Újra itt. Boldog új évet, aranyos, drága olvasó! :)
Tessék nekem szurkolni, hogy írhassak sok postot a jövőben... :)
szerda, december 31, 2008
vasárnap, december 28, 2008
szombat, december 27, 2008
szerda, december 24, 2008
kedd, december 23, 2008
Highwayman
I was a highwayman. Along the coach roads I did ride
With sword and pistol by my side
Many a young maid lost her baubles to my trade
Many a soldier shed his lifeblood on my blade
The bastards hung me in the spring of twenty-five
But I am still alive.
I was a sailor. I was born upon the tide
And with the sea I did abide.
I sailed a schooner round the Horn to Mexico
I went aloft and furled the mainsail in a blow
And when the yards broke off they said that I got killed
But I am living still.
I was a dam builder across the river deep and wide
Where steel and water did collide
A place called Boulder on the wild Colorado
I slipped and fell into the wet concrete below
They buried me in that great tomb that knows no sound
But I am still around..I'll always be around..and around and around and
around and around
I fly a starship across the Universe divide
And when I reach the other side
I'll find a place to rest my spirit if I can
Perhaps I may become a highwayman again
Or I may simply be a single drop of rain
But I will remain
And I'll be back again, and again and again and again and again..
With sword and pistol by my side
Many a young maid lost her baubles to my trade
Many a soldier shed his lifeblood on my blade
The bastards hung me in the spring of twenty-five
But I am still alive.
I was a sailor. I was born upon the tide
And with the sea I did abide.
I sailed a schooner round the Horn to Mexico
I went aloft and furled the mainsail in a blow
And when the yards broke off they said that I got killed
But I am living still.
I was a dam builder across the river deep and wide
Where steel and water did collide
A place called Boulder on the wild Colorado
I slipped and fell into the wet concrete below
They buried me in that great tomb that knows no sound
But I am still around..I'll always be around..and around and around and
around and around
I fly a starship across the Universe divide
And when I reach the other side
I'll find a place to rest my spirit if I can
Perhaps I may become a highwayman again
Or I may simply be a single drop of rain
But I will remain
And I'll be back again, and again and again and again and again..
vasárnap, december 21, 2008
Fwd:
---------- Forwarded message ----------
From: Sevold
Date: 2008/12/21
Date: 2008/12/21
MÁV álláshirdetés:
MÁV - Most Állunk, Várjál!!!
Munkatársaink európai - sőt mi több, világ - szintű szolgáltatást nyújtanak!
Elítéljük a rohanó életvitelt, vonataink megfontoltan, vagy sehogysem közlekednek!
Interaktív szolgáltatások keretében az utasok maguk takaríthatják ki az ülőhelyet, ha le szeretnének ülni!
Odafigyelünk szemünk egészségére: állandó fényviszonyt biztosítanak intelligens ablakaink, amelyek piszoktól sötétülnek. Este nem kapcsolunk lámpákat, hogy nyugalma teljes legyen!
Az extrém sportok kedvelőinek: nyáron teljesen feltekerjük a fűtést, télen soha.
A wc-ben se lámpa, se tükör, se papírtörlő, ezzel tudatosítva a természetes nomád élet szépségeit!
A csatlakozásokat nem hangoljuk össze, hogy ön ne érezze magát egy gépi rendszer tehetetlen részeként!
Várótermeink közbiztonsága érvényesíti az evolúciós folyamatokat: csak az erős marad életben!
Utasbarát menetrendek: megjegyezhető mennyiségre csökkentettük a járatszámokat!
Banki szolgáltatások: nagyobb mennyiségű készpénzét beválthatja menetjegyre!
Odafigyelünk a környezetünk egészségére: hetente legalább 3x vonatmentes napokat tartunk az egész országban, elviselhető mértékűre csökkentve a káros-anyag kibocsátást!
Bevezettük a szubjektív felelősség fogalmát: munkatársaink csak a haszonból részesülnek, a hiányt nem kell befizetniük!
Jelentkezz csapatunkba, nálunk megvalósíthatod magad, gátlásaid levetkőzheted. Ha iskolában elnyomtak, nincsenek barátaid, sőt még a szüleid szerint is hülye vagy, akkor gyere hozzánk dolgozni! Ma már a legtöbb munkatársunk kinőtte gátlásait és teljes lelkinyugalommal szop.t egy egész országot!!!
MÁV - sztrájktól-sztrájkig!
VDSZSZ = Vonakodva Dolgozó Szarházi Szemetek
MÁV - Most Állunk, Várjál!!!
Munkatársaink európai - sőt mi több, világ - szintű szolgáltatást nyújtanak!
Elítéljük a rohanó életvitelt, vonataink megfontoltan, vagy sehogysem közlekednek!
Interaktív szolgáltatások keretében az utasok maguk takaríthatják ki az ülőhelyet, ha le szeretnének ülni!
Odafigyelünk szemünk egészségére: állandó fényviszonyt biztosítanak intelligens ablakaink, amelyek piszoktól sötétülnek. Este nem kapcsolunk lámpákat, hogy nyugalma teljes legyen!
Az extrém sportok kedvelőinek: nyáron teljesen feltekerjük a fűtést, télen soha.
A wc-ben se lámpa, se tükör, se papírtörlő, ezzel tudatosítva a természetes nomád élet szépségeit!
A csatlakozásokat nem hangoljuk össze, hogy ön ne érezze magát egy gépi rendszer tehetetlen részeként!
Várótermeink közbiztonsága érvényesíti az evolúciós folyamatokat: csak az erős marad életben!
Utasbarát menetrendek: megjegyezhető mennyiségre csökkentettük a járatszámokat!
Banki szolgáltatások: nagyobb mennyiségű készpénzét beválthatja menetjegyre!
Odafigyelünk a környezetünk egészségére: hetente legalább 3x vonatmentes napokat tartunk az egész országban, elviselhető mértékűre csökkentve a káros-anyag kibocsátást!
Bevezettük a szubjektív felelősség fogalmát: munkatársaink csak a haszonból részesülnek, a hiányt nem kell befizetniük!
Jelentkezz csapatunkba, nálunk megvalósíthatod magad, gátlásaid levetkőzheted. Ha iskolában elnyomtak, nincsenek barátaid, sőt még a szüleid szerint is hülye vagy, akkor gyere hozzánk dolgozni! Ma már a legtöbb munkatársunk kinőtte gátlásait és teljes lelkinyugalommal szop.t egy egész országot!!!
MÁV - sztrájktól-sztrájkig!
VDSZSZ = Vonakodva Dolgozó Szarházi Szemetek
péntek, december 19, 2008
szerda, december 17, 2008
szombat, december 13, 2008
Fwd: Bölcsességek!
HONNAN TUDOD,HOGY FELNŐTTÉL?
1. A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
2. Több kaja van a hűtőben mint sör.
3. Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
4. Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban.
5. A hírcsatornát nézed.
6. A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
7. A nyári vakáció három hónapról három napra zsugorodik.
8. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
9. Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
10. Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mesélnek.
1. A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
2. Több kaja van a hűtőben mint sör.
3. Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
4. Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban.
5. A hírcsatornát nézed.
6. A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
7. A nyári vakáció három hónapról három napra zsugorodik.
8. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
9. Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
10. Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mesélnek.
11. Nem tudod, mikor zár a Mc´Donalds.
12. A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak .
12. A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak .
13. A kutyádat kutyakonzervvel eteted, nem hamburger maradékkal.
14. Megfájdul a hátad, ha a fotelben alszol.
15. Nem szunyókálsz délutánonként.
16. A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
17. Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
18. A reggelit reggel eszed.
19. Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
15. Nem szunyókálsz délutánonként.
16. A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
17. Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
18. A reggelit reggel eszed.
19. Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
20. Ha egy ismerősödnek gyereke lesz, nem szörnyülködsz, hanem gratulálsz.
21. Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy jelet, ami nem igaz rád.
22. És amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a barátoknak, mert tudod, hogy ők se találnak...
21. Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy jelet, ami nem igaz rád.
22. És amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a barátoknak, mert tudod, hogy ők se találnak...
péntek, december 12, 2008
szerda, december 10, 2008
Ray Bradbury - A világ utolsó éjszakája
- Mit csinálnál, ha tudnád, hogy ez a világ utolsó éjszakája?
- Hogy mit? Ezt komolyan kérded?
- Igen. Komolyan.
- Nem tudom. Még sose gondolkodtam rajta.
A férfi kitöltött egy kis kávét. Hátul a két kicsi lány játszott építőkockákkal, a nappali szoba szőnyegén, a lámpák zöldes fényében. Az esti levegőben a pörkölt kávé könnyű, tiszta illata lebegett.
- Nos, ideje lenne gondolkodnod rajta.
- Ezt nem mondod komolyan.
A férfi bólintott.
- Háború?
A férfi a fejét rázta.
- Csak nem hidrogén- vagy atombomba?
- Nem.
- Vagy baktérium-hadviselés?
- Egyik sem - mondta a férfi és elgondolkodva kevergette kávéját. - Csak annyi, mondjuk, mint mikor egy könyv becsukódik.
- Ezt nem értem.
- Nem, és tulajdonképpen én sem; csak érzem. És néha megrémülök, néha meg még azt sem csak békességet érzek. - Ránézett a két kicsi lányra; szőke hajuk csillogott a lámpa fényében. - Eddig még nem szóltam róla. Négy napja álmodtam először.
- Mit?
- Az álmomat. Azt, hogy minden véget ér. Egy hang közölte. Nem valaminek vagy valakinek a hangja, akire emlékeznék: csak egy hang, és azt mondta: a Földön minden megáll. Másnap nemigen gondoltam rá, de mikor bementem a hivatalba, és megpillantottam Stan Willist, amint a délután közepén merengve néz ki az ablakon, és azt mondtam: "Nem adnám egy vak lóért, ha tudnám, mi jár az eszedben, Stan" - ő meg azt mondta, fura dolgot álmodott az éjszaka, s mielőtt még elmondta volna az álmát, már tudtam, mi az. Elmondhattam volna neki én is, de ő mondta el, s én hallgattam.
- Ugyanazt álmodta, mint te?
- Pontosan. Mondom, ugyanazt álmodtam én is.
Még csak meg sem lepődött. Sőt megkönnyebbült. Aztán, csak a hecc kedvéért, körbejártuk a szobákat, ő is, és, én is. Nem beszéltünk össze. Csak elindultunk magunktól, s mindenütt azt láttuk, hogy az emberek maguk elé merednek, az asztal lapját, a kezüket nézik, vagy kibámulnak az ablakon. Beszéltem is egyik másikkal. Ugyanígy Stan.
- Ők is ugyanazt álmodták?
- Mind. Pontosan.
- És te hiszel benne?
- Igen. Még semmiben nem voltam biztosabb.
- És mikor lesz vége? Mármint a világnak.
- Számunkra valamikor ma éjszaka, aztán, ahogy az éjjel továbbhalad a Föld körül, a többieknek is mindenütt. Huszonnégy óra, és mindenkinek vége.
Egy darabig csak ültek, és hozzá se nyúltak a kávéjukhoz. Aztán lassan a szájukhoz emelték, megitták, s közben egymást nézték.
- Hát ezt érdemeltük? - kérdezte az asszony.
- Ez nem érdem kérdése; egyszerűen csak nem megy tovább. Látom, nem is vitatod. Miért?
- Talán nekem is megvan rá az okom.
- Ugyanaz, mint a többieknek a hivatalban?
Az asszony lassan bólintott.
- Csak nem akartam szólni. Én tegnap éjjel álmodtam. Az asszonyok az utcában ma erről beszélgettek. Az álmukról. Azt hittem, véletlen. - Fölvette az esti lapot. - Az újságban nincs benne.
- Minek, úgyis mindenki tudja.
A férfi hátradőlt a székében, az asszonyt figyelte.
- Félsz?
- Nem. Azt hittem, fogok, de nem.
- Hol az a híres létfenntartási ösztön, amiről annyit beszélnek?
- Nem tudom. Talán ha az ember logikusnak tart valamit, nem izgul miatta: Ez pedig logikus. Az életmódunkból csak ez következhetett.
- Nem éltünk nagyon rosszul, ugye?
- Nem, De nagyon jól sem. Azt hiszem, épp az a baj: nemigen törődtünk semmi mással, csak önmagunkkal, míg a világ jó része nyakig volt a szörnyűbbnél szörnyűbb gondokban.
A két kicsi lány kacagott a nappaliban.
- Azt hittem, az emberek majd üvölteni fognak az utcán, hogy ilyesmi vár rájuk.
- Nem hiszem. Ami valóság, attól az ember sosem üvölt.
- Tudod, nekem semmi más nem fog hiányozni, csak te meg a gyerekek. Sem a várost, sem a munkámat nem szerettem, csak titeket hármotokat. Semmi más nem fog hiányozni, talán csak az évszakok változása meg egy pohár jéghideg víz, ha meleg van, meg talán az alvás. De hogy vagyunk képesek rá, hogy csak üljünk itt, és erről így beszélgessünk?
- Mert egyebet nem tehetünk.
- Nyilván; mert ha tehetnénk, megtennénk. Azt hiszem, a világtörténelemben ez az első eset, hogy mindenki pontosan tudja, mi lesz vele az éjszaka.
- Kíváncsi volnék, hogy ma este, az elkövetkező néhány órában a többiek mit csinálnak.
- Színházba mennek, rádiót hallgatnak, nézik a tévét, lefektetik a gyerekeket, s lefeküsznek maguk is, mint mindig.
Mint mindig… s ebben van valami, amire joggal büszkék lehetnek.
Egy pillanatig némán ültek, aztán a férfi kitöltött magának még egy csésze kávét.
- És mit gondolsz, miért épp ma éjjel?
- Csak.
- És miért nem bármelyik más éjjel, az elmúlt évszázadban, ötszáz vagy akár ezer évvel ezelőtt?
- Talán mert még sose volt a történelemben 1969. október 19-e, most meg az van, ez az egész; mert ez a dátum jelentősebb, mint eddig bármelyik másik; mert épp ebben az évben áll úgy minden, ahogy áll világszerte, s ezért kell hogy vége szakadjon.
- Ma éjjel erre is meg arra is bombázó repülőgépek szelik át az óceánt, menetrendszerűen, és soha nem érnek földet.
- Ez is hozzátartozik a miérthez.
- Nos - mondta a férfi, és felállt -, akkor most mi legyen? Elmosogassunk?
Elmosogattak, s az edényt különös gonddal rakták helyére. Fél kilenckor lefektették a két kicsi lányt, búcsúzóul mindketten kaptak egy-egy puszit, aztán felgyújtották az ágyuk mellett az éjjeli lámpát, és épp egy picit nyitva hagyták az ajtót.
- Kíváncsi lennék… - mondta a férfi, mikor a hálószobából kijött, s pipával a kezében megállt, s egy pillanatra visszanézett.
- Mire?
- Hogy az ajtó teljesen becsukódik-e, vagy egy csöppet nyitva marad, hogy behatoljon némi fény.
- Én arra lennék kíváncsi: vajon a gyerekek tudják-e?
- Nem, dehogyis.
Leültek, újságot olvastak, beszélgettek, zenét hallgattak a rádión, aztán együtt ültek a kandalló elé, nézték a parazsat, miközben az óra elütötte a fél tizenegyet, tizenegyet, és fél tizenkettőt. A többiekre gondoltak; a világon mindenkire, s hogy hogyan töltötték az estéjükét.
- Nos… - mondta a férfi végül.
Megcsókolta a feleségét, hosszú időre.
- Mi jók voltunk egymásnak.
- Nincs kedved sírni? - kérdezte a férfi.
- Azt hiszem, nincs.
Végigmentek a házon, leoltották a lámpákat, bementek a hálószobába, megálltak az éjszaka hűvös sötétjében, levetkőztek, s visszahajtották a paplant.
- Olyan finom, tiszta a lepedő.
- Fáradt vagyok.
- Mind fáradtak vagyunk.
Bebújtak az ágyba, s feküdtek hanyatt.
- Egy pillanat - mondta az asszony.
A férfi hallotta, hogy fölkel, és kimegy a konyhába. De jött is már vissza.
- Nyitva hagytam a mosogató csapját.
Volt ebben valami nagyon mulatságos, és a férfi elnevette magát. Az asszony is nevetett, mert tudta, miért olyan mulatságos az, amit csinált. Aztán nagy sokára abbahagyták a nevetést, s csak feküdtek az ágyban az éjszaka hűvösében, fogták egymás kezét, s a fejük összehajlott.
- Jó éjszakát - mondta a férfi.
- Jó éjszakát - mondta az asszony.
Göncz Árpád fordítása
- Hogy mit? Ezt komolyan kérded?
- Igen. Komolyan.
- Nem tudom. Még sose gondolkodtam rajta.
A férfi kitöltött egy kis kávét. Hátul a két kicsi lány játszott építőkockákkal, a nappali szoba szőnyegén, a lámpák zöldes fényében. Az esti levegőben a pörkölt kávé könnyű, tiszta illata lebegett.
- Nos, ideje lenne gondolkodnod rajta.
- Ezt nem mondod komolyan.
A férfi bólintott.
- Háború?
A férfi a fejét rázta.
- Csak nem hidrogén- vagy atombomba?
- Nem.
- Vagy baktérium-hadviselés?
- Egyik sem - mondta a férfi és elgondolkodva kevergette kávéját. - Csak annyi, mondjuk, mint mikor egy könyv becsukódik.
- Ezt nem értem.
- Nem, és tulajdonképpen én sem; csak érzem. És néha megrémülök, néha meg még azt sem csak békességet érzek. - Ránézett a két kicsi lányra; szőke hajuk csillogott a lámpa fényében. - Eddig még nem szóltam róla. Négy napja álmodtam először.
- Mit?
- Az álmomat. Azt, hogy minden véget ér. Egy hang közölte. Nem valaminek vagy valakinek a hangja, akire emlékeznék: csak egy hang, és azt mondta: a Földön minden megáll. Másnap nemigen gondoltam rá, de mikor bementem a hivatalba, és megpillantottam Stan Willist, amint a délután közepén merengve néz ki az ablakon, és azt mondtam: "Nem adnám egy vak lóért, ha tudnám, mi jár az eszedben, Stan" - ő meg azt mondta, fura dolgot álmodott az éjszaka, s mielőtt még elmondta volna az álmát, már tudtam, mi az. Elmondhattam volna neki én is, de ő mondta el, s én hallgattam.
- Ugyanazt álmodta, mint te?
- Pontosan. Mondom, ugyanazt álmodtam én is.
Még csak meg sem lepődött. Sőt megkönnyebbült. Aztán, csak a hecc kedvéért, körbejártuk a szobákat, ő is, és, én is. Nem beszéltünk össze. Csak elindultunk magunktól, s mindenütt azt láttuk, hogy az emberek maguk elé merednek, az asztal lapját, a kezüket nézik, vagy kibámulnak az ablakon. Beszéltem is egyik másikkal. Ugyanígy Stan.
- Ők is ugyanazt álmodták?
- Mind. Pontosan.
- És te hiszel benne?
- Igen. Még semmiben nem voltam biztosabb.
- És mikor lesz vége? Mármint a világnak.
- Számunkra valamikor ma éjszaka, aztán, ahogy az éjjel továbbhalad a Föld körül, a többieknek is mindenütt. Huszonnégy óra, és mindenkinek vége.
Egy darabig csak ültek, és hozzá se nyúltak a kávéjukhoz. Aztán lassan a szájukhoz emelték, megitták, s közben egymást nézték.
- Hát ezt érdemeltük? - kérdezte az asszony.
- Ez nem érdem kérdése; egyszerűen csak nem megy tovább. Látom, nem is vitatod. Miért?
- Talán nekem is megvan rá az okom.
- Ugyanaz, mint a többieknek a hivatalban?
Az asszony lassan bólintott.
- Csak nem akartam szólni. Én tegnap éjjel álmodtam. Az asszonyok az utcában ma erről beszélgettek. Az álmukról. Azt hittem, véletlen. - Fölvette az esti lapot. - Az újságban nincs benne.
- Minek, úgyis mindenki tudja.
A férfi hátradőlt a székében, az asszonyt figyelte.
- Félsz?
- Nem. Azt hittem, fogok, de nem.
- Hol az a híres létfenntartási ösztön, amiről annyit beszélnek?
- Nem tudom. Talán ha az ember logikusnak tart valamit, nem izgul miatta: Ez pedig logikus. Az életmódunkból csak ez következhetett.
- Nem éltünk nagyon rosszul, ugye?
- Nem, De nagyon jól sem. Azt hiszem, épp az a baj: nemigen törődtünk semmi mással, csak önmagunkkal, míg a világ jó része nyakig volt a szörnyűbbnél szörnyűbb gondokban.
A két kicsi lány kacagott a nappaliban.
- Azt hittem, az emberek majd üvölteni fognak az utcán, hogy ilyesmi vár rájuk.
- Nem hiszem. Ami valóság, attól az ember sosem üvölt.
- Tudod, nekem semmi más nem fog hiányozni, csak te meg a gyerekek. Sem a várost, sem a munkámat nem szerettem, csak titeket hármotokat. Semmi más nem fog hiányozni, talán csak az évszakok változása meg egy pohár jéghideg víz, ha meleg van, meg talán az alvás. De hogy vagyunk képesek rá, hogy csak üljünk itt, és erről így beszélgessünk?
- Mert egyebet nem tehetünk.
- Nyilván; mert ha tehetnénk, megtennénk. Azt hiszem, a világtörténelemben ez az első eset, hogy mindenki pontosan tudja, mi lesz vele az éjszaka.
- Kíváncsi volnék, hogy ma este, az elkövetkező néhány órában a többiek mit csinálnak.
- Színházba mennek, rádiót hallgatnak, nézik a tévét, lefektetik a gyerekeket, s lefeküsznek maguk is, mint mindig.
Mint mindig… s ebben van valami, amire joggal büszkék lehetnek.
Egy pillanatig némán ültek, aztán a férfi kitöltött magának még egy csésze kávét.
- És mit gondolsz, miért épp ma éjjel?
- Csak.
- És miért nem bármelyik más éjjel, az elmúlt évszázadban, ötszáz vagy akár ezer évvel ezelőtt?
- Talán mert még sose volt a történelemben 1969. október 19-e, most meg az van, ez az egész; mert ez a dátum jelentősebb, mint eddig bármelyik másik; mert épp ebben az évben áll úgy minden, ahogy áll világszerte, s ezért kell hogy vége szakadjon.
- Ma éjjel erre is meg arra is bombázó repülőgépek szelik át az óceánt, menetrendszerűen, és soha nem érnek földet.
- Ez is hozzátartozik a miérthez.
- Nos - mondta a férfi, és felállt -, akkor most mi legyen? Elmosogassunk?
Elmosogattak, s az edényt különös gonddal rakták helyére. Fél kilenckor lefektették a két kicsi lányt, búcsúzóul mindketten kaptak egy-egy puszit, aztán felgyújtották az ágyuk mellett az éjjeli lámpát, és épp egy picit nyitva hagyták az ajtót.
- Kíváncsi lennék… - mondta a férfi, mikor a hálószobából kijött, s pipával a kezében megállt, s egy pillanatra visszanézett.
- Mire?
- Hogy az ajtó teljesen becsukódik-e, vagy egy csöppet nyitva marad, hogy behatoljon némi fény.
- Én arra lennék kíváncsi: vajon a gyerekek tudják-e?
- Nem, dehogyis.
Leültek, újságot olvastak, beszélgettek, zenét hallgattak a rádión, aztán együtt ültek a kandalló elé, nézték a parazsat, miközben az óra elütötte a fél tizenegyet, tizenegyet, és fél tizenkettőt. A többiekre gondoltak; a világon mindenkire, s hogy hogyan töltötték az estéjükét.
- Nos… - mondta a férfi végül.
Megcsókolta a feleségét, hosszú időre.
- Mi jók voltunk egymásnak.
- Nincs kedved sírni? - kérdezte a férfi.
- Azt hiszem, nincs.
Végigmentek a házon, leoltották a lámpákat, bementek a hálószobába, megálltak az éjszaka hűvös sötétjében, levetkőztek, s visszahajtották a paplant.
- Olyan finom, tiszta a lepedő.
- Fáradt vagyok.
- Mind fáradtak vagyunk.
Bebújtak az ágyba, s feküdtek hanyatt.
- Egy pillanat - mondta az asszony.
A férfi hallotta, hogy fölkel, és kimegy a konyhába. De jött is már vissza.
- Nyitva hagytam a mosogató csapját.
Volt ebben valami nagyon mulatságos, és a férfi elnevette magát. Az asszony is nevetett, mert tudta, miért olyan mulatságos az, amit csinált. Aztán nagy sokára abbahagyták a nevetést, s csak feküdtek az ágyban az éjszaka hűvösében, fogták egymás kezét, s a fejük összehajlott.
- Jó éjszakát - mondta a férfi.
- Jó éjszakát - mondta az asszony.
Göncz Árpád fordítása
kedd, december 09, 2008
szombat, december 06, 2008
péntek, december 05, 2008
csütörtök, december 04, 2008
hétfő, december 01, 2008
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)