nem működtek a kormányzósági készülékek.
- Ó!… De hiszen ott volt Roberto Namora.
- Nem tudta megjavítani. Nem talált semmi hibát. Egyszerűen
megsüketültek, megvakultak a videfonok… De miért tárgyaljuk ezt a
kapuban? Beenged, kedves Leonida?
- Ó… Bocsánat!… Tessék!
- Jóholdat, mindenkinek! - lépett be Szíriusz kapitány.
- Jóholdat kívánok!
- Jóholdat, Szíriusz bácsi! - hajolt meg Pierre. - Ilyen sokáig tartott?
Megfejtették a rejtélyt? Elintéztek mindent?
Szíriusz komoran szólt:
- Nem tartott ilyen sokáig. Nem fejtettük meg a rejtélyt Nem intéztünk el
semmit.
Majd látva a döbbent arcokat, mosolyogva hozzátette:
- No, azért ne rémüldözzetek! Nem derítettünk ki ugyan semmi jót, de
semmi rosszat sem. Üljetek le, elmesélem szép sorjában. A kormányzó azzal
kezdte, hogy két szokatlan jelenségre hívták fel a figyelmét. Az egyik
tegnapelőtt, a másik tegnap történt. Kezdjük az elsővel. Két kitűnő kupola-
karbantartó barátunk rendkívüli fényeket észlelt a 201-esen végzett javítás
közben.
- Mit kellett javítaniuk a kupolán? - kérdezte Pierre.
- A meteorkontroll meteoritbecsapódást jelzett rajta. Hamar megtalálták a
helyet. Az 1007/28-as táblán a kettős acélüvegréteget átütötte egy mogyoró
nagyságú meteorit. A Fluo-Fix azonnal tömítette a nyílást.*
[* A holdi kupolavárosokat rendkívül ütésálló és rugalmas acélüveg félgömbök
borítják. A burkolat dupla falú, és a két réteg között cirkuláló Fluo-Fix rögzítőfolyadék
védi a kupola alatt tartózkodók életét.]
- Szavahihetők voltak a karbantartók?
- Feltétlenül. Külön-külön kérdeztük ki őket, és egyformán mondták el a
történteket.
- Nem lehettek összebeszélve?
- Gondoltunk arra is. Ikeno Toyama ravasz keresztkérdéseire is hibátlanul
válaszoltak. Végül hiteles bizonyíték is előkerült, igazolva azt, hogy a
fényjelenség valóban létezett
Liuna csodálkozott.
- Milyen hiteles bizonyíték, Szíriusz bácsi? Talán lefotózta valaki a
fénygömböt?
- Nem, nem. Annál sokkal meggyőzőbb. Fotóval csalni is lehet.
Üzemzavarral nem… No, mindjárt elmagyarázom. Perez Casteiro azt kérdezte
tőlük: "Meg tudnák mondani, hány órakor kezdődött a fényjelenség, és
meddig tartott?" Mire azt válaszolták: "Pontosan tudjuk. Sol-338-kor
riasztottak minket. A munkánkat már jórészt elvégeztük, pár perc híján Sol-
337 lehetett. Hallgattuk a szkafanderünk sisakjába épített kis rádió műsorát.
Ez munkaköri kötelességünk. Az űrben dolgozó szerelővel így tart állandó
kapcsolatot a központ. Ha szükséges, megszakítják a műsort, és utasításokat
adnak. Most ilyesmi nem történt, de abban a pillanatban, amikor a bemondónő
így szólt: a pontos idő Sol-337… megjelent a keleti égbolt horizontján, a
ragyogó Nappal átellenben az a rettenetesen fényes kis pont, mely gyorsan
közelített, és valósággal vakított. A szokásos 5-ös fokozat helyett a
legsötétebb fényszűrőt, a 12-est kellett beállítanunk, hogy a szemünk elviselje
a fényt…" Ekkor Roberto Namora hirtelen közbeszólt: "Meg tudnák azt is
mondani, hogy a fényjelenség meddig tartott?" Váratlanul megszólalt
Muhammad Csandra is, a Lyra stacionárius űrállomás parancsnoka, és
megismételte Roberto kérdését. Az idősebbik karbantartó volt a szóvivő. "Ezt
csak hozzávetőleg tudjuk, mert nem mértük. De úgy becsüljük, hogy 12-13
percig tartott. 15 percnél semmiképpen sem tovább, mert a beépített időmutató
csöngetéssel jelzi a negyedórákat. És a fény még csöngetés előtt megszűnt."
Ekkor különös kérdéssel fordult Muhammad Csandra; a Lyra parancsnoka
Roberto barátunkhoz: "Namora úr! Elmondja ön, vagy mondjam én?" Roberto
udvariasan válaszolt: "Ön az idősebb, mondja ön."
Liuna felugrott.
- Elmondom én! Kitalálom!
Szíriusz helyeselt:
- Bravó, kislányom! Halljuk!
- Úgy gondolom, hogy a jelenség pontos idejének meghatározása mindkét
tudományos intézmény vezetőjének eszébe juttatott valamit.
- Eddig kitűnő! Mondd csak tovább!
- A Lyra is, a Központi Híradástechnikai Intézet is éjjelnappal üzemel, és
elektromos energiával dolgozik. Lehetséges, hogy a megadott időpontban
mindketten észleltek valami szokatlant. Ez bizonyíték lenne a javából!
- Ez pedig helyes következtetés volt a javából! - dicsérte meg Szíriusz a
piros hajú kislányt. - Valóban, a Lyra és a Híradástechnika ügyeletese
feljegyezte, hogy tegnapelőtt éjszaka, pontosan Sol-337-kor 14 percig tartó
áramszünet kezdődött. Okát nem lehetett kideríteni. A Lyrán első fokú
riadókészültséget rendeltek el. Ez végre döntően bizonyította, hogy a
karbantartók nem képzelődtek. Ekkor a kormányzó fölvetette, vajon nincsen-e
összefüggés a fényjelenségek és a lunamobil felforrósodása között.
Berci jelentkezett szólásra.
- Én úgy gondoltam, hogy van. Az időpont és a helyszín nagyjában
egyezik, a holdjárót is bizonyára elektromos sugárzás Vagy irányított
elektromos erőtér támadhatta meg. Nyilvánvaló, hogy…
- Nem volt nyilvánvaló - vette vissza a szót Szíriusz kapitány.
- Azt mondták, a feltételezést semmi sem bizonyítja.
Leonida felháborodva tiltakozott:
- És a nyolc megégett gyerek nem bizonyíték?!
- Arra, hogy a két jelenség összefügg, nem.
- Talán mégis…
Szíriusz helyesel:
- Ezt mondtuk mi is: talán. És folyt a vita órákon át, eredménytelenül.
Bizonyíték… bizonyíték kellene! És mivel egy mikronnal sem jutottunk
előbbre, önként jelentkező férfiakból "helyszínelő csoportot" alakítottunk,
további bizonyítékok felkutatására.
- Természetesen mindenki jelentkezett önként - vélte Liuna.
- Még a kormányzó is! Erre én, mint legidősebb, kineveztem magamat a
csoport vezetőjének, és két tagot soroltak mellém: Ikeno Toyamát és Roberto
Namorát. Szkafandert öltöttünk, és "halálmegvető bátorsággal" kiszálltunk a
helyszínre.
Liuna tréfásan felkiáltott:
- Juj!
- Bizony "juj" volt. Mert Roberto Namora mérőműszereket hozatott az
intézetből. Végiggyalogoltuk a lunamobil teljes útját… a hernyótalpak éles
nyoma vezetett minket… a felvert por még mindig a semmiben lógott… és a
talaj alatt és fölött minden sziklát és minden porkupacot megmértünk. Több
órán át szorgalmasan dolgoztunk, kutyagoltunk vagy tíz kilométert,
mocskosak lettünk tetőtől talpig… és nem találtunk semmit. A Műszaki
Tanács végül is megállapította: a két jelenség vagy összefüggött, vagy nem.
Ismeretlen erő véletlen inzultusa lehetett, vagy tudatos támadása.
Liuna véleményt nyilvánított:
- Nesze semmi, fogd meg jól!
Pintonban felébredt a kíváncsiság:
- Miért kell jói megfogni a semmit?
Pierre "rendet" teremtett:
- Megvonom, a szót! Liuna nem válaszolhat!… Kérem Szinusz bácsit,
folytassa!
- Folytatom. Megállapítottuk, akár így volt, akár úgy, az erő eltávozott.
Elhagyta a Holdat. A különös jelenségek megszűntek, az emberek
megnyugodhatnak.
Liuna kételkedett.
- Azt tetszik gondolni, hogy ezzel befejeződött a dolog?
- Te mit gondolsz, kislányom?
- Ha természeti tünemény volt, akkor talán be. Ha valaki vagy valakik
műve… nem hiszem, hogy ilyen óriási energiamennyiséget ok nélkül,
céltalanul elpazaroljanak… akkor azt gondolom, hogy nem fejeződött be.
- Én is ezt gondolom.
Liuna kerekre nyitotta szemét, amely szürkébe hajló kék volt, mint a finn
tavak tükre.
- Ha ezt tetszik gondolni, akkor miért állapították meg, hogy az erő
eltávozott, hogy elhagyta a Holdat?
- Mert lehat, hogy elhagyta.
- És ha nem hagyta, el?
- Ha ezt, mondanánk az embereknek, tudod-e, mi történne? Felborulna
államunkban a rend, izgulnának, nem dolgoznának, menekülnének a
Holdról… pánik törne ki. Most valóban úgy látszik: befejeződött. Persze nem
biztos. Ezért nekünk figyelni kell! A legcsekélyebb szokatlan eseményt észre
kell vennünk. Mert lehet, hogy az erő csak lapít valahol, de színre léphet
bármely pillanatban. Nyitva kell tartanunk a szemünket.
Pinton lelkesen ígérte:
- Nyitva fogjuk tartania szemünket!
szerda, október 08, 2008
Szíriusz kapitány és az emberke: Második nap
Ezen a napon kora reggel, holdi időszámítás szerint Sol-341-kor (ami azt
jelenti, hogy 13 órája süt kegyetlenül a Nap, és sütni fog még egyfolytában
341 földi óráig, amikor is a horizont alá bukik, és visszaszerzi birodalmát
Nox, a 354 órás éjszaka)… tehát Sol-341-kor a Holdmérnöki Technikum II. C
osztálya - tizenegy leány és kilenc fiú, köztük Kocsis Berci, akit a Négyek
Tanácsában "Vasgyúrónak" becéznek - tanulmányi kirándulásra indult a Hold
felszínére. A Mare Imbrium volt a cél. Lunamobilon utaztak. E zárt utasterű,
24 személyes, hernyótalpas jármű kabinjában szkafander nélkül teljes
biztonsággal lehet tartózkodni, mert állandó +22 Celsius-fokú belső
hőmérséklete a világűr fagy- és tűzhalálától megvédi utasait. A 201-es kupola
város zsilipkapuján léptek ki a kopasz holdfelszínre, egészen közel ahhoz a
helyhez, ahol előző éjjel a furcsa fényjelenségeket észlelték. Persze ők akkor
ezt nem tudták. A lunamobil pilótája a nyolcvanéves Antonin bácsi volt, az
osztályt Pool Roger fizikatanár kísérte.
A tíztonnás holdjáró (földi súly!) békésen zötyögött a durván kitaposott
talajon. A Nap alacsonyan állt… a vakítóan fehér sziklák hosszú, fekete
árnyékukkal csíkozták a tájat. A gyerekek gondtalanul fecsegtek. A csinos,
göndör hajú Sally Baker éppen Kocsis Bercit faggatta:
- Igazán jártál már odakint gyalog, szkafanderben, egyedül?
Bérei büszkén kidüllesztette a mellkasát.
- Jártam ám! Nem is egysz…
Nyilatkozatának végét elnyelte a hernyótalp éles csikorgása. A pilóta
váratlanul keményen fékezett. Az utasok előrelódultak, volt, aki elesett, fejek
koccantak össze. Roger tanár úr meglepődött.
- Antonin, kérem, miért állt meg?
- Melegszik az utastér - mondta a pilóta. Hangját aggodalom torzította.
- Nem téved, kedves Atonin?… Én nem érzek semmit. Kitűnő a
szigetelésünk. Odakinn legfeljebb ha 90 fok lehet. Meg se kottyan a
gépünknek!
- Amennyivel több! Nézze a termométert, tanár úr! Pár perce mint a
bolond ugrál felfelé. Százkilencven… Kétszáztíz… Kétszázharminc!…
Forrósodik a kabin fala! Fogja csak meg! Már kétszázötven!…
A tanulók mozdulatlan, riadt némaságát hirtelen éles sikoltás repesztette:
- Jaaaaj!… Jajaj!… Tüzes az ablak! Hozzáértem!… Megégette az ujjamat!
Fáj…
Rémült lányok, izgatott fiúk kétségbeesett kiabálása kavargott:
- Mi lesz velünk?!… Vigyázzatok! Már izzik a fenéklemez is!
Meggyulladunk!… Tanár úr, meggyulladunk!
- Itt valami füstöl… Fullasztó!
- Tanár úr! Segítség!… Elégünk! Elégünk!… Jaj!
- Bátorság, gyerekek!… Bátorság!… Ne veszítsétek el a fejeteket!!…
Nyugalom! Nyugalom! - próbálta leküzdeni a pánikot Roger tanár úr.
- Ne érintsetek, ne nyúljatok semmi fémhez! Kuporodjatok fel az ülésekre!
Azok még nem forrók!… Kibírjuk! Megmenekülünk!… Antonin! Kérem,
gyorsan forduljunk vissza!
- Ha a "lunácska" engedelmeskedik…
Engedelmeskedett. Sikoltó nyikorgással vette a kanyart… és megcélozta a
201-es kupolavárost. Óránkénti száz kilométeres féktelen sebességgel
igyekezett kijutni a gyilkos, tűzforró övezetből. Ekkor a termométer már 500
fokos kinti hőséget mutatott. A holdjármű felületén levő könnyűfém
alkatrészek lágyulni kezdtek, a gumitömítések elolvadtak, bűzlöttek… Néhány
gyerek elájult, a lányok hangosan sírtak. Berci egy üléstámla tetején állva
üvöltötte jó tanácsait:
- Kabáttal, szoknyával takarjátok be az arcotokat!… Már nem tart sokáig!
Ki kell bírni!… Sally! Próbálj felmászni hozzám! Itt jobb!… Segítek!…
Nagyokat zökkent, huppant, ugrott és zuhant a hatalmas holdjáró. Csoda,
hogy a kabin rugózása elviselte a szörnyű terhelést…
Ám mindössze öt percig tartott ez a haláltánc. A lunamobil lassított
Antonin bácsi pirosra pörkölődött, vérző arca rávigyorgott a gyerekekre.
- Hé!… Hé!… Kijutottunk!… Halljátok? Kijutottunk!… Száz fokra
süllyedt a termométer! Odakint már csak száz fok meleg van.
Nagyot fújt: - Canopusra! Életben maradtunk!… Megvagytok mind?
- Megvagyunk - jelentette Berci. - De páran hasonlítunk a pirítós
kenyérhez. Orvos kellene ide, de gyorsan!
- Hamarosan meglesz az orvos is!
Öt perc múlva bezsilipeltek, majd egyenesen az Urándúsító üzemorvosi
épülete elé kanyarodtak. A gyerekeket óvatosan, egyenként emelték ki a még
mindig forró holdjáró kabinjából.
Nyolc tanuló és a pilóta az elsősegély után súlyos, de nem életveszélyes
állapotban kórházba került. A többiek megúszták kisebb pörkökkel,
hólyagokkal. Ezek közé tartozott Berci is. Ők hazamehettek…
Mindkét rejtélyes eseményt jelentették a kormányzónak. Martim Gomes
másnap reggel Sol-329-re sürgős, rendkívüli ülésre hívta össze Hold Állam
Műszaki Tanácsát, név szerint: Adam Renard, Perez Casteiro, Toyama Ikeno,
Muhammad Csandra, Roberto Namora és Viktor Szíriusz tagokat. Meghívót
kapott Pool Roger fizikatanár, Antonin pilóta és Kocsis Bertalan II. C osztályú
tanuló is, valamint az a két karbantartó, akik látták (látni vélték?) a tegnapi
félelmetes fényeket.
jelenti, hogy 13 órája süt kegyetlenül a Nap, és sütni fog még egyfolytában
341 földi óráig, amikor is a horizont alá bukik, és visszaszerzi birodalmát
Nox, a 354 órás éjszaka)… tehát Sol-341-kor a Holdmérnöki Technikum II. C
osztálya - tizenegy leány és kilenc fiú, köztük Kocsis Berci, akit a Négyek
Tanácsában "Vasgyúrónak" becéznek - tanulmányi kirándulásra indult a Hold
felszínére. A Mare Imbrium volt a cél. Lunamobilon utaztak. E zárt utasterű,
24 személyes, hernyótalpas jármű kabinjában szkafander nélkül teljes
biztonsággal lehet tartózkodni, mert állandó +22 Celsius-fokú belső
hőmérséklete a világűr fagy- és tűzhalálától megvédi utasait. A 201-es kupola
város zsilipkapuján léptek ki a kopasz holdfelszínre, egészen közel ahhoz a
helyhez, ahol előző éjjel a furcsa fényjelenségeket észlelték. Persze ők akkor
ezt nem tudták. A lunamobil pilótája a nyolcvanéves Antonin bácsi volt, az
osztályt Pool Roger fizikatanár kísérte.
A tíztonnás holdjáró (földi súly!) békésen zötyögött a durván kitaposott
talajon. A Nap alacsonyan állt… a vakítóan fehér sziklák hosszú, fekete
árnyékukkal csíkozták a tájat. A gyerekek gondtalanul fecsegtek. A csinos,
göndör hajú Sally Baker éppen Kocsis Bercit faggatta:
- Igazán jártál már odakint gyalog, szkafanderben, egyedül?
Bérei büszkén kidüllesztette a mellkasát.
- Jártam ám! Nem is egysz…
Nyilatkozatának végét elnyelte a hernyótalp éles csikorgása. A pilóta
váratlanul keményen fékezett. Az utasok előrelódultak, volt, aki elesett, fejek
koccantak össze. Roger tanár úr meglepődött.
- Antonin, kérem, miért állt meg?
- Melegszik az utastér - mondta a pilóta. Hangját aggodalom torzította.
- Nem téved, kedves Atonin?… Én nem érzek semmit. Kitűnő a
szigetelésünk. Odakinn legfeljebb ha 90 fok lehet. Meg se kottyan a
gépünknek!
- Amennyivel több! Nézze a termométert, tanár úr! Pár perce mint a
bolond ugrál felfelé. Százkilencven… Kétszáztíz… Kétszázharminc!…
Forrósodik a kabin fala! Fogja csak meg! Már kétszázötven!…
A tanulók mozdulatlan, riadt némaságát hirtelen éles sikoltás repesztette:
- Jaaaaj!… Jajaj!… Tüzes az ablak! Hozzáértem!… Megégette az ujjamat!
Fáj…
Rémült lányok, izgatott fiúk kétségbeesett kiabálása kavargott:
- Mi lesz velünk?!… Vigyázzatok! Már izzik a fenéklemez is!
Meggyulladunk!… Tanár úr, meggyulladunk!
- Itt valami füstöl… Fullasztó!
- Tanár úr! Segítség!… Elégünk! Elégünk!… Jaj!
- Bátorság, gyerekek!… Bátorság!… Ne veszítsétek el a fejeteket!!…
Nyugalom! Nyugalom! - próbálta leküzdeni a pánikot Roger tanár úr.
- Ne érintsetek, ne nyúljatok semmi fémhez! Kuporodjatok fel az ülésekre!
Azok még nem forrók!… Kibírjuk! Megmenekülünk!… Antonin! Kérem,
gyorsan forduljunk vissza!
- Ha a "lunácska" engedelmeskedik…
Engedelmeskedett. Sikoltó nyikorgással vette a kanyart… és megcélozta a
201-es kupolavárost. Óránkénti száz kilométeres féktelen sebességgel
igyekezett kijutni a gyilkos, tűzforró övezetből. Ekkor a termométer már 500
fokos kinti hőséget mutatott. A holdjármű felületén levő könnyűfém
alkatrészek lágyulni kezdtek, a gumitömítések elolvadtak, bűzlöttek… Néhány
gyerek elájult, a lányok hangosan sírtak. Berci egy üléstámla tetején állva
üvöltötte jó tanácsait:
- Kabáttal, szoknyával takarjátok be az arcotokat!… Már nem tart sokáig!
Ki kell bírni!… Sally! Próbálj felmászni hozzám! Itt jobb!… Segítek!…
Nagyokat zökkent, huppant, ugrott és zuhant a hatalmas holdjáró. Csoda,
hogy a kabin rugózása elviselte a szörnyű terhelést…
Ám mindössze öt percig tartott ez a haláltánc. A lunamobil lassított
Antonin bácsi pirosra pörkölődött, vérző arca rávigyorgott a gyerekekre.
- Hé!… Hé!… Kijutottunk!… Halljátok? Kijutottunk!… Száz fokra
süllyedt a termométer! Odakint már csak száz fok meleg van.
Nagyot fújt: - Canopusra! Életben maradtunk!… Megvagytok mind?
- Megvagyunk - jelentette Berci. - De páran hasonlítunk a pirítós
kenyérhez. Orvos kellene ide, de gyorsan!
- Hamarosan meglesz az orvos is!
Öt perc múlva bezsilipeltek, majd egyenesen az Urándúsító üzemorvosi
épülete elé kanyarodtak. A gyerekeket óvatosan, egyenként emelték ki a még
mindig forró holdjáró kabinjából.
Nyolc tanuló és a pilóta az elsősegély után súlyos, de nem életveszélyes
állapotban kórházba került. A többiek megúszták kisebb pörkökkel,
hólyagokkal. Ezek közé tartozott Berci is. Ők hazamehettek…
Mindkét rejtélyes eseményt jelentették a kormányzónak. Martim Gomes
másnap reggel Sol-329-re sürgős, rendkívüli ülésre hívta össze Hold Állam
Műszaki Tanácsát, név szerint: Adam Renard, Perez Casteiro, Toyama Ikeno,
Muhammad Csandra, Roberto Namora és Viktor Szíriusz tagokat. Meghívót
kapott Pool Roger fizikatanár, Antonin pilóta és Kocsis Bertalan II. C osztályú
tanuló is, valamint az a két karbantartó, akik látták (látni vélték?) a tegnapi
félelmetes fényeket.
kedd, október 07, 2008
LÁSZLÓ ENDRE: SZÍRIUSZ ÉS AZ EMBERKE - 1
Ajánlom e könyvet igaz barátsággal
Bujtás Amália szerkesztőnek,
aki a Rádióban sok szeretettel
gondozza a Szíriusz-sorozatokat.
BEVEZETŐ
amelyben Szíriusz kapitány tájékoztatja az olvasót
Kalandunk az emberkével Hold Államban, a 2481. esztendő október havában
kezdődött, és pontosan 20 napig tartott. Ennek azonban már több mint két éve.
Eddig hallgattunk róla, mert sajnos hallgatnunk kellett. A Világállam
űrkutatási minisztere rendelkezett így. Neki és bizalmas munkatársainak
röviden jelentettem a velünk történteket. Voltak, akik elhitték, de jócskán
akadtak kételkedők. A bizalmatlanok a tények elferdítésével, hamisítással,
szenzációhajhászással vádoltak bennünket. Szó szót követett, kis híján ölre
mentünk. Végül is az Űrhajózási Admiralitás Holdfőosztályának illetékes
vezetője vetett véget a méltatlan huzavonának. Megbízta az Európai
Tudományos Akadémia Kozmológiai Alosztályát az ügy alapos
kivizsgálásával. Engem, ifjú barátaimat (a Négyek Tanácsát), Leonidát, Perez
Casteirót, Emilio da Pontét, Aziz Hásimot, Roberto Namorát, Busch
nagypapát, a történtekben érdekelt iskolaigazgatókat, tanulókat és még sokan
másokat (Csibész műpulit is) számtalanszor kihallgatták, míg végül huszonöt
hónap múltán megszületett a számunkra kedvező döntés: állításunk nem
agyrém, nem bűnös misztifikáció, hanem valóságos, megtörtént esemény.
Közlését engedélyezik. Ezennel megkezdjük a közlést.
ELSŐ NAP
Ezen a napon Leonida Viktor Szíriusznak - imádott gazdájának - rosztovi
töltött karalábét szeretett volna főzni. Szeretett volna… de úgy látszott, hogy
óhaja csak óhaj marad, mert e derék háziasszony híres veteményesében
(egyetlen magán-veteményeskert a Holdon) a karalábé gumói bizony
keménnyé, rágóssá vénültek. Leonida azonban tudta, hogy ilyenkor mi a
teendő. Felhívta videfonon a 15-ös kupolavárost, a Központi Kertészetet,
annak is a vezetőjét: Pierre édesanyját.
- Jaj de jó, hogy ott találom, drága Helgám! - áradozott. - Töltött karalábét
főznék Viktor Szíriusznak ebédre, de az enyémek már fásak.
- Van karalábéja?
Helga Renard kedvesen ránevetett a képernyőről.
- Hány mázsát parancsol?
- Jaj, dehogy mázsát! Egy-két kilót.
- Annyi még akad. Ugyanis ma reggel három tonnával küldtem Otto
Steffnek az Ételgyárba. Ő is töltött karalábét csináltat, tízezer adaggal.
Szerencséje van, Leonida, ma nem kell a konyhában bíbelődnie.
Megrendelheti az ebédet, csőpostán házhoz szállítják.
- Dehogy rendelhetem! Dehogy rendelhetem! Viktor Szíriusz csak az én
főztömet eszi meg.
- Akkor pedig érte kell jönnie. Kap tőlem finom, fiatal karalábét.
- Megyek, lelkem! Hogyne mennék!
Hívta az önjáró kulikosarát, és elindult a minifurgon állomása felé.
A holdkéreg alatt mintegy öt méter mélységben közlekedő légpárnás
minifurgon sziszegve surrant nikkellel bélelt ón alagútjában.
Két perc alatt megtette a húsz kilométeres utat. Leonida kilépett a
bogárhátú várópavilonba, amelyet dús szőlőlugas borított, érett, haragosbordó
szemű, pompás fürtökkel ékeskedve. Körös-körül az óriás kupola alatt viruló
kertészetben mindenfajta zöldség: paprika, paradicsom, hagyma, káposzta,
sóska, saláta, karalábé… igen, gyönyörű, lila levelű karalábé pompázott.
- Jóholdat, Leonida asszonyság! Micsoda meglepetés! A büszke
kiskerttulajdonos leereszkedett a hivatásos kertészhez…
Lili Allen szólt hozzá, a bolondos Tom Allen csípős nyelvű felesége. Itt
dolgozott a 15-ös kupolavárosban.
- Jóholdat, Lili! Beszéltem az igazgatónőjével. Egy kevéske karalábét
ígért.
- Tudok róla, ki is készítettem már. Nézze, milyen szép!… Valódi Brassica
oleracea gongyloides!
(Lili Allen módfölött büszke volt filológiai ismereteire. A növények latin
neveit - akár kellett, akár nem - sűrűn előráncigálta.)
- Az az, lelkem… gongüli-micsoda… jól mondja… - helyeselt Leonida, és
fürgén rakosgatta a karalábéfejeket a kuliba.
Aztán megkérdezte: - Hogy vannak otthon? Mit csinál a férje?
- Jaj, ki tudja…
- Csak nincs valami baj?
- Nincs, baj nincs… de az a szegény ember annyit dolgozik, annyit fárad.
Nem könnyű rendfenntartónak lenni. Se éjjele, se nappala!… Képzelje, ma
éjjel is riasztották. Azonnal mennie kellett a 201-es körzetbe. A kupola
páncélburkolatán, két karbantartó szerelő dolgozott, ők láttak valami
furcsaságot odakinn a Mare Imbriumban, az urániumbányák tájékán. Azt
mondták, hogy káprázatos fényesség közeledett a fekete űrből,
elhomályosította a Napot, és valósággal vakított! Bizonygatták, hogy gömb
formájú volt, de időnként összelapult, majd megint kitágult! Száz méternél is
nagyobb lett az átmérője. Aztán valósággal ráült egy sziklás csúcsra, és mint
aki elfáradt, lihegett! Igen, lihegett!… Egy másik szerelő meg égre törő
sugárnyalábot látott. Másodpercenként változtatta a színét, és mintha a Hold
testéből lövellt volna ki! A messzi végtelenbe nyúlt… A szerelők
megrémültek, és felhívták a rendfenntartó alakulat parancsnokát, Gruber
ezredest, ő a férjem szakaszát küldte felderítésre. De tudja, hogy van az
ilyesmi. Mire mind a tízen belebújtak a szkafanderükbe, minifurganon a 201-
esbe utaztak, ott kizsilipeltek, már nem találtak semmit. Csak a csöndes,
fekete égboltot… Lehet, hogy vaklárma volt az egész, de szegény férjem nem
tudott még egyszer elaludni
Leonida ebéd után elmondta Szíriusz kapitánynak, mit mesélt neki a
kertészetben Lili Allen.
- Buta asszonyi pletyka! - Ez volt Viktor Szíriusz kapitány sommás
véleménye.
Bujtás Amália szerkesztőnek,
aki a Rádióban sok szeretettel
gondozza a Szíriusz-sorozatokat.
BEVEZETŐ
amelyben Szíriusz kapitány tájékoztatja az olvasót
Kalandunk az emberkével Hold Államban, a 2481. esztendő október havában
kezdődött, és pontosan 20 napig tartott. Ennek azonban már több mint két éve.
Eddig hallgattunk róla, mert sajnos hallgatnunk kellett. A Világállam
űrkutatási minisztere rendelkezett így. Neki és bizalmas munkatársainak
röviden jelentettem a velünk történteket. Voltak, akik elhitték, de jócskán
akadtak kételkedők. A bizalmatlanok a tények elferdítésével, hamisítással,
szenzációhajhászással vádoltak bennünket. Szó szót követett, kis híján ölre
mentünk. Végül is az Űrhajózási Admiralitás Holdfőosztályának illetékes
vezetője vetett véget a méltatlan huzavonának. Megbízta az Európai
Tudományos Akadémia Kozmológiai Alosztályát az ügy alapos
kivizsgálásával. Engem, ifjú barátaimat (a Négyek Tanácsát), Leonidát, Perez
Casteirót, Emilio da Pontét, Aziz Hásimot, Roberto Namorát, Busch
nagypapát, a történtekben érdekelt iskolaigazgatókat, tanulókat és még sokan
másokat (Csibész műpulit is) számtalanszor kihallgatták, míg végül huszonöt
hónap múltán megszületett a számunkra kedvező döntés: állításunk nem
agyrém, nem bűnös misztifikáció, hanem valóságos, megtörtént esemény.
Közlését engedélyezik. Ezennel megkezdjük a közlést.
ELSŐ NAP
Ezen a napon Leonida Viktor Szíriusznak - imádott gazdájának - rosztovi
töltött karalábét szeretett volna főzni. Szeretett volna… de úgy látszott, hogy
óhaja csak óhaj marad, mert e derék háziasszony híres veteményesében
(egyetlen magán-veteményeskert a Holdon) a karalábé gumói bizony
keménnyé, rágóssá vénültek. Leonida azonban tudta, hogy ilyenkor mi a
teendő. Felhívta videfonon a 15-ös kupolavárost, a Központi Kertészetet,
annak is a vezetőjét: Pierre édesanyját.
- Jaj de jó, hogy ott találom, drága Helgám! - áradozott. - Töltött karalábét
főznék Viktor Szíriusznak ebédre, de az enyémek már fásak.
- Van karalábéja?
Helga Renard kedvesen ránevetett a képernyőről.
- Hány mázsát parancsol?
- Jaj, dehogy mázsát! Egy-két kilót.
- Annyi még akad. Ugyanis ma reggel három tonnával küldtem Otto
Steffnek az Ételgyárba. Ő is töltött karalábét csináltat, tízezer adaggal.
Szerencséje van, Leonida, ma nem kell a konyhában bíbelődnie.
Megrendelheti az ebédet, csőpostán házhoz szállítják.
- Dehogy rendelhetem! Dehogy rendelhetem! Viktor Szíriusz csak az én
főztömet eszi meg.
- Akkor pedig érte kell jönnie. Kap tőlem finom, fiatal karalábét.
- Megyek, lelkem! Hogyne mennék!
Hívta az önjáró kulikosarát, és elindult a minifurgon állomása felé.
A holdkéreg alatt mintegy öt méter mélységben közlekedő légpárnás
minifurgon sziszegve surrant nikkellel bélelt ón alagútjában.
Két perc alatt megtette a húsz kilométeres utat. Leonida kilépett a
bogárhátú várópavilonba, amelyet dús szőlőlugas borított, érett, haragosbordó
szemű, pompás fürtökkel ékeskedve. Körös-körül az óriás kupola alatt viruló
kertészetben mindenfajta zöldség: paprika, paradicsom, hagyma, káposzta,
sóska, saláta, karalábé… igen, gyönyörű, lila levelű karalábé pompázott.
- Jóholdat, Leonida asszonyság! Micsoda meglepetés! A büszke
kiskerttulajdonos leereszkedett a hivatásos kertészhez…
Lili Allen szólt hozzá, a bolondos Tom Allen csípős nyelvű felesége. Itt
dolgozott a 15-ös kupolavárosban.
- Jóholdat, Lili! Beszéltem az igazgatónőjével. Egy kevéske karalábét
ígért.
- Tudok róla, ki is készítettem már. Nézze, milyen szép!… Valódi Brassica
oleracea gongyloides!
(Lili Allen módfölött büszke volt filológiai ismereteire. A növények latin
neveit - akár kellett, akár nem - sűrűn előráncigálta.)
- Az az, lelkem… gongüli-micsoda… jól mondja… - helyeselt Leonida, és
fürgén rakosgatta a karalábéfejeket a kuliba.
Aztán megkérdezte: - Hogy vannak otthon? Mit csinál a férje?
- Jaj, ki tudja…
- Csak nincs valami baj?
- Nincs, baj nincs… de az a szegény ember annyit dolgozik, annyit fárad.
Nem könnyű rendfenntartónak lenni. Se éjjele, se nappala!… Képzelje, ma
éjjel is riasztották. Azonnal mennie kellett a 201-es körzetbe. A kupola
páncélburkolatán, két karbantartó szerelő dolgozott, ők láttak valami
furcsaságot odakinn a Mare Imbriumban, az urániumbányák tájékán. Azt
mondták, hogy káprázatos fényesség közeledett a fekete űrből,
elhomályosította a Napot, és valósággal vakított! Bizonygatták, hogy gömb
formájú volt, de időnként összelapult, majd megint kitágult! Száz méternél is
nagyobb lett az átmérője. Aztán valósággal ráült egy sziklás csúcsra, és mint
aki elfáradt, lihegett! Igen, lihegett!… Egy másik szerelő meg égre törő
sugárnyalábot látott. Másodpercenként változtatta a színét, és mintha a Hold
testéből lövellt volna ki! A messzi végtelenbe nyúlt… A szerelők
megrémültek, és felhívták a rendfenntartó alakulat parancsnokát, Gruber
ezredest, ő a férjem szakaszát küldte felderítésre. De tudja, hogy van az
ilyesmi. Mire mind a tízen belebújtak a szkafanderükbe, minifurganon a 201-
esbe utaztak, ott kizsilipeltek, már nem találtak semmit. Csak a csöndes,
fekete égboltot… Lehet, hogy vaklárma volt az egész, de szegény férjem nem
tudott még egyszer elaludni
Leonida ebéd után elmondta Szíriusz kapitánynak, mit mesélt neki a
kertészetben Lili Allen.
- Buta asszonyi pletyka! - Ez volt Viktor Szíriusz kapitány sommás
véleménye.
szombat, október 04, 2008
péntek, október 03, 2008
Dyplomarbeit
Újra itt. A lenti munkát másfél órája adta le valaki, elsőre fel sem tűnt, aztán majdnem elejtettem... Tekintsünk el attól, hogy manapság egy diplomamunka lehet másfeles sortávval és gigászi margókkal 28 oldal + 6 oldal függelék; ne nézzük, hogy levelezős képzésen nem kell tudni olyan szinten németül, mint mondjuk nappali MA-n; ne foglalkozzunk a témával, ami az utóbbi évtizedekben fenékig szét lett elemezve (szándékosan nem írom pontosan, legyen elég, hogy minden Volkskunde-kötet ezzel van tele); felejtsük el, hogy érintőlegesen van benne olyasmi, ami nem dal/versidézet; azt meg már fel se veszem, ha valaki Lórándot ír hosszú ó-val - de bakker! DYPLOMARBEIT - EZT leírni... :-O Ilyen szarvashibát életemben nem láttam, pedig tizenhatodik éve szopok a némettanszéken... és nyilván a kollégák ezért az egy szóért kivágják a vérbe; de ha nem és mégis lediplomázik, akkor ez tényleg a vég. :-(
A nem németesek kedvéért egy összehasonlítás: Google keresésnél a "Dyplomarbeit" szóra 21 darab találatot kapsz, a "Diplomarbeit"-ra cirka 4,13 milliót.
A nem németesek kedvéért egy összehasonlítás: Google keresésnél a "Dyplomarbeit" szóra 21 darab találatot kapsz, a "Diplomarbeit"-ra cirka 4,13 milliót.
csütörtök, október 02, 2008
II. Miklóst, a Romanov-dinasztia utolsó uralkodóját, az utolsó orosz cárt ma az Orosz Legfelső Bíróság rehabilitálta.
szerda, október 01, 2008
vasárnap, szeptember 28, 2008
Ray Bradbury: Már nem látom többé
A konyhaajtón halk kopogás hallatszott, és amikor Mrs. O'Brian kinyitotta, a verandán ott állt a legjobb bérlője, Mr. Ramirez. Nem egyedül jött, két rendőrtiszt kísérte.
- De miért, Mr. Ramirez? - kérdezte megrőkönyödve Mrs. O'Brian.
Mr. Ramirez nagyon zaklatottnak látszott. Hiába próbált megszólalni, egy hang sem jött ki a torkán.
A férfi több mint két évvel azelőtt bérelte ki Mrs. O'Brian kiadó szobáját, és azóta ott lakott. Busszal érkezett Mexikóvárosból San Diegóba, majd továbbutazott Los Angelesbe. Ott bukkant rá a takaros kis szobára a kék linóleummal, a falon képekkel és naptárokkal. Mrs. O'Brian szigorú, de kedves háziasszonynak bizonyult. Mr. Ramirez a háború alatt a repülőgépgyárban dolgozott, ahol különböző alkatrészeket szerelt össze. A háború után is maradt a gyárban, ahol elég jól keresett. Egy héten csupán egyszer részegedett le - Mrs. O'Brian sajátos észjárása szerint ez minden dolgozó embernek megkérdőjelezhetetlen előjoga volt.
Mrs. O'Brian konyhájában éppen piték sültek a sütőben. Az asszonynak hirtelen az a furcsa gondolat jutott az eszébe, hogy a piték Mr. Ramirezre hasonlítanak: a színük csillogóan barna, a tetejükön pedig olyan repedések vannak, mint Mr. Ramirez mandulavágású szemei. A konyha megtelt nagyszerű illattal. A két rendőr előredőlt, mert csábította őket a készülő sütemény illata. Mr. Ramirez a lábait bámulta, mintha azok tehetnének mindenről.
- Mi történt, Mr. Ramirez? - kérdezte Mrs. O'Brian.
Mr. Ramirez lassan felemelte a tekintetét, és meglátta a fehér vászonabrosszal megterített asztalt, rajta a tányérokat, a csillogó poharakat, a vizeskancsót, melyben jégkockák úszkáltak és a két tálat, az egyiken burgonya-, a másikon narancs- és banánsalátával. Ennél az asztalnál ültek Mrs. O'Brian gyermekei: két felnőtt fiú, akik evés közben valamit beszélgettek, és két kisebb lány, akik kíváncsian bámulták a rendőrtisztet.
- Harminc hónapig voltam itt - kezdte Mr. Ramirez csendesen, miközben Mrs. O'Brian dolgos kezeit nézte.
- Ez hat hónappal több a megengedettnél - mondta az egyik rendőr. - Csak ideiglenes, tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Nemrég kezdtük el kerestetni.
Nem sokkal azután, hagy Mr. Ramirez megérkezett, vett magának egy rádiót a szobájába, esténként mindig felhangosította és azt hallgatta. Vett magának egy karórát is, ami szintén nagyon tetszett neki. Éjszakánként gyakran rótta az utcákat, nézegette a szép ruhákat a kirakatokban - néhányat meg is vett belőlük -, nézegette az ékszerekét, és olykor vásárolt egy-egy darabot a nőismerőseinek. Hetente ötször elment moziba. Sokat utazott villamossal - néha egy egész éjszakát -, és ilyenkor beleszimatolt az elektromosság szagába, barna szemei pedig a csillogó hirdetéseket figyelték. Míg zötyögött alatta a jármű, ő érdeklődve nézte a kis alvó házakat és a hatalmas szállodákat. Olykor egy-egy étterembe is betért, ahol többfogásos vacsorákat rendelt magának. Járt az operába, színházba. Vásárolt egy autót is, de elfelejtette kifizetni a teljes vételárat, mire egy reggel eljött érte a kereskedő, és mérgesen elhajtott vele.
- Azért vagyok itt - bökte ki Mr. Ramirez -, hogy közöljem önnel, Mrs. O'Brian: fölmondom a szobámat. Jöttem, hogy magammal vigyem a holmijaimat, és elmenjek ezekkel az emberekkel.
- Vissza Mexikóba?
- Igen. Lagosba. Ez egy kis település Mexikóvárostól északra.
- Sajnálom, Mr. Raminez.
- Összecsomagoltam - szólt Mr. Ramirez rekedten, és sűrűn pislogott kávébarna szemeivel. Két kezét segélykérő mozdulattal emelté maga elé. A rendőrök nem nyúltak hozzá. Nem volt rá szükség.
- Itt a kulcs, Mrs. O'Brien - mondta Mr. Ramirez. - A táskám már nálam van.
Mrs. O'Brian csak most vette észre, hogy a férfi lábai mellett ott az aktatáskája.
Mr. Ramirez meg egyszer végignézett a tágas konyhán, a fényes ezüst evőeszközökön, a vacsoránál ülő fiatalokon, a tiszta padlón. Megfordult, és hosszasan bámulta a szomszédos bérházat, s gondolatban felment a harmadik emeletre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a városra. Nézte az erkélyeket, a tűzlétrákat, a vaslépcsőket és a szárítókra kiteregetett nedves ruhákat…
- Ön nagyon rendes bérlő volt - jegyezte meg Mrs. O'Brian.
- Köszönöm, köszönöm, Mrs. O'Brian - hálálkodott halkan a férfi, s lehunyta a szemét.
Mrs. O'Brian csak állt a félig nyitott ajtóban. Az egyik fia szóvá tette, hogy a vacsora kezd kihűlni, de az asszony megrázta a fejét, és ismét Mr. Ramirezhez fordult. Eszébe jutott, amikor egyszer télen meglátogatott néhány határ menti városkát Mexikóban. Még emlékezett a szinte elviselhetetlen hőségre, a mindenütt hemzsegő tücskökre, a folyók vizét a földekre vezető kanálisokra, a porlepte utakra, a kiégett mezőkre. Emlékezett a csendes városokra, a meleg sörre, a forró, zsíros ételekre. Emlékezett a lassú igáslovakra és a szomjazó kan nyulakra az utak mentén. Emlékezett a kopár hegyekre, a poros völgyekre és a tengerpartra, mely több száz mérföld hosszúságban húzódott végig, és a robajló hullámok kivételével semmilyen zaj nem zavarta meg a csendjét - nem voltak autók, nem voltak épületek, nem volt ott semmi.
- Természetesen nagyon sajnálom, hogy így alakult, Mr. Ramirez - szólalt meg az asszony.
- Én nem akarok oda visszamenni, Mrs. O'Brian - jelentette ki halkan a férfi. - Szeretek itt lakni, szeretnék itt letelepedni. Tisztességgel dolgoztam, és egy kis pénzt is kerestem. A külsőm is teljesen rendben van, nem igaz? Nem akarok oda visszamenni!
- Sajnálom önt, Mr. Ramirez - mondta az asszony. - Bárcsak tehetnék önért valamit!
- Mrs. O'Brian! - kiáltott fel a férfi, és könnycseppek gördültek le az arcán. Megragadta az asszony kezét, forrón megszorította, és nagyon sokáig rázta. - Mrs. O'Brian, már nem látom többé!
A rendőrök mosolyogtak ezen, de Mr. Ramirez nem vette észre. Hamarosan az ő arcukról is lefagyott a mosoly.
- Isten áldja, Mrs. O'Brian! Ön nagyon jó volt hozzám. Isten áldja! Már nem látom önt soha többé!
A rendőrök megvárták, míg Mr. Ramirez hátat fordít az asszonynak, kezébe veszi az aktatáskáját és elindul. Akkor köszönésképpen sapkájukhoz emelték a kezükét, és követték a férfit. Mrs. O'Brian végigkísérte őket a tekintetével, míg lesétálnak a veranda lépcsőjén. Azután lassan odasétált az asztalhoz, ahol várta őt egy üres szék. Kezébe vette a kést meg a villát, és újra nekilátott a sültnek.
- Igyekezz, mama! - mondta az egyik fia. - Mindjárt kihűl.
Mrs. O'Brian a szájába vett egy falatot, lassan megrágta, aztán a csukott ajtóra meredt.
- Mi a baj, mama? - kérdezte a fia.
- Csak most döbbentem rá - mondta Mrs. O'Brian, és kezével eltakarta az arcát -, hogy már soha többé nem látom Mr. Ramirezt.
péntek, szeptember 26, 2008
Boldog szülinapot, Eboy!
Boldog szülinapot minden kedves Eclipseboy nevű olvasónknak!!! Negyven-hányadik is...? :P :))))
csütörtök, szeptember 25, 2008
hétfő, szeptember 22, 2008
Love Is Stronger Than Pride
Újra itt. Örülök, hogy a smooth jazz nem csak nekem tetszik.... alább (minden célzatosság nélkül) egyik kedvenc számom:
vasárnap, szeptember 21, 2008
szombat, szeptember 20, 2008
Valami hülye link :)
Újra itt. Tanévnyitó a Falleológia Tanszéken. Részemről a megpusztulás a röhögéstől. :-) Csak "Zsuzsa" alteregójára nem jövök rá.... :)
péntek, szeptember 19, 2008
Sviccerland
Újra itt. Anyám múlt héten egy kiránduláson járt Svájcban, hogy végre megismételje az édesapámmal másfél évtizeddel ezelőtt megtett körutat. Kapott kölcsön egy kis Canon A610 fényképezőgépet, pár fotóját leközlöm. Bár szerintem vagy 20 éve nem fotózott, a több száz közül lett (vak tyúk is talál szemet alapon - bocs, anya) néhány egészen klassz.
Giljarovszkij a burlákokról
Újra itt. Nesztek, egy kis kultúrtúra. ;-) A Törzsasztal katonai topicában volt szó (már nem tudom minek apropóján) az orosz hajóvontatóról, a burlákokról. Tudjátok: eeeeeeeeejúúúúúhnyem.... ;) Egyik kedves olvasmányom a XIX. század közepétől a XX. sz. harmadáig élő és alkotó V.A.Giljarovszij Moszkvai alvilág /Vándor éveim című kötete. Giljarovszkij fiatal korában afféle világcsavargó volt, mifelénk tán vigécnek mondanánk - bár több volt ő annál, mert nem csak élt a napnak, de nagyszerű memóriájával felvéste minden emlékét, amiből táplálkozva később egyedi stílusban novellaként leírta élményeit. Nem csak szórakoztató olvasmánynak, kordokumentumnak is pompás írások - azt hiszem, nem véletlenül tartozik a kedvenceim közé. Olvassatok ti is belőle egy részletet:
Na milyen? Van tovább is a fejezet, folytassuk? :-) Még egy érdekest találtam közben. Ilja Repin letisztult vonalú, plasztikus festménye, a Volgai hajóvontatók már előkerült az előbb említett topikon, az is ott hangzott el, hogy saját magát (a vékony pipás figura) is megörökítette. Repin jól ismerhette Giljarovszkijt, hiszen szerepel festményén is, a pillanatképszerű, hihetetlenül részletgazdag A zaporozsjei kozákok levelet írnak a szultánnak címűn. (A kép témájáról itt olvashatsz.) Az előző fotó alapján könnyű felismerni a képen a vörös kaftános, szélesen hahotázó öreg kozákot - Giljarovszkij ő, összetéveszthetetlen arcával.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)