csütörtök, november 30, 2006

Tömény

Régebben olvastam, hogy a "töménytelen" kifejezés valami régi, mongol eredetû jövevényszó nálunk, illetve a honfoglalás idejebeli magyar seregekben is az ezred feletti egységet jelölte. Az "ezred" az ezer fôs alakulatra vonatkozik, a tömen pedig tíz ezredet, vagyis 10.000 harcost jelent. A "töméntelenen" pedig azt fedi, hogy annyi tömen (mongolul: tümen, tumen), hogy megszámlálni se lehet. Csak úgy eszembe jutott, majd egyszer ennek is utánaolvasok. :-) Kár, hogy ehhez se értek mélyebben. :-( Nyaff.

szerda, november 29, 2006

Tatanka Jotanka (Ülő Bika)

Semmi apropó, csak muszáj volt bevágnpm. Annyi töméntelen érzés, érzelem, gondolat, történelem és sors van ebben az arcban...

kedd, november 28, 2006

ADs

Fotóim között találtam. Hát, ezt fogjuk elcserélni a Rákóczi úti Pannónia Szállóra.... ha minden igaz, lesz rá 5 nap, április 5 és 10 kötött, a tavaszi szünetben.

Kavarás az utcában...



Muszáj leírnom, mert felrobbank vagy agyvérzést kapok vagy nemtom mi lesz... Amióta itt lakunk, azóta kínlódunk az "utca" pocsék állapota miatt. Földút van, nyáron porzik, mint a Szahara, télen meg olyan, mint a Novoszbirszket Vlagyivosztokkal összekötô permafrost alapú autópálya egy 40 fokos hôség után - vagyis bokáig érô sár. Akadt el már mindegyikünk kocsival nemkicsit, anyám a karját törte el, szomszéd csaj a bokáját ficaította ki, máskor a mentô nem tudott feljönni hozzá és életveszélyes állapotban gyalog kellett levinni, futómûvek, motorvédô lemezek, olajdeknik, stb. stb. Na most jött ez az übermensch polgármester meg az IQ-hiányos alpolgármestere (és dögöljek meg, ha értem, miért nevezte ki, amikor ez a szerencsétlen hülye nyomta fel a Választási Bizottságnál, miatta lett dupla szavazás), hogy majd ôk megoldják, lesz vízelvezetés meg klassz utca meg minden. Jó, még örültem is, hogy ha már náci van a falu élén, akkor legalább értelmes dolgokra fordítja a nagy pofáját meg energiáját. Na, ma reggel megszólalt a láncfûrész, ügyeletes kismamák rögtön az utcán termettek, hogy mivanmá. Hát, vágják ki a kiserdôben a fákat, hogy legyen hely a vízelvezetô ároknak. Hurrá!


Aztán kezdtek kiderülni a dolgok.
  • Az árok a házsor végétôl lefele kezdôdik, vagyis a mostani dzsuva a felsô 8 ház elött megmarad.
  • A víz eddigis lefolyt a völgy aljába, most nem fogja elérni, hanem két méterrel feljebb fog egy árokban folyni - adtunk a szarnak egy pofont.
  • Út alatti vízátvezetés az utca szintje felett álló házaktól nem lesz, vagyis ugyanúgy az útra megy a csapadék meg a hólé - az árkot nem fogja elérni a víz, ez látjuk évek óta.
  • A fákat a falu másik felén lakó cigányok vágták ki annak fejében, hogy elvihetik tüzelônek - aztán még elvinniük se kellett, a falu kistraktora jött a fáért, azzal vitték.
  • Nem az út mellett döntötték a fákat, hanem egy sávot vágtak az úttól 2 méterre.
  • Miután Zsuzsi felhívta a tökéletlen Labanczot, hogy akkor most mégis mi lesz, akkor derült ki, hogy holnap jön az árokásó gép, amit majd mi kifizethetünk.
  • Az úttal semmi sem történik, az már a "mi dolgunk lesz".
  • Ja, délelôtt felbukkant Fényestekintetû Franka is, jóváhagyandó az újabb nagyszerû alkotást.
Érdekes, amikor a két éve felajánlott házankénti 100 ezres hozzájárulás kellett volna, akkor a Labancz hirtelen mézesmázosan megtalálta a nejemet a választás utáni második napon.... Most az utcából senki nem tudott semmirôl, hiába jártatjuk évek óta a pofánkat, nem hogy nem kérdeztek meg, de szólni se voltak képesek, hogy akkó' mostan mi lesz. Szóval most lesz a kiserdô közepén egy fáintos 100 méteres árok, eltûnt pár köbméter fa, a hivatal veri a mellét hogy mily jót tett velünk - mi meg az 500 méteres utcában szopunk tovább a sárban.

vasárnap, november 26, 2006

szombat, november 25, 2006

Régi cuccok

Nagymamám mindenféle régi papírokat adott ma, nem akarja ôrizgetni, de kidobni sem. Nagyapám naplói a háború végérôl, levelezések, nagymama idôjárási feljegyzései (naponta 2-3 alkalommal!) nem is tudom, hány évre visszamenôleg; meg a jó ég tudja, mi még. Sok minden elveszett vagy ôk maguk tüzelték el. Nagyapa a MAORT-nál (Magyar-Amerikai Olajipari Rt.) dolgozott a háború elôtt-alatt, és utána is, amíg létezett a cég. Sok iratot megmentett a feloszlatást követôen, de aztán a komcsi idôszakban a MAORT-os dokumentumok puszta léte, "rejtegetése" elég lett volna valami súlyos következményhez... ôk pedig féltek ettôl. Megértem... :-(

Ezt a párat szkenneltem be most, dédnagyapa vacakjai közül. Mai ésszel szinte elképzelhetetlen (persze csak annak, aki nem élt abban a korszakban), hogy milyen körülmények között kellett élni akár csak ötven évvel ezelôtt... és ha ebbe belegondolok, azokhoz a viszonyokhoz mérve egyszeriben eltörpülnek és szinte mondvacsináltnak tûnnek a ma egymást harsányan anyázó politikusok sirámai...

péntek, november 24, 2006

Rákóczi út











Ma jártam
az Astoriánál. A Kipszer tényleg lebontotta tegnapelôtt az állványzatot, ahogy ígérte. Közel nincs még kész a Rákóczi út 5. (R5) külsô homlokzata, de az már most látható, hogy ismét impozáns jelenség lesz, ha teljesen elkészül. Tôle jobbra az üvegpalota nem kimondottan egy szépség, bár kétségtelenül egyedi és jól meghatározza a csomópont jellegét - mégis, az üvegfelület és az R5 épületének határa nagyon elüt egymástól. Azt kell mondanom, hogy nem az R5 hátrányára. :-) Kíváncsi vagyok, Pannónia vagy R5 lesz majd a neve a belsô kommunikációban... :-) Balra, a Volksbank épülete szerintem sokkal szebb ugyan (majd valaki mûvészettörténetben jártas ember megmondja, pontosan milyen stílus; én outsiderként afféle historizáló-neoreneszánsz-velencei jellegûnek vélem), de eléggé kopott állapotban van, ez még jobban kiemeli az R5 világos tömbjét. Nem gondoltam volna korábban, hogy jó lesz, de most úgy tûnik, szerencsés választásnak bizonyul ez a nagyon világos külsô festés. Nagy szerencséje a Kipszernek, hogy ilyen enyhe idô van és gyakorlatilag bármilyen külsô-belsô munkálatokat el tudnak végezni.

Nem sokat tudtam az épület történetéreôl, után kellett olvasni. Ami infót találtam így kutyafuttában, azt leírom.

Valaki 18. századi építést emlegetett, 1803-ban már fogadóként említik. Azt az épületet még Griffnek, más forrás szerint Aranynak hívták, ami 1865-ben leégett. Ennek a helyén építettette 2 év alatt Westermayer József (na, sagen wir lieber Joseph Westermayer, ja?) a mostani, akkoriban nagyon korszerûnek számító épületet, a Pannónia Fogadót. A homlokzat közepén ezért látható most is a "Pannónia" név - én kimondottan örülök, hogy meghagyták és emlékeztet az épület történelmére. Pest-Budán itt volt elôször központi gôzfûtés és villanyvilágítás majd a késôbbi korszerûsítéskor ide szereltek be a városban másodikként egy liftet, akkor még
"villanyos felhúzó" néven. A régi Nemzeti Színház az épület szomszédságában volt 1837 és 1913 között, így a földszinten jobbra található hírneves Pannónia Kávéházba járt az akkori mûvészvilág színe-java. (Ennek a helységnek üzemeltetését kapta meg most a Kipszer. Rohadt mázlisták. Nem gondoltam, hogy ilyen kultúrtörténeti értékbe ülhetnek bele. De kár, hogy nem fotóztam le hétfôn, hogy néz ki most. Ott vacakoltam el a délelôttöt és eszembe se jutott fotózni... Sokan forognak a sírjukban, ha látják fentrôl. Remélem, szép lesz majd ez is.) A Bródy Sándor utcában, a mai Olasz Intézet helyén volt a régi képviselôház (amit szintén 1865-ben kezdtek építeni), így sokáig a Pannónia Kávéházban ért össze a mûvészvilág és a politika elitje. A Pannónia a közelsége miatt az akkori pesti országgyûlésre érkezô urak szálláshelyéül is szolgált. Az urak általában nejük nélkül ékeztek országgyûlni és mivel némi szórakozást ugyebár igényeltek, megjelentek a könnyebb vérû nôcskék is az ojjektumban. Talán ezért mondogatják mind a mai napig, hogy kupiként is szolgált a ház.

1906. októberében
az Országgyűlés eltörölte a Rákóczit és társait száműző 1715-ös rendelkezést, és rögvest hazahozták Rákóczi hamvait Törökországból. A Rákóczi út akkoriban a Belsô Kerepesi út nevet viselte, Kerepesi 7. volt a Pannónia Szálló. A fejedelem tiszteletére nevezték át az utat, ahol a Keleti pályaudvartól végigvonult a Bazilika felé a hamvakat hordozó menet. Az épület tulajdonosa, Glück Frigyes (aki gondolom pesti német volt, Friedrich Glück - 1868-tól a Glück családé az épület) a kapu fölé helyeztette el a fenti képen látható dombormûvet és feliratot. A felirat szövege a dombormû két oldalán: "1676. március 27 - 1735. április 8." alatta, szintén a fejedelem arcképének két oldalán: "Hazajöveteled 1906. október 28-án diadalut volt, melynek emlékét őrzi a Rákóczi-ut, hirdesse e tábla hűséges néped háláját és reményét."

1945 után az ELTE Zrínyi Ilona Kollégiuma kapott helyet benne, pár éve üresen, kihasználatlanul állt. Ne tudjátok meg, milyen szétcseszett állapotban láttam a belsejét pár hete, pedig akkor már a Kipszer javában dolgozott a felújításon. Annak örülök még nagyon, hogy a fôbejáratnál, a Kávéház belsô bejárata után következô 2 x 3 méteres, a boltívbe épített tükröt meghagyják.

Na ennyit tudtam hirtelenjében összeszedni. Ahogy bele-beleolvastam mindenfélébe, úgy érzem, egész könyvet lehetne írni a Pannónia Szálló történetérôl - hosszú története van. Remélem, lesz majd még sok, részletesebb infom is; és fotózni is fogok, ígérem. ;-)

csütörtök, november 23, 2006


Hey little girl is your daddy home
Did he go away and leave you all alone
I got a bad desire
I'm on fire

Tell me now baby is he good to you
Can he do to you the things that I do
I can take you higher
I'm on fire

Sometimes it's like someone took a knife baby
edgy and dull and cut a six-inch valley
through the middle of my soul

At night I wake up with the sheets soaking wet
and a freight train running through the
middle of my head
Only you can cool my desire
I'm on fire

Bruce Springsteen: I'm on Fire

szerda, november 22, 2006

Fák

Ahogy borzolgattam a fotóim között, ezt a két felvételt találtam. Régebbiek, mégis beteszem most. A dús lombút az irodaablakból balra nézve látom, a haldoklót jobbra. Ez uóbbiról mindig Bródy egy dalszövege ugrik be... a "Vásárhely" c. utolsó verszaka:

Gyökér, lomb és száraz ág,
Háromféle valóság.
Ki háromból csak egyet lát,
Nem látja a fát magát.

Uff, lehet, most kellene abbahagynom és gyorsan inkább elmenni aludni, mielött elkezdek beborozni a maradék Nemtommilyenvölgy Bikavérbôl? :)

Lelépett....


Ja, nem is meséltem! Múlt pénteken tartottunk búcsúpartit Erikának, kapott ajándékot is, nehogy visszajöjjön.
(dedikált póló, csini fülbebigyó+nyaklánc) Valaki meggyanúsított, hogy örömünnepet akartunk ülni E. távozása miatt, azért szerveztük az összeröffenést. Pedig nem is igaz... :) Persze volt/van olyan kolléga, akinek nem hiányzik, végülis sokaknak szúrta a szemét, hogy pár hónapja az irodavezetô, kvázi titkárnô vitte végig az intézetet a napi mûködésen... Vicces az is, hogy a hat tanszékvezetôbôl pont az a kettô jött el, akinek nem szóltam... a másik kettô, akire azért számítottam, alákaparta az aji póót, de semmi több. Furi. Persze, tudom, sok más munka meg péntek délután, meg készülni elôadásra, blablabla - mégis, aki ott akart lenni, az tudott idôt szakítani erre a két órára. De sebaj, lényeg az, hogy jól sikerült a buli, E.-nak tetszett, amit kapott és nem rossz szájízzel távozott. Ági ma felhívta, hogy érzi magát az új helyén: elmondása szerint olyan harsány jókedvet hallot a vonal túlvégérôl, ami szinte akusztikus zaklatással ért fel. Szóval jól érzi magát. Ennek én örülök. :)

Egészben sütött karácsonyi lazac

Egész lazacot vásároljunk, körülbelül 2-2.5 kg-ost. A halat mossuk meg alaposan, majd dörzsöljük be sóval. Fűszerezzük kívül-belül hal fűszerkeverékkel. Alufóliából tépjünk le három hosszú csíkot, jóval hosszabb legyen mint a lazac. Kenjük be vajjal, majd helyezzük rá a befűszerezett halat. A hal hasát töltsük meg negyedekre vágott citrommal és egy csokor kaporral. Tekerjük be az alufóliával, majd tegyük egy tepsibe. Ha nem férne el, akkor célszerű a hal fejét levágni. Forró, kábé 150 fokos sütőben süssük másfél órán keresztül. Tálaláskor vegyük le a fólia tetejét, majd óvatosan fejtsük le a hal bőrét és kanállal fejtsük le a megpárolódott halhúst. Vigyázat! szálka maradhat benne. Köretként kaporba vagy metélőhagymába forgatott vajas burgonyát, rizssalátát vagy párolt zöldségeket kínáljunk.

Köretnek gyömbéres párolt sárgarépa. Következő módon készítsük el: A sárgarépákat vágjuk ujjnyi hosszú csíkokra, kb. 60-70 dekát. Egy lábosban olvasszunk meg két evőkanálnyi cukrot, amikor már barnulni kezd, tegyünk bele 1-2 evőkanál vajat, adjuk hozzá a répát. Sóval reszelt friss gyömbérrel fűszerezzük. Takarjuk le és lassú tűzön, saját levében pároljuk 5-6 percig. Vegyük le a fedőt, pár csepp citromlével ízesítsük, és addig pároljuk még, amíg a cukros máz be nem vonja a répákat. Összevágott friss petrezselyemmel vagy korianderlevéllel szórjuk meg.

Kaldeneker Györgytôl csórtam a receptet :-) a mostani GasztroPontban fog megjelenni, valamikor jövô héten.

vasárnap, november 19, 2006

Fa

Tegnap meghozták a 10 mázsa tüzelôt. Jó drágán mérte az ember, 2500,- Ft mázsája a vegyes akác-bükk tüzifának. Dezsô kolega Pilisszentivánon 1850-ért vette a tölgyfa mázsáját múlt héten.

Leborították a garázs elé:
Egyharmada felpakolva:
Kétharmada felpakolva:
Az összes a helyén:


Nem látszik rajta, hogy 1 tonna. Mondjuk cipelve érzôdik. :) És hogy ebben mi Zak Nyafija? Hát elfáradtam a rakodásban, kövér és öreg vagyok én ehhez. Nyaff.

Pentium-I. 150 MHz

Még régebben, pusztán szórakozásból összeraktam egy régi számítógépet, mindenféle csellengô alkatrészekbôl. Most újra elôvettem kipróbálni. Triton chipsetes Amptron alaplap (grafikus AMI BIOS - mekkora királyság volt az annak idején... bár én sosem szerettem, tök kezelhetetlen) Pentium-I. MMX 150 MHz, 2x32 MB SD-RAM (eredetileg volt még 2x8 MB EDO is benne, de azokat végül kiszórtam), 1 megás S3 Trio64 video 800 x 600 x 16 bit beállítással, egy 525 és egy 640 megás WD winchester, 24x Creative (emlékszik még rá valaki?) CD-ROM, SoundBlaster SB16 (köszi MeMo!), 10 megabites combo hálókártya, 15" LG monitor. Win98 SE fut rajta. Vagy legalábbis próbál. A gép értéke hozzávetôlegesen 0 Ft (= 0,- €), legalábbis abból saccolom, hogy 2-3 éve a 266 MHz + 96 MB + 1.2 Giga HDD gépet 3-4 ezerért tudtam volna elpasszolni.

1:25 perc volt, mire a Windows jelszavát kérte, 1:45, amikor a munkaasztal megjelent. Köztudottan egy genyó vagyok, ezért telepítettem rá Sygate tûzfalat, AVG free 7.5 víruskeresôt, és BOINC-klienst. Mire ezek mind betöltôdtek, kereken 4:10 perc telt el a gép bekapcsolásától. Hát nem egy Cray :) Próbálgatni akartam sak, mi fut rajta, mi nem, használható e még valamire ez a gép. Opera 9 az indításától számítva 1:25 perc alatt üzemképessé is vált. :) Ami viszont meglepett, hogy szintén elég lassan, de megérkezik a Gmail felületet. Betöltôdés után lassan, mégis kifogástalanul lehet használni. A "Levélírás"-ra kattintva kis vacakolás után érkezik a szokott felület is, ha ezt átváltom HTML-alapúra (el van rejtve az oldal alján egy kis kapcsoló), akkor tényleg nulla kifogás lehet az alkalmazás sebességével.


Writely (vagyis a Google Docs) nem fut Opera alatt (mondjuk ez elég furi), Firefox 2.0 kellett neki. Feltelepült a Win98-ra, pedig erre sem számítottam, de aztán rohadt lassan indul be, lassabb, mint az Opera. Olyan csicsergôversenyt hallattak a vinyók, amitôl a mai 7200 meg 10.000 fordulatos HDD-k userei már teljesen elszokhattak. :) Indulás után ugyanaz, mint a Gmail: kifogástalan kezelhetôség. Minden funkció mûködik (ez azért el is várható), néha pár másodperc tétovázást lehet ugyan észlelni, de nem zavaró mértékûek és fôleg nem váratlanok a megtörpenések. A gépelés folyamatos, akadálymentes - márpedig ez a lényeg. A Calendar-nál ugyanez a helyzet, talán még egy árnyalatnyival gyorsabbnak is tûnik, és szépen átméretezôdik minden a ma már alig-alig használt 800 x 600 pixeles felbontásra. GoLive CS2-vel nem próbálkoztam. :P Nyilván tûzfal, AVG meg BOINC hiányában gyorsabb lenne az egész.

Mi ebbôl a tanulság? Ha a kissé türelmesebb ember csak brózólgatni akar, e-mailozni, cikket írni meg a naptárát karbantartani, akkor tökfelesleges ezért hyperthreading vagy dual meg quad core procis, 2-3 giga memóriás, legújabb szoftveres szörnyetegekre az iszonyat pénzeket kiadni. Túrni kell valami csoffadt, régi gépet, ha máshogyan nem, kóla+mogyoróscsoki-árban biztosan odaadja valaki azt a PC-t, amit különben kihajítana, mert a gyerekének se felel már meg. A P150 talán valóban a minimumon alul van, de egy P-II/266 körüli, 128 MB memóriával felszerelt gép még a mai online elvárások szerint is elegendô a napi levelezés és grafománia lebonyolításához. Persze ehhez nélkülözhetetlen online lenni.

Igen, én is azt hiszem: ez egy nagy nyalás volt a Google felé. :)

szerda, november 15, 2006

Colt

Na megvolt a Colt 20 ezres szervize. Hát nagyjából erre számítottam, kerek bruttó 40.000,- Ft lett a vége. Pontosabban a pollenszûrô jött be pluszként, azt 40.000 kilométernél szokták cserélni, csak hát mi olyan helyen lakunk, ahol a por ennyi idô alatt is eltömíti. :)

ESSO Ultra 10W40 11 ruppó, gyári olajszûrô 3e, pollenszûrô 10e, munkadíj 12e, + apróságok (csavar, deszt.víz, mittomén) +áfa. Két hátsó lengéscsillapító nyikorgott, nem a hátsó felfüggesztésben valami; ezeket cserélni kell, de az hál'istennek garis balhé lesz. Rendelik, mert nincs raktáron. Mondjuk elég érdekes, hogy az Emil Fey = MM-Import a magyarországi importôr és Bécsbôl rendelnek 10 nap alatt beérkezô, szerinetem tökre alapvetô alkatrészt.... Ablaktörlôt kellett volna még cserélni, az 6e elôre, 3e hátra, de majd inkább túrok valahol csak gumicsíkot, csesszék meg ennyiért a gyári ablaktörlôjüket...

vasárnap, november 12, 2006

Szivárvány má' megin'


Ma délutáni. Érdekes, nem emlékszem rá, hogy régebben is ennyi szivárványt láttam volna...

szombat, november 11, 2006

Colt

Túllépte a Colt a 20 ezer kilométert. Mivel minden tankolást Excel-táblába szoktam írni, többé-kevésbé naprakészen lehet tudni, mit fogyasztott a kocsi. Bemásolom a fogyasztási táblázat elejét, ahol a lényeges adatok vannak. Bár nem teljesen pontos a kalkuláció, mert az utolsó tankolás adatával nem számol, mégis ekkora megtett távolságon már nem szignifikáns a hiba, tehát nagyon kis eltéréssel (0.1 literen belül saccolom az átlag hibáját) a valós fogyi-átlag látszik. Márpedig ez magas... :( 7.3-as egy 970 kilós, változó szelepvezérlésû 1.3 kisautótól az bizony sok. Még csak nem is rövid távokat megy, Zsuzsi naponta minimum 40 kilométert használja, az egyenként 10 kilométeres menetekben bôven bemelegszik a kocsi. Amikor én jártam vele dolgozni, nekem 22 km egy út, és akkor még nem is néztem a hosszú vidéki utakat. Igaz, a Kecskemétre jövet-menet mért 5.7 literes átlag jó, a Horvátország oda-vissza teljes terhelés (5 fô+tetôbox+klíma) 6.8 átlag is korrekt érték, de lerontja a néha városi dugóban eltöltött 9+ literes átlag. Meg az autópálya, pedig 140 felett ritkán megy az autó. Na jó, volt egy-két egyedi eset, pölö amikor Nyékre menet stabil 180 körül letúrtam az útról 3.0 V6 Saratogát. :) Szóval összességében sok a fogyi, nem vagyok elégedett. Egy ilyen kisautótól 7 alatti átlagot várnék el hosszú távon.

péntek, november 10, 2006

Gödöllô

Tegnap egyáltalán nem jutottam fotózáshoz... pár percem volt csak, amíg Matyit vártam a zenesuli elôtt. Átszaladtam az úton, hogy lôjek pár képet a királyi kastélyról, de sötétedett és nem volt nálam állvány. Így csak kézbôl fotóztam, teljesen automata módban. Bemozdult meg szemcsés a magas érzékenység miatt... de dokumentációnak megteszi... meg arra jó volt, hogy legközelebb legyen tartalék állvány a kocsiban és szánjak több idôt meg odafigyelést a kastély fényképezésére. Ennyibôl is látszik, hogy megéri, hálás téma. Gyönyörû a kastély, részletekben és egészében is érdemes fotózi. Szándékos vagy véletlen, de még a benti kristálycsillárok fénye is melegsárga, távolról kissé úgy tûnik, mintha viaszgyertýak világítanának odabent. Remélem, lesz rá lehetôségem majd havas idôben, este lekapni... :-)

Recept

Szegedi batyus halászlé (10 fôre)

Hozzávalók a léhez
  • 2 kiló ponty (csonttal együtt)
  • 2 kiló harcsa (csonttal együtt)
  • 5 deka só
  • 80 deka vöröshagyma
  • 8-10 deka paprika (ôrölt)
  • 1 db paradicsom
  • 2 db csípôs zöldpaprika

Hozzávalók a batyuhoz
  • 30 deka liszt
  • 4 tojás
  • 5 deka só
  • 5 deka bors
  • fél kiló vöröshagyma
  • 5 deka vaj
  • 30 deka halbelsőség

A lé készítése: A pontyot és a harcsát kifilézzük (kicsontozzuk) és a halcsontot az apróra vágott hagymával, paradicsommal, paprikával, sóval, kevés őrölt paprikával kb. 3l vízben felrakjuk főni. Az alaplevet, kb. másfél óráig főzzük. A vegyes halfiléket 4-5 dekás nagykockákra vágjuk, sóval, fehérborssal, kevés vegetával, törtpaprikával fűszerezzük és a befőzésig hűtőben tároljuk. Az elkészült alaplevet alaposan átpaszírozzuk (vagy lehet turmixolni) és visszarakjuk a tűzhelyre. A bő forrásban lévő halászlébe rakjuk a fűszerezett haldarabokat és a boszorkányszigeti batyukat. Meghintjük jóféle szegedi paprikával és kb. 10-15 percig főzzük; ha szükséges utánaízesítünk.

A batyu készítése: A finomra vágott hagymát vajon üvegesre pirítjuk, rárakjuk a borsószem nagyságúra darabolt halbelsőséget és sóval ízesítve, fehérborssal fűszerezve, kevés lisztel meghintve, kevés hal-alaplével felengedve töltelék sűrűségűre forraljuk. Kissé hûlni hagyjuk, majd egy egész tojással elkeverjük. A lisztből, tojásból készítünk egy gyúrt leveles tésztát, majd 5-6 cm-es kockára szabjuk. A tésztakockák közepére rakunk egy-egy evőkanálnyi tölteléket, a négy sarkát felhúzva evővilla segítségével a tésztaszéleket összenyomjuk batyuformára.

kedd, november 07, 2006

Nó títel

Ma megint fent jártam a Várban, Marietta néni a néprajzos kötetbe kerülô cikkének korrektúráját olvasta. A végére már ô is belezavarodott az népviseletek ábráiba, pedig több, mint 50 év tapasztalatával nehéz néprajzi témában zavarba hozni. Érdekes lehet az Úri utcában lakni - egyszerre sznob és mégis elit környék. Az utca minden szegletén érzôdnek az évszázadok. Visszafele lôttem pár fotót, amíg a buszra vártam, kettôt feltolok ide:



Ja és a nap rossz híre: Kedvenc kolléganôm felmond. :-( 13 évet dolgoztunk együtt, elég furcsa lesz nélküle minden... meg nehéz. Pillanatnyilag senki nem látja át olyan perspektívából az intézeti ügyeket, mint ô; naprakésznek meg gyakorlatilag senki nem mondható rajta kívül. Arról nem is beszélve, hogy egy csomó hülyeség most az én nyakamba szakad. Nyaff.


hétfő, november 06, 2006

Szivárvány módosítva

Na az érdekesség kedvéért ugyanaz a kép, amikor Photoshoppal enyhén módosítva van.

Szivárvány

Ma reggel fél hétkor fotóztam. Nem láttam még ilyen korán szivárványt... :-) Kár, hogy okostojás szomszéd háza benne van a képben, az elsô benyomásokkal szemben NEM az ô kéményébôl indul a szivárvány. Mire felértem, hogy a tetôablakból fotózzak, addigra beborult, eltakarták a felhôk a napot és állítólag a szivárványhoz napfény kell :-) Na mindegy, legalább elcsíptem, még ha megint nem is lett egy világrengetô fotó.

szombat, november 04, 2006

Még hó


Leesett az idei szezon elsô hava. Nincs egy centi se, mégis teljesen téli hangulatot árasztott az utca, ha csak pár percig is, amíg el nem olvadt.

péntek, november 03, 2006

Másik vers

Majd megkeresem angolul is, úgy másabb a hangulata.

William Blake: A tigris

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily müvész
Fonta szíved izmait? És
Mikor elsőt vert szived,
Milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pőröly? mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
Törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, azt csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

Szabó Lőrinc fordítása