Egyszer egy leányka elment hazulról az erdőbe. Eltévedt az erdőben és keresni kezdte az utat hazafelé. Nem találta, de egyszer csak elérkezett egy házikóhoz. Az ajtó nyitva volt, benéz az ajtón, látja, hogy senki sincs a házikóban, s bemegy.
Három medve lakott ebben a házikóban. Egyik volt az apa, Mihail Ivanics, nagy volt és borzas. Másik volt az anya. Ő kisebb volt. Natasa Petrovna volt a neve. Kis medvebocs volt a harmadik, úgy hívták: Misika.
A mackók nem voltak otthon, elmentek sétálni az erdőbe. Két szobája volt a házikónak. A leányka bement az első szobába s három tányért látott az asztalon, leves volt bennük.
Az első tányér nagy volt, Mihail Ivanics tányérja, a másik, a kisebb, Natasa Petrovnáé, a harmadik, kis kék tányérka, a Misikáé. Mindegyik tányér mellett kanál is volt: egy nagy, egy közepes, meg egy kicsi. A leányka kezébe vette a nagy kanalat, kanalazott vele a nagy tányérból, azután fogta a közepes kanalat, kanalazott vele a közepesből, azután fogta a kis kanalat, kanalazott vele a kicsi kék tányérból. Misika levese esett a legjobban neki.
A leányka szeretett volna leülni, s három széket látott az asztal körül: egy nagyot, a Mihail Ivanicsét, egy kisebbet, a Natasa Petrovnáét, s egy harmadikat, egészen kicsit, piros párnácskával, a Misikáét. Felmászott a nagyszékre, de leesett róla; azután ráült a középső székre, de kényelmetlen volt neki, azután ráült a kicsi székre és elnevette magát olyan jólesett az ülés rajta. Térdére vette a kék kistányért és enni kezdett. Megette mind a levest és elkezdett a széken himbálódzni. A kis szék eltört s a leányka leesett a földre. Felkelt, felemelte a kis széket s bement a másik szobába. Ott három ágyat látott; az egyik nagy volt: Mihail Ivanics ágya, a másik közepes: Natasa Petrovnáé, a harmadik Misikáé. A leányka belefeküdt a nagy ágyba: túlságosan tágas volt neki; belefeküdt a közepesbe túlságosan magas volt neki; belefeküdt a kis ágyba: beleillett, mintha neki szabták volna, s el is aludt benne.
Hazajöttek a medvék nagy éhesen s hozzá akartak látni az ebédhez. A nagy medve vette a tányérját, belenézett, s elbődült rettenetes hangon:
- Ki evett az én tányéromból?
Natasa Petrovna megnézte a tányérját, s elordította magát, ha nem is olyan dörgő hangon:
- Ki evett az én tányéromból?
Misika pedig meglátta az üres tányért, s így sipítozott cérnahangon:
- Ki evett az én tányéromból, és ki ette meg egy cseppig a levesemet?
Mihail Ivanics ránézett a székére, s elordította magát rettenetes hangon:
- Ki ülhetett a székemen, s ki mozdíthatta el a helyéről?
Natasa Petrovna ránézett a székére, s elordította magát, ha nem is olyan dörgő hangon:
- Ki ülhetett a székemen, s ki mozdíthatta el a helyéről?
Misika ránézett az eltört kicsi székre, s ezt sipította:
- Ki ülhetett a székemen, s ki törhette el a lábát?
Aztán bementek a másik szobába.
- Ki feküdt az ágyamon, s ki gyűrte össze? - bőgte Mihail Ivanics rettenetes hangon.
- Ki feküdt az ágyamon, s ki gyűrte össze? - bőgte Natasa Petrovna, ha nem is olyan dörgő hangon.
Misika pedig odatolta a kicsi széket az ágyhoz, felmászott az ágyába, s ezt sipította cérnahangon:
- Ki feküdt bele az ágyamba?
S egyszerre meglátta a leánykát s olyat visított, mintha a húsába hasítottak volna.
- Itt van! Fogják meg! Fogják meg! Ajajaj! Fogják meg! És meg akarta harapni a kislányt.
A leányka kinyitotta szemét, megpillantotta a medvéket s az ablakhoz rohant. Nyitva volt az ablak, a leányka kiugrott rajta és elmenekült.
(Igazándiból nem is a mese az érdekes, hanem az illusztráció, amit találtam hozzá. :P )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése