vasárnap, július 06, 2008

hmmm :-/

Egy kedves barátomtól kaptam, továbbítom - pro/kontra véleményem közlése azaz komment nélkül. Illetve mégis: azért egy vaskos bazmegolást hadd füzzek hozzá. :-/


Megtagadták a segítséget a mentősök

2008-07-06 08:06.

Megtagadták a segítséget a leplezetlenül a randalírozó, gyűlölködő
ellentüntetőkkel szimpatizáló mentősök a szombati melegfevonuláson az
egyik felvonuló cukorbeteg édesanyjától, aki rosszul lett a rendőrség
által a fasiszták ellen bevetett könnygáztól. Az alábbiakban olvasható
részletes beszámoló az egyik rendezőtől, Arkadiusz Karskitól, aki
szem- és fültanúja volt az eseményeknek.
A felvonulás végén egy lány odalépett hozzám, miután „rendező"
feliratú póló volt rajtam, mint önkéntesen. Közölte, hogy az édesanyja
rosszul lett, nem kap levegőt. Odamentünk a négy méterre álló
mentőautóhoz, ami elvileg azért volt ott, hogy segítsenek embereken.
Én annyit mondtam, hogy segítséget kérünk, mert a hölgy rosszul lett.
Az érintett pontosította, hogy a könnygáz miatt elállt a lélegzete,
nem kap levegőt. Erre a mentősnő megvető hangon a következő mondatot
mondta: „Itt rengeteg a levegő!" Azt követően hiába mondta, hogy
mindenképpen kezelésre szorul, mivel cukorbeteg, és nem tud levegőt
venni, mert könnygázt lélegzett be. A mentősnő kikiabált a kocsiból:
„Nem kellett volna felvonulni!" A személyzet másik két tagja
csatlakozott hozzá, ha nem is szavakban, de sajnos gesztusokban,
viselkedésben.
Az én kérdésemre, hogy mit csináljunk, a mentősnő egyre durvábban,
megvetően kiabált, nem is emlékszem pontosan mit. Az egyetlen érthető
állítása az volt, hogy „Mi azért vagyunk itt, hogy a rendőrséget
szolgáljuk, az ilyen embereket nem!". A rosszulléttel küszködő hölgy a
verbális és non-verbális bántalmazástól nem lett jobban, félrementünk,
leültettük. Ott a lánya gondoskodott róla – ez esetben a lelkiekről,
ami akkorra már sokkal fontosabb volt. Egy másik rendező, aki
egyébként szakképzett elsősegélynyújtó, ellátta a hölgyet a
mentautóból ki sem szálló személyzet szeme láttára. A kocsiban
tartózkodó három munkatárs nemcsak közömbösséget, hanem kifejezetten
megvetést tanúsított.

A mentő kocsi rendszáma: CIB-326 FORD Transit

Arkadiusz Karski

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kommentem nem tür nyomdafestéket!!!
Inkább én is csatlakozom hozzád: No komment

Névtelen írta...

Lehet bazmegolni, de kicsit bizarr a tényállás:
1.
"Azt követően hiába mondta, hogy
mindenképpen kezelésre szorul, mivel cukorbeteg, és nem tud levegőt
venni, mert könnygázt lélegzett be."
Nem látom az összefüggést a cukorbetegség és a légvételi képesség között.
Boldog-boldogtalan arra hivatkozik, hogy cukorbeteg és ezáltal indokolatlan előnyhöz jusson bármely téren. Igen magas vércukor szint kell ahhoz , kb >=30 egység, hogy a légzést befolyásolja, de pont mélyíti a légzést, un. Kussmaul légzés jön létre. Tehát lélegezni tud. Az alacsony vércukor szint nem befolyásolja a légzést, max kritikátlan zabálást idéz elő látászavarral, hideg verejtékkel. Ezt a "sport"-ot magam is gyakorlom, tehát tudom mit beszélek.
2.
"Egy másik rendező, aki
egyébként szakképzett elsősegélynyújtó, ellátta a hölgyet a
mentautóból ki sem szálló személyzet szeme láttára."
Bármilyen szakképzett is valaki, nem látom hogy nyújtott elsősegélyt eszközök nélkül, a légzés javítására. Max gyógyító pillantást vethet rá, attól meg nem fog a légzése javulni.
Szóval a tényállás a feltételezésem szerint kicsit ferdítve van. Vagynem. Vagykitudja.
A fentebb írtak nem vonatkoznak a felvonuláshoz viszonyított pro vagy kontra véleményemről, hanem kizárólag "cukorbeteg" helyzetére vonatkoznak.
A mentősökről van nagyon jó és van katasztrofális véleményem is. Életmentők helyett már láttam halálbrigádot is, oly magas fokú volt az inkompetenciájuk egy általam asszisztált helyzetnél, hogy az egyenesen megdöbbentő volt. Sőt, volt, hogy a pofámba csapták le a telefont mikor kihívtam őket, mondván nincs kedvük ilyesmivel foglalkozni- hipertóniás kiugrásom volt éjszaka, Kukutyinfalva Alsón.
Azokat pedig mi sem kedveljük, akik maguknak keresik a bajt és az izgalmat.
Ez az én véleményem.
Üdv, Berzenke

Névtelen írta...

Ez a hír még tovább árnyalja a dolgot:
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=223349

Névtelen írta...

Naa.. itt a desszert:
http://www.hirkereso.hu/search?q=cukorbeteg&timelimit=168&x=36&y=9&archivum=-1

Lehet ebéd után csemegézni és itélkezni... több mint 30 éve nem ministráltam, de valami dereng bennem, az első "
kő - vetéssel" kapcsolatban.

Névtelen írta...

Ne berzenkedj megint!
A cukor csak azért van emlegetve hogy jobban el lehessen adni a sztorit.Egyszerü könygáz belégzésröl van szó,szerintem!
Mondhatnám azt is hogy igy járnak a kataszrófa túristák!
A felháborító az hogy nem látták el ha rendőrségi mentő ha nem.
A gyilkosnak hogy bíróság elé állíthassák joga van a teljes orvosi ellátáshoz.
Adhadtak volna egy ecetes gézt az orra elé ennek a szerencsétlennek hogy megkönnyebüljön!