kedd, március 06, 2007

Colt 2.

Na kérem, tegnap elkészült a Colt javítása. Ugyebár még januárban volt egy kis csatt vele (ide kattintva láthatók az akkori fotók). Következô héten bejelentettük a kárt az Emil Freynél a Mogyoródi úton, lévén ez a legegyszerûbb, úgyis ôk javítják majd. Újabb egy hét múlva, tehát január vége felé megtörtént a biztosító kárszakértôi vizsgálata, Emil Frey ügyfélszolgálatával ledumálva, hogy minden rendben, megrendelik a szükséges alkatrészeket és trombitálnak. Jó, rendben, várjuk a harsonákat, köszi, csókolom, viszlát.

Sejtettem én, hogy nem fog gyorsan menni, mert amikor a 20 ezres szerviz után garanciában cserélték a folyós hátsó lengéscsillapítókat, az is eltartott vagy 3 hétig. Ha olvasgatod a Népítéletet, a garis ill. gyári képviseletes alkatrésszel javított Mitsubishik tulajai hasonlókat írtak. Emil Frey hosszas meccs után nyerte el a Mitsubishi Import Magyarország alapítási jogát, ezért majd komolyan veszik a dolgukat (hehehe) Naív User azt gondolná, hogy van raktáruk. Lefordítva: raktáros bemegy raktárba, alkatrész polcról
levesz, odaad annak, akinek köll. De nem. Bécsbôl (vagy rosseb tudja honnét) hozatják. 3 hét. Alsó hangon. Mindegy mirôl van szó, 3 hét. Furi.

Sebaj, a kocsi járóképes, nézegetni nem fogjuk, pénzünk meg úgysincs, hogy kifizessük a casco önrészét, jártunk vele. Telt-múlt az idô, gyerekek cseperednek, én ôszülök aztán egyszercsak trombita szól, dob pereg - meggyütt az Alkatrész. Idôpontegyeztetés, variálás hogy is legyen, mikor adjuk le a kocsit. Nálunk ez nem egyszerû, ui. nem azért tartunk kocsit, hogy hétközben lelakatolva álljon a garázsban. Gyerekek kocsival jutnak el suliba-bölcsibe 12-14 perc alatt (tömegközlekedéssel alsó hangon egy óra és annyuknak még egyszer annyi visszajönni), kölcsönkocsit nem tudtam felhajtani - mindegy, valahogy majd megoldjuk nagymamai/szomszédi segítséggel. Február 28.-án (alig másfél hónappal az Esemény utan) betámasztjuk gépsárkányt Emilhez. Alábbi szervizlapot kaptam:



Az egy dolog, hogy egy hányás külalakilag, Emil a Vaterland-jában frankón kirúgná az alkalmazottját, aki ilyen ötször fénymásolt szarokat ad a Sehr Geehrte Kunde kezébe; nade könyörgöm, semmi releváns infó nem szerepel rajta... egál, megszoktuk már, otthagytam, eltömegközlekedtem. Majd hívnak, ha kész.

Március 5.-én, hétfôn hívtak. Nem engemet, a munkalapon felírt számomon, hanem Zsuzsit az ô mobilján. Mindegy, visszatömegközlekedtem a gépért. Alábbi számlát produkálták:



Namost nekem nem fáj, ha megvágják a biztosítót, fene se sajnálja ôket, így is kaszálnak, az én önrészem mindenképpen ennyi, pont a minimumot fizettem - de azért leesett az állam. Ha megnézted a január 10.-i fotókat, gondoltad volna, hogy azért a behorpadt sárvédôért 330 ezret fognak kasszírozni??? Mert én nem. Jobban megnézve a számlát, még inkább nem értem.
  • A kilométeróra-állás nem egyezik a pár nappal korábban, a munkalapra írottal, kevesebb 7.000 km-vel (oké, elírták, nem izgi - nade mért írják el???)
  • A számlán vevôként ugyan az én nevem szerepel, ám egy totál idegen budapesti lakcímmel (elmaszatoltam, de hidd el, így van - nade mért írják el??? ott a forgalmi, olyan bonyolult megnézni?)
  • Ez ugyan nem a számlán szerepel, de érdekes: csontszáraz tankkal adtam le, úgyis kaptam vissza. Csak a kilométeróra mutatott vagy 70 kilométerrel többet. Oké, a munkalapon az áll, hogy fényezés nem Emilnél történik. De egyrészt nem az egész kocsit fényezték, tehát nem kellene elrángatni, másrészt meg milyen alapon autókáznak vele? Hogyhogy nem tréler viszi? Én ehhez nem járultam hozzá...
  • Ez se a számlán szerepel, hanem a munkalapon: recseg a váltó, ha hidegen rükvercet tol az ember. Azt gondolnám, hogy megnézik, fôleg, hogy immár 3. alkalommal szóltam és 3. alkalommal írták fel. Szervizes fazon 5. alkalommal kezdte magyarázni, hogy 5 másodpercet kell várni üresben kinyomott kuplunggal, és akkor nem recseg. De recseg. Elvitatkoztunk rajta, azt azért nem merte a szemembe mondani, hogy egy Colton se cserélték még gariban emiatt a váltót ("De ugyanilyen lett és ha elmegy a Hoványhoz Kecskemétre, ott is ezt fogják mondani"). Érdekes, J-s alvázszámú kocsik miért nem csinálják? Fiat miért nem csinálta? Egyáltalán, a Colt mi a túróért recseg? Várjak 5 másodpercet, áldozzak krétakörben kakast, vakarjam a jobb kezemmel a bal fülemet, akkor nem recseg? Na ne. Ja és egyértelmûen kiderült a beszélgetésbôl, hogy határozott kérésem ellenére b@ßt@k megnézni, egyáltalán nem foglalkoztak a problémával.
Egyébként szépen lemosták kívül, kitakarították belül, szilikonnal befújták a gumikat, új dísztárcsákat kapott körbe, mifene. Ja és szép munkát végeztek, azt el kell ismerni.

A Stilo orrát lekoccoltam 2005 februárjában a hirtelen leesett hóban kb. ugyanennyire, ugyanezek törtek. A kárbejelentés után 2 nappal megvolt a szemle, újabb 2-3 napra rá kaptam idôpontot a javításra, és addigra ott volt az összes szükséges alkatrész, (lámpa, sárvédô, doblemez új, lökös újrafényez). Akkor a végösszeg bruttó 280e körül volt (metálfénnyel). Sok randa dolgot mondanak a Fiat Magyarországra meg a többi importôrre is; és gyakran joggal, de ezek akkor is olyan tények, amik magukért beszélnek. A svájci Emil Frey és a japán Mitsubishi ilyen szolgáltatást produkál? Ez gáz.

Végül mi jól jöttünk ki belôle, mert szép lett a javítás és az alap-önrészbe belefért, és befogom, mert nem szeretnék többet fizetni - de nem ezt vártam volna....

Ja, szombaton megyek Kecskemétre, a Hoványhoz.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

vegyél újra Fiatot, és légy vele boldog